Amikor „hirtelen szabadság lett”, és szabad volt ünnepelni

A múlt rendszerben nem volt szabad megünnepelni az 1848–49-es szabadságharc kitörésének évfordulóját, így nem is rendeztek ünnepségeket Kápolnáson. „Tudtunk az ünnepről, de a családban sem szívesen beszéltünk róla. Sok régi fotót és más emléktárgyat is el kellett rejteni, mert házról házra jártak a hatóságok, és keményen büntették az embereket, sőt meg is verték. A magyar himnuszt sem volt szabad énekelni, én is a szüleimtől tanultam meg. A székely himnuszt pedig, szégyen, nem szégyen, akkor hallottam először, amikor Szatmárnémetiben szolgáltam” – idézte fel Erzsébet.

Elmesélte, hogy az új évet rendszerint a helyi kultúrotthonban várták, egy alkalommal pedig több fiatal eltűnt éjfél előtt. Utólag tudta meg, hogy a Szabad Európa Rádióban hallgatták a himnuszt és a szózatot, de senkinek nem mertek szólni, mert féltek a besúgóktól.

„Hirtelen szabadság lett, egyszerűen nem tudtuk felfogni, hogy mi is ez. Amikor a templomban megszólalt az orgona és a himnuszok... mindenki sírt. Nagyon szép volt. A templomban kezdődött az ünnep, majd az előtte lévő pódiumon tartották a műsort, irodalmi összeállításokkal, népdalokkal, hazafias dalokkal. Ott volt a fúvószenekar székely harisnyában, az egyházi kórus, és voltak szavalatok is. Sok olyan ének elhangzott, amit még sohasem hallottunk. Azóta is szép mindegyik ünnep, de az

„1990 óta megváltozott a világ, egy kicsit mintha kevesebben vennének részt a március 15-ei ünnepségen. Mintha nem érdekelné annyira a népet” – jelentette ki Kele János. Feleségével egyetértett abban, hogy a rohanó világ miatt lehet, hogy kissé megcsappant az ünnepi rendezvény népszerűsége.

„Rossz a megélhetés, csak annyi fizetésük van az embereknek, hogy kifizessék a közköltséget, ezért inkább külföldre mennek dolgozni a fiatalok. Nincs más lehetőségük, rá vannak szorulva” – magyarázta. Hozzátette, a jelenséghez az is hozzátartozik, hogy kicsit természetessé vált mindenkinek az ünnep, pedig nem volt mindig az. Egyszerűen vannak olyanok, akiket nem érdekel már annyira a megemlékezés.

„A fiatalok közül sokan elnyugatiasodtak, nem érdekli őket annyira a közösségi ünnep, inkább a tévében nézik meg, hogy mi történt. Ez persze elkényelmesedést is jelent” – mondta az asszony. Hangsúlyozta, ők fontosnak tartják, hogy minden évben ott legyenek a helyi ünnepségen, így tisztelegve a szabadságharc hősei, a rendezvény helyi szervezői és előadói előtt. Emellett az is lényeges, hogy találkozhatnak embertársaikkal egy-egy meleg kézfogásra.

A templomban Major Sándor plébános arról beszélt, hogy nem kell a sokszor megtévesztő, túlságosan liberális nyugati etikát követni. A Kriza János Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora után a '48-as kereszt megkoszorúzása következett a központban. Benedek László polgármester hangsúlyozta, hogy hálával tartozunk a forradalmároknak hazaszeretetükért. Szerinte nekünk is küzdenünk kell az önrendelkezés jogáért. „Aki hisz a szabadságban és az önrendelkezésben, azt nem lehet eltiporni. A hit és a remény megtartó erők” – fogalmazott.