
Kilencen maradtak a csoportban. A fertőzöttek számától függetlenül nem kell beszüntetni a tevékenységet
Fotó: Barabás Ákos
Tizenhét, a székelyudvarhelyi Tábor-lakónegyedi napközi otthonba járó kisgyerek betegedett meg bárányhimlőben, többségük az egy hete véget ért vakáció idején fertőződött meg. Noha ritkán jár szövődményekkel, és többnyire csak tüneti kezelést igényel, a bárányhimlő nagyon ragályos, így zárt gyerekközösségben hamar terjed a fertőzés. Függetlenül attól, hogy jobb gyerekkorban átesni rajta, pár orvosi tanácsot nem árt megszívlelni.
2018. február 19., 11:412018. február 19., 11:41
2018. február 19., 13:182018. február 19., 13:18
Mónika három- és ötéves gyereke is ugyanabba a vegyes korosztályú csoportba jár. Mindkettőjüknél már a vakáció előtti napokban hasmenés, hőemelkedés jelentkezett, a szünidő elejére aztán kipöttyösödtek. A harmadik gyerekét váró anyuka is orvoshoz ment, aki azonban megnyugtatta, hogy mivel kislánykorában már átesett a betegségen, a magzattal együtt védelmet élveznek a fertőzéssel szemben.
– mondta lapunknak Lukács Kinga, a Csillagvár Napközi Otthon vezetője. Hozzátette, a többi gyerek szülei időközben jelezték, hogy kicsinyeik a nagyobb testvérektől már korábban elkapták a bárányhimlőt, így valószínűleg több fertőzés nem lesz a tanintézetben. A többi napközinél érdeklődve megtudtuk, hogy
Bárányhimlő ebben a szezonban mindig van, azonban a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóságnál nem jelentettek fertőzéses eseteket. Ennek oka, hogy a betegek otthon gyógyulnak, csak szövődmények kialakulásakor utalják őket kórházba – közölte érdeklődésünkre Lázár Cecília, az igazgatóság járványtanász főorvosa. Hozzátette,
A beteget nem szabad közösségbe vinni, ezzel csökkenthető a fertőzés terjedése. Éppen ezért az, hogy egy közösségen belül tizenöt fertőzött gyerek van, még nem ok arra, hogy egy tanintézetet bezárjanak, azonban fontos a gyerekek három héten keresztül történő napi szűrése, a fokozottabb odafigyelés, így a felületi fertőtlenítés, a gyakoribb kézmosás és a szellőztetés. A betegség 10–21 napos lappangási idő után hőemelkedéssel, akár lázzal jelentkezik, rossz közérzettel, fejfájással, izomfájdalommal társulva, majd a vírus jelenlétét az egész testet beborító jellegzetes kiütés igazolja, amely a hólyagok megjelenése előtti pár naptól azok pörkösödéséig fertőz cseppfertőzés (köhögés, tüsszentés) és a hólyagok nedve révén. Emiatt
A varicella, népiesen hólyagos- vagy bárányhimlő rendkívül ragályos, piros, viszkető, hólyagos kiütéseket és lázat okozó vírusos megbetegedés, azonban akik átestek rajta, általában egy életre védettekké válnak – tudtuk meg Nagy Levente gyermekorvostól. A fejbőrtől kezdődően az egész testet ellepik az apró hólyagok, beleértve akár a szájüreget is. A viszkető kiütések elvakarása felülfertőződéssel járhat, akár egész életére megbélyegezve az egyént elcsúfíthatja az arcbőrt. A viszketés enyhítésére mentolos keveréket szoktak használni, felülfertőződés esetén ebbe antibiotikumot tesznek.
Zuhanyozhat, azonban a bőrét hajszárítóval vagy fertőtlenített, puha törülközővel finoman leitatva szárítkozhat, ugyanakkor tiszta és vasalással fertőtlenített alsónemű napi cseréje javasolt. Ha már jól érzi magát, melegen öltözve és a társaságot kerülve rövid időre friss levegőre mehet. Bármennyire egyértelmű a betegség típusa,
– fűzte hozzá Nagy Levente.
Noha általában jóindulatú betegség, ritkább esetben, kortól függetlenül, akár súlyos szövődménnyel is járhat, többnyire azoknál, akiknek valamilyen okból gyenge az immunrendszerük. Ezek közül leggyakoribb a hólyagok vagy pörkök helyének bakteriális felülfertőződése. Immunhiányos állapotban súlyos toxikus állapot következhet be, bevérzett hólyagokkal. Felnőtt korban viszonylag gyakrabban kialakulhat tüdőgyulladás, ritkábban agyvelőgyulladás, májgyulladás, ugyanakkor ízületi és vesegyulladás is megjelenhet.
„Megelőzésként javallott a védőoltás, azonban elég kevesen igénylik” – jegyezte meg a szakorvos. Ez főleg azon felnőttek esetében lenne fontos, akiket gyerekkorban elkerült a vírus, hiszen minél előrehaladottabb a beteg életkora, annál súlyosabbak és nehezebben viselhetők a tünetek. Gyakori, hogy a páciens egy ideig az ágyból sem tud felkelni.
Ez is fertőz, és bár kezelhető, lefolyása nagyon fájdalmas, akár fantomfájdalom is maradhat utána. Ha az arcideg oftalmikus ágát érinti, szaruhártyafekélyt okozhat, amely tartós látásromlást idéz elő, más esetben arcidegbénulást, egyensúlyzavart, vagy herpeszvírus okozta agyvelőgyulladást.
Érdeklődésünkre Nagy Levente elmondta, hogy az anyatejes csecsemők és kisgyerekek többsége kétéves korig védett a vírussal szemben. A kisterhesség alatt fellépő bárányhimlőnél, a placentán áthaladó vírus a magzatban okozhat idegrendszeri és végtagfejlődési rendellenesség, esetleg alacsony születési súly is előfordulhat. Ha a kismama a terhesség vége felé fertőződik meg, akkor enyhe magzati fertőzés alakul ki, ha viszont az anyánál a tünetek a szülést követő 2–5 napon jelennek meg, az 30 százalékban súlyos betegséget okozhat az újszülöttben. A terhesség alatt megjelenő övsömör magzatkárosító hatása nem ismeretes, ugyanis az anya szervezetében jelen van a specifikus ellenanyag, amely megvédi a magzatot.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Soha nem volt még ilyen drága az üzemanyag Romániában, mind a gázolaj, mind pedig a benzin rekordmagas áron kapható – írja két központi hírportál is.
szóljon hozzá!