Azomureş: a lakosság imádkozzon a jó időért

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A marosvásárhelyi vegyi kombinát vezetői szerint a törvények, a kedvezőtlen időjárás, a szomszédságukban felépült kereskedelmi központ a „vétkes” a szennyezésért, sőt: úgy vélik, egyáltalán nincs szó ökológiai bombáról.

Gáspár Botond

2010. február 24., 20:112010. február 24., 20:11

2010. március 08., 13:342010. március 08., 13:34

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Az Azomureş vegyi kombinát gazdasági igazgatója, Angela Podină (fotón jobbra) a „mindenre van válaszunk” felépítésű sajtótájékoztatón ismertette: a kombinát ugyanúgy szennyezi a levegőt, mint 6–7 évvel ezelőtt, akkor azonban az út túloldalán még nem épült fel a kereskedelmi központ, így a hatás nem volt akkora, mert az emberek nem érezték az ammóniaszagot. Hozzátette, a környezetvédelmi engedély felújítása, újrakibocsátása sem „akkora durranás”, hiszen a törvény szerint ezt folyamatosan meg kell tenniük, akár a hatóságok kérik, akár új technológiát szerelnek be. „Papíron úgy tűnik, hogy egymással szemben helyezkedünk a nagyszebeni székhelyű Regionális Környezetvédelmi Ügynökséggel, de ez csupán a jogi nyelv miatt látszik ennek” – fogalmazott a gazdasági igazgató.

Az oly sokat vitatott ülepítőmedence helyzetét is megmagyarázta: a régi ülepítőt ellenőrző vegyesbizottság mindent rendben talált, és annak idején azért ajánlották fel a polgármesteri hivatalnak, mert a városháza tudott volna pályázni, hogy ökologizálják a telepet. „Úgy értesültünk, hogy a törvény többféleképpen értelmezhető, nem akartunk ráfizetni, ezért nem folytattuk az elképzelést. Jelenleg érvényes szerződésünk van a környezetbaráttá tételre. És a miniszterek, szakemberek által ökológiai bombaként emlegetett ülepítő egyáltalán nem az, nem tudom, miért nevezik ennek” – fogalmazott Angela Podină.

Volt további magyarázat: az a csapat, amelyik annak idején tárgyalásokat folytatott Románia Európai Uniós csatlakozásáról, nem volt tisztában az Azomureş helyzetével, ezért az ülepítőt hulladéktárolóként tüntették fel, s mint ilyent, 2009-ben be kellett volna zárni. „A régi ülepítő 2006-tól nem működik, ami azt jelenti, hogy semmit nem öntöttünk azóta bele, hanem kezdtük kiszedni a kémiai anyagokat. 2009-től működik a korszerű új ülepítő, így tehát egyik sem ökológiai bomba” – fogadkozott a kombinát vezetőségi tagja. Beismerte, nem tudják, mennyibe kerülne az ökologizálás teljes költsége, az egyik ajánlat szerint az előrejelzés 22 millió euró volt, így egyelőre a legsürgősebb teendők esetében ezzel az összeggel számolnak.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Azt is megtudtuk, hogy a marosvásárhelyi és környéki lakosságon csupán az imádkozás segíthet, abban az esetben ugyanis, ha kedvezőtlen az időjárás (például szélcsend van), akkor igencsak érezhető marad az ammónia, mert nincs kellő technológiájuk. „A tavalyi büntetéseket azért szabták ki, mert a 30 perces mérések átlaga magasabb volt a megengedettnél, az egész napos azonban a törvényes keretek között maradt. Bele kellene írni az új működési engedélybe, hogy amennyiben az időjárás miatt van határérték-túllépés, akkor ne büntessék a céget” – mondta Angela Podină.

Mi az a greenwashing?

Angolszász nyelvterületen ezt a szót használják arra a jelenségre, amikor egy cég zöldebbnek próbálja magát beállítani, hogy így nyerje meg a vásárlók, ügyfelek kegyeit. A szó a whitewashing kifejezés kifordítása, ami magyarul – kis kényszerű képzavarral élve – szerecsenmosdatást jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére