
Száz éve építették az Úz-völgyi hadi kápolnát. Szombaton tartják a búcsúját
Fotó: Kristó Róbert
Úz-völgyében, Tarhavas-patakán és Gyimesfelsőlokon is megünneplik Szent Erzsébet napját a hétvégén.
2017. november 16., 20:042017. november 16., 20:04
Az Úz-völgyében lévő hadi kápolna búcsúját szombaton déli 12 órától tartják, amelynek ünnepi szónoka Darvas-Kozma József csíkszeredai plébános lesz. Az ünnep alkalmával a kápolna építésének századik évfordulójáról is megemlékeznek, azt ugyanis 1917-ben építették az ott szolgáló Munkácsi 11. Honvéd Gyalogezred katonái részére, a kezdeményező az egyik tiszt volt, aki a munkácsi plébánostól kért engedélyt az építkezésre.
Gyimesbükk Tarhavas-pataki kápolnájának is Árpád-házi Szent Erzsébet a védőszentje, ott a szentmisét vasárnap déli fél egytől tartják, amelyen a szentbeszédet Bátor Botond pálos atya mondja. Szintén vasárnap ünnepelnek Gyimesfelsőlok hívei, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium kápolnájának búcsúünnepét az iskola tornatermében tartják, hogy ne csak a diákok tudjanak részt venni az ünnepen. A 13 órától kezdődő szentmisén Urbán Erik, a csíksomlyói kegytemplom igazgatója mond homíliát. Az előző évekhez hasonlóan idén is lesz egy kis vásár, ahol a tanulók által készített díszeket, adventi koszorúkat lehet majd megvásárolni, az innen befolyó összeget pedig egy rászoruló diák bentlakásköltségeinek kifizetésére fordítják.
Szent Erzsébet-gyűjtés
A Gyulafehérvári Caritas minden évben megszervezi Árpád-házi Szent Erzsébet-gyűjtést a szent névünnepe alkalmából. Idén Erdély templomaiban vasárnap lesz lehetőség bármilyen összeggel támogatni a hátrányos helyzetű gyerekek nevelését és oktatását – számolt be körlevelében Jakubinyi György érsek. Az adományokkal felkereshetik a helyi Caritas-képviseleteket vagy befizethetik a Gyulafehérvári Caritas adománygyűjtő bankszámlájára. Számlaszám: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia. Számlatulajdonos: Caritas Alba Iulia, adóazonosítószám: 4562770. Az is kiderül a körlevélből, hogy a múlt évben az idős és beteg embereket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységének a támogatására gyűjtöttek, akkor összesen 192 513 lejt ajánlottak fel a hívek, amelyért hálás köszönetet mondott az érsek.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
szóljon hozzá!