Ezt nevezhetjük funkcionális értéknek, ami, addig értékes egy jószág, ameddig megszerezzük azt az előnyt, amit elvártunk, utána a lehető legkisebb befektetéssel próbálunk megszabadulni tőle. Egy ilyen gondolkodás, magatartási forma tud a személy és közössége, valamint a közösség és a környezete kontextusában tartós kapcsolatot kialakítani?

Mi alakít ki egy kapcsolatot, nem az egyének viselkedése, tettei és cselekedetei? Nem ezekből alakulnak azok a tapasztalatok, normák, szabályok, amelyekből értékeket határozunk meg, és amelyek generációról-generációra tanítják a jó és a rossz fogalmát, mi a kívánatos és a mi a megfelelő egy közösségben? De igen, Kedves Olvasó!

De ez igaz abban az esetben is, ahogyan bánunk emlékeinkkel, környezetünkkel. Lehet, hogy nagyon sok esetben az értelem praktikus megoldásokat követel, de az a kérdés, hogy minden esetben van benne lélek?

Egy fa kivágása sose lesz szép, mesélte egy erdőmérnök kollégám, de ha beszélünk esetleg arról a társadalomnak, hogy ez hogyan zajlik, akkor talán a közösségek minden fa kivágása esetén nem vernék ki a biztosítékot.

Ha a székelyudvarhelyi Székely-támadt várban lévő iskola költöztetése egy egyszerű feladat lett volna, akkor az akkori polgármesternek miért törött bele a foga-bicskája-valamije? Mert az ott tanuló 100 évfolyam negyvenezer diákja megsértődött, mert hozzányúltak valami olyanhoz az életében, amelyhez nincsen egy városvezetőnek joga, és ez az eszményi érték, az emlékek, amelyek egy ott tanulóban kialakítottak érzéseket és kötődést, amelyek egyre erősebbek lesznek az évek múlásával. Funkcionálisan természetesen az elmúlt pár év rossz érettségi mutatója azt a tanácsot adja, hogy ez simán megléphető, de hol van a másik kilencven évfolyam? Kell velük foglalkozni, vagy csak simán megléphetőek ezek a döntések, amelyek érzelmekbe és az azokat meghatározó értékekbe gázolnak?

Például a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumot le lehetne költöztetni egy gyártelepre, mert földgázt találtak alatta? Igen, le lehetne! De a közösségnek rosszul esne, és ez így van rendjén! Ebbe az eszmefuttatásba tökéletesen beleillik a décsfalvi híd története is, mert

Miért nem jutott eszébe, hát én az nem tudom, és nem is szeretném őt megvádolni. De az biztos, hogy ez valahogy nem megy nekünk, hogy észrevegyük, hogy „kerítésépítés közben ne tapossuk ki a virágokat”.

Fontos lenne mesélni a múltról: az orosz fogságos történeteket elmesélni a vendégfogadások alkalmával, megmutatni az albumokat, betyárokat, iszapvulkánokat és elfelejtett ásványvízforrásokat feliratozni. Egy Székelyföldre látogató spanyