Két éve veszélyeztette az emberek életét a most leterített medve
Fotó: Hubertus Vadásztársaság
Az emberekre is rárontott a Szentábrahámon garázdálkodó nőstény medve hétfőn éjjel, így a sikertelen altatási kísérlet és riasztás után kénytelen volt kiadni a kilövési parancsot az összeállt bizottság vezetője. A nagyvadnak két felnőtt bocsa volt.
2024. május 07., 11:482024. május 07., 11:48
2024. május 07., 13:452024. május 07., 13:45
Több mint két éve folyamatosan bejárt az udvarhelyszéki Szentábrahámra egy kifejlett medve és két bocsa, a vadak a lakókat és azok vagyonát is veszélyeztették – tudtuk meg Fazakas Attilától, a Hubertus Vadásztársaság igazgatójától. Mint mondta,
Négy medve jelenlétét jelentették Székelykeresztúrról a hatóságiaknak kedden röviddel délelőtt 11 óra után – tájékoztat rövid közleményében a Hargita megyei tűzoltóság.
Ezt Simó Dezső, a község polgármestere is megerősítette nekünk, jelezve, hogy
„Délben az emberek az úton sétáltak, a munkások aszfaltoztak, de ez sem zavarta a vadakat, amelyek bátran bejöttek a településre. A legrosszabb pedig az, hogy mindannyiszor agresszíven viselkedett az anyamedve, veszélyeztetve a lakókat” – magyarázta.
Többször támadt már lövétei gazdák jószágaira az a medve, amelyet hétfőn hajnalban már nem is tudtak elkergetni a hatóságok egy tyúkól közeléből. Kénytelenek voltak kiadni a kilövéshez szükséges parancsot.
Fazakas közölte, hogy eddig sem volt egyszerű elriasztani a vadakat, amelyek egyáltalán nem féltek az emberektől, de
„Az előző napokban riasztólövéseket adtuk le az egyedre, így azt gondoltuk, hogy néhány hétig nem is találkozunk velük. Sajnos ez nem így lett” – mesélte. A 112-es segélyhívószámon tett bejelentés nyomán a helyszínre érkezetek a csendőrség, a polgármesteri hivatal és a vadásztársulat munkatársai, továbbá egy állatorvos.
A vadásztársulat igazgatója, illetve a polgármester is arról számoltak be, hogy
A bizottság tagjai egyetértettek abban, hogy le kell teríteni a példányt, ezt pedig végre is hajtották.
Súlyosan sérült medvéről érkezett bejelentés Felsősófalváról hétfőn reggel a 112-es segélyhívó számra – az állatorvos, a törvényesen összeállt bizottsággal folytatott megbeszélés alapján kénytelen volt végleg elaltatni az egyedet.
A Hubertus Vadásztársaság igazgatója arról is beszélt lapunknak, hogy jól ismerték a kilőtt medvét, amely több mint két éve bocsozott le Szentábrahám határában.
Nem tágítanak a településre bejáró medvék Csíkszereda határából és Nyikómalomfalváról. Szombat este Ro-Alerten riasztották a csíkszeredaiakat, hogy medve jár Csíkszereda szécsenyi részén.
„Most már igyekezett elhagyni bocsait az anyamedve, így nem okoztunk kárt a kilövéssel. A fiatal vadak most már önállóan is megélnek. A gond csak az, hogy
– magyarázta a szakember.
Négy medve jelenlétét jelentették Székelykeresztúrról a hatóságiaknak kedden röviddel délelőtt 11 óra után – tájékoztat rövid közleményében a Hargita megyei tűzoltóság.
Összetört autó, megrökönyödött udvarhelyi lakosság, óriási közösségi összefogás és egy végtelenül vidám, optimista károsult. Az összetört autó tulajdonosa, a károsult, a vidám-optimista ügyvezető, Olosz Albert beszélt a Székelyhonnak az elmúlt napokról.
Tízéves hagyomány után idén elkerüli Marosvásárhelyt a Budapestről a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartó zarándokvonat. Az ok: javítják Nagyvárad és Kolozsvár között a vasúti síneket.
Forgalomkorlátozást vezetnek be egyik csíkszeredai utcában kedd reggeltől délutánig – olvasható Bors Béla, Csíkszereda alpolgármesterének bejegyzésében.
Jelentős felújítást követően hivatalosan is átadta marosvásárhelyi Plaza M bevásárlóközpontját az Indotek Group ingatlanbefektető vállalat. A 16 millió euróból korszerűsített üzletközpont új márkákkal és megújult közösségi térrel várja a látogatókat.
Portrékötetet mutatnak be a Bocskai házban Székelyudvarhelyen, május 15-én 17 órától.
Új, ideiglenes járatot indít a Csíki Trans Csíksomlyóra, a Szent Antal kilenced időszakában – olvasható a városi tömegközlekedésért felelős szakcég bejegyzésében.
Bár gombamód szaporodnak Marosvásárhelyen is az új építésű tömbházlakások, tavaly óta visszaesőben az ingatlanpiac, és e tekintetben idén sem körvonalazódik változás, hiszen kevés az eladás. Ennek több oka van.
Ittasan vezette bejegyzetlen kvadját vasárnap este Szépvíz községben egy férfi, aki menekülni próbált a hatóságok elől, ám rövid üldözés után utolérték a rendőrök – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfő esti közleményéből.
Kerékpáros felvonulással hívják fel a figyelmet a két keréken közlekedők biztonságára Kézdivásárhelyen. A KSE-napok kertében sorra kerülő megmozdulás idén is a Zöld Nap Egyesület és az önkormányzat sportirodájának együttműködése révén valósul meg.
szóljon hozzá!