Fotó: Wegener Pro Sanitate/Facebook
A főzés nem egyszerűen csak házimunka, hanem egy kreatív folyamat, lehetőség az elmélyülésre, a fókuszált figyelemre. Az elfogyasztott ételek pedig nem csupán testünket, lelkünket is táplálják – mondta el Dimén-Varga Tünde pszichológus, gasztroblogger.
2024. március 24., 18:292024. március 24., 18:29
Konyhapszichológia, avagy a főzés, az evés és a lelkünk címmel tartott előadást Dimén-Varga Tünde pszichológus, gasztroblogger a héten a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban.
A Tudástár-előadássorozat részeként megvalósult eseményen
Fotó: Wegener Pro Sanitate/Facebook
Bevezetőjében Dimény-Varga Tünde elmondta, hogy véleménye szerint a konyhában történő dolgok nemcsak fiziológiai-, hanem lelki értelemben is fontosak.
– fogalmazott, majd azokat a tápanyagokat, ételeket ismertette, amelyek pozitív hatással vannak az agyunkra, mentális egészségünkre.
Fotó: Pixabay
Elhangzott, hogy a kutatások szerint a zöld színű ételek (leveles zöldségek, salátafélék, zöld fűszerek, brokkoli, zöld bab stb.) fogyasztása késlelteti a kognitív hanyatlást, míg az omega-3 zsírsavakat tartalmazó halfélék (lazac, tonhal, szardínia, szardella, tőkehal) az Alzheimer-kór megelőzésében játszanak szerepet.
A koffein élénkítő hatása mellett javítja a kognitív funkciókat is,
A tojás kiváló hangulatstabilizátor, míg az avokádónak a kognitív funkciók megőrzésében van szerepe.
– magyarázta az előadó.
Fotó: Wegener Pro Sanitate/Facebook
A konyhatechnológiai eljárások közül a fermentálás jótékony hatásait emelte ki, ugyanis
„Ezek az erjesztési folyamatok nagyon régiek, az ipari tartósítás előtti korszakban csak ilyen módon tudták tartósítani a zöldségeket és gyümölcsöket.
– hangsúlyozta a szakember.
Fotó: Pixabay
Kitért az úgynevezett bél-agy tengelyre is, amely egy idegrendszeri kommunikációs csatorna az emésztőrendszer és az agy között, folyamatos információcserét biztosítva a két terület között. Mint mondta,
Például, ha valamilyen emésztőrendszeri panaszunk van, az a hangulatunkra is hatással lesz. De ennek fordítottja is igaz:
„A hangulatszabályozó szerotonin-készletünk 95 százaléka a beleinkben található, és ez befolyásolja mind az emésztést, mind a hangulatot” – tette hozzá. Dimény-Varga Tünde elmondta:
Fotó: Pixabay
A mediterrán diéta a Földközi-tenger vidékére jellemző, friss zöldségek, halak, fehér húsok, babfélék fogyasztását helyezi előtérbe, pozitív hatásai miatt 2010-ben a világörökség részévé nyilvánították. Az időszakos böjtölés időablakos táplálkozást jelent, vagyis a nap egyik részében fogyasztunk élelmiszert, a többi részében pedig egyáltalán nem.
– hangzott el.
A folytatásban az előadó a sütés-főzés pozitív mentális hatásait mutatta be. Kiemelte, hogy
Általa megélhetjük a gondoskodás érzését, kommunikálhatunk, erősíthetjük önbizalmunkat és kapcsolatainkat, valamint a türelmünket is fejleszthetjük.
Fotó: Pixabay
A főzés és a táplálkozás kulturális vonatkozásai kapcsán Dimén-Varga Tünde elmondta, a hely és a történelmi idő, amiben élünk nagyban meghatározza, hogy miket fogyasztunk, hogyan főzünk. Ennek kapcsán beszélt az úgynevezett kék zónákról is, amelyek
A kutatók egyelőre öt ilyen zónát fedeztek fel, ezek Szardínia (Olaszország), Okinava (Japán), Ikaria (Görögország, Nicoya-fennsík (Costa Rica) és Loma Linda (USA). Közös jellemzőjük, hogy
Kevesebbet és lassabban esznek, igyekeznek kellemes élménnyé tenni az étkezést, emellett aktív életmódot folytatnak idős korukban is, céljaik vannak és erősek a szociális kapcsolataik.
