Hirdetés
Hirdetés

Az észak-erdélyi autópálya újabb szakaszát adták át a forgalomnak

•  Fotó: Pro Infrastructură Egyesület/Facebook

Fotó: Pro Infrastructură Egyesület/Facebook

Megnyitották az észak-erdélyi autópálya újabb, Magyarzsombor (Zimbor) és Vaskapu (Poarta Sălajului) közötti szakaszát kedden a gépkocsiforgalom előtt. A 12 kilométeres szakasznak egyelőre nincs összeköttetése a már korábban átadott szakaszokkal, mert a vele szomszédos szakaszokon még dolgoznak.

Székelyhon

2026. augusztus 11., 18:522026. augusztus 11., 18:52

Az átadáson Cristian Pistol, a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezetője emlékeztetett, hogy a Szilágy megyében található szakasz építésére még 2020-ban írták alá a szerződést. Ezt azonban elkészülte ellenére nem tudták hamarabb átadni a gépkocsiforgalomnak, mivel a két csomópont egy másik szerződésnek volt a része és később készült el.

Hirdetés

Az igazgató hangsúlyozta, hogy az új szakasz átadásával

az észak-erdélyi autópálya 144 kilométeren vált használhatóvá.

Országos szinten pedig 1430 kilométerre nőtt az autópályák és gyorsforgalmi utak hálózata, ami az idei év folyamán további 200 kilométerrel bővülhet – tette hozzá az Agerpres jelentése szerint, melyet az MTI idéz.

A Magyarzsombor–Vaskapu szakasz az első, amelyet idén Romániában átadnak, eredetileg 2023 decemberében kellett volna elkészülnie.

Gyakorlatilag a semmibe vezet, mivel a szomszédos szakaszokon még zajlanak a munkálatok.

Egyelőre a Szilágy megyei nehézgépjárműforgalom enyhítésében játszhat szerepet.

A sztrádaszakaszt áfa nélkül 836 millió lejből építette meg a kivitelező UMB Spedition román vállalat.

További szakaszok készülhetnek el idén

Radu Miruță megbízott szállításügyi miniszter szerint idén az észak-erdélyi sztráda közel száz kilométeres szakaszát adhatják át, így Szilágy megye irányából Nagyszebenbe és Dévára is lehet majd autópályán közlekedni.

A CNAIR becslése visszafogottabb, szerintük újabb 56 kilométert nyithatnak meg, a Magyarnádas (Nădășelu) és Nádasszentmihály (Mihăești), valamint a Nádasszentmihály–Magyarzsombor, továbbá a Berettyószéplak (Suplacu de Barcău) – Bisztraterebes (Chiribiș) szakaszokat.

Az A3-as jelzésű autópálya leghosszabb egybefüggő, 130 kilométeres átadott szakasza jelenleg Marosvásárhely és Magyarnádas között van.

Több Kolozs, Szilágy és Bihar megyei szakasz a kivitelezés különböző fázisában tart.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 11., péntek

Két lehetséges opcióról beszélt az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a kormányalakítás kapcsán

Két életképes megoldást lát a kormányalakításra Csoma Botond: a PSD külső támogatásával létrejövő PNL-RMDSZ-USR-kormányt vagy egy kisebbségi PSD-kabinetet.

Két lehetséges opcióról beszélt az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a kormányalakítás kapcsán
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Az ügyvivő oktatási miniszter is tudomásul vette, hogy nagyon gyengén állnak a romániai diákok a szövegértés terén

Gyengék a romániai diákok 2025-ös PISA-eredményei, és ezt kertelés nélkül ki kell mondani – jelentette ki pénteken Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter.

Az ügyvivő oktatási miniszter is tudomásul vette, hogy nagyon gyengén állnak a romániai diákok a szövegértés terén
2026. szeptember 11., péntek

Kevesebb mobil, több tanulás? Turcan teljes iskolai mobiltilalmat sürget

Raluca Turcan nemzeti liberális párti képviselő kérte a képviselőház oktatási bizottságát, hogy tűzze napirendre a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezetet.

Kevesebb mobil, több tanulás? Turcan teljes iskolai mobiltilalmat sürget
2026. szeptember 11., péntek

Grindeanu az AUR kezdeményezéséről: a hazaszeretetet másképp is ki lehet fejezni

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök pénteken közölte, hogy nem híve a Trikolór terek kijelölését és a tisztségviselők számára a román zászló megcsókolását előíró kezdeményezésnek.

Grindeanu az AUR kezdeményezéséről: a hazaszeretetet másképp is ki lehet fejezni
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot a brit helikopter ügyében

Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot, a romániai belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetőjét abban a büntetőeljárásban, amely egy Nagy-Britanniából beszerzett helikopter vámeljárás nélküli romániai behozatalát vizsgálja.

Hivatalosan is megvádolták Raed Arafatot a brit helikopter ügyében
2026. szeptember 11., péntek

Drogdílereket kapcsolt le a Hargita megyei rendőrség

Három drogkereskedő került a Hargita megyei rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának látószögébe. A nyomozásban részt vett a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség is.

Drogdílereket kapcsolt le a Hargita megyei rendőrség
2026. szeptember 11., péntek

Megtalálták a második ittas iskolabuszsofőrt is az első tanítási héten

Ittas vezetésen kapták egy iskolabusz sofőrjét, amely hét gyermeket szállított egy Brăila megyei óvodába szerdán – közölte a rendőrség. Az eset két nappal egy hasonló, Temes megyei incidens után történt.

Megtalálták a második ittas iskolabuszsofőrt is az első tanítási héten
Hirdetés
2026. szeptember 11., péntek

Egyik napról a másikra zuhan hatalmasat a hőmérséklet

A nyári hőmérsékletekkel induló ősz után már holnaptól érezhetően lehűl az idő, amikor hideg légtömeg tör be Romániába, és a meteorológusok szerint az ország nagy részén esőzések várhatók.

Egyik napról a másikra zuhan hatalmasat a hőmérséklet
2026. szeptember 11., péntek

Fejlövéssel, holtan találtak pénteken egy tartalékos hadseregtábornokot

Egy 61 éves tartalékos hadseregtábornokot holtan találtak pénteken fejlövéssel a Prahova megyei Paulești községben lévő házában – nyilatkozták rendőrségi források az Agerpres hírügynökségnek.

Fejlövéssel, holtan találtak pénteken egy tartalékos hadseregtábornokot
2026. szeptember 11., péntek

Négy és félszeres különbség a legnagyobb és a legkisebb nettó átlagbér között

Júniushoz képest júliusban 86 lejjel (1,5 százalékkal) 5820 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9709 lej volt, 145 lejjel (1,5 százalékkal) nagyobb, mint az előző hónapban.

Négy és félszeres különbség a legnagyobb és a legkisebb nettó átlagbér között
Hirdetés