Fotó: Pixabay
Az előadó kiemelte, utazás közben érdemes odafigyelni a különböző kultúrák étkezési szokásaira és ételeire is. „Nagyon fontos, hogy lássuk az épített örökséget vagy a természeti szépségeket, de
– fogalmazott. Hozzátette, hogy az utazás közbeni táplálkozás egyfajta tanulási folyamat is, amely által jobban megismerjük önmagunkat, valamint elfogadóbbak leszünk az idegen kultúrákkal szemben.
A gasztroblogger saját utazási élményei alapján mutatta be Marokkó, Szicília, Grúzia, Törökország, Portugália, Andalúzia és Izland gasztronómiai sajátosságait és jellemző ételeit, majd az étkezési szokások és az identitás kapcsolatát boncolgatta. Ennek részét képezik
„Azt kívánom önöknek, hogy legyenek saját, családi gasztro-hagyományaik, ezeket tudják átadni a fiatalabbaknak, illetve tudjanak olyan asztal körüli, étkezéssel kapcsolatos hagyományokat teremteni a családban, amelyeknek aztán olyan ereje lesz, hogy megvédik a gyermekeket a nehéz élethelyzetekben” – zárta előadását Dimén-Varga Tünde, majd a közönség soraiból érkező kérdésekre válaszolt.
Az egészségügyben dolgozók bérpótlékai a munkájuknak csak egy meghatározott része esetében csökken, más tevékenységeik esetében nem. Még nem világos, hogy ennek rendszerszinten milyen hatása lesz, véli a Sanitas képviselője.
Ilie Bolojan kormányfő szerdán bejelentette, hogy jövő évben sem fognak nőni a nyugdíjak és a közalkalmazotti fizetések. A költségvetési hiány csökkentése érdekében kétkulcsos áfát vezetnek be, és csökkentik a pártok állami támogatását is.
Börtönbüntetést kaptak ketten Hargita megyében állatkínzás miatt: egy 19 éves a kölyökkutyáját tépette szét nagykutyákkal, egy másik pedig megcsonkította saját kutyája fülét. Az első esetben felfüggesztett büntetés született, másodikban letöltendő.
A Közigazgatási Szakszervezetek Szövetsége (FNSA) kérte a Nép Ügyvédjétől, hogy hivatalból emeljen alkotmányossági kifogást az alkotmánybíróságon a közigazgatásban dolgozók bércsökkentését előíró 2025/36-os számú sürgősségi kormányrendelet ellen.
Háborús bűnösök kultuszának ápolása és legionárius propaganda vádjával bíróság elé állította a legfőbb ügyészség Călin Georgescut. A volt elnökjelöltet további öt bűncselekménnyel gyanúsítják, amelyek ügyében folytatódik a nyomozás.
A diákok megnyugtatása a célja annak az intézkedésnek, amely értelmében idéntől meg lehet tekinteni a nyolcadikosok képességfelmérő dolgozatait – véli Irsai Izabella tanfelügyelő. A jegyeket csütörtökön teszik közzé, óvni már aznap is lehet.
Baleset történt Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág és Oltmező utcai kereszteződés körforgalmának közelében szerdán. A történtek miatt nehézkesen halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Ilie Bolojan miniszterelnök a Hivatalos Közlönyben szerdán közzétett határozataiban megszabta az öt kormányfőhelyettes feladatkörét.
Csütörtökön elsőfokú hőségriasztás lesz érvényben tizenöt nyugat- és dél-romániai megyében – figyelmeztetett szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Gyermekekhez, tanítókhoz és szülőkhöz is szól az az októbertől induló kezdeményezés, amely a román nyelv játékos, élményszerű elsajátítását tűzte ki célul Csíkszeredában – olvasható a városháza szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében.
szóljon hozzá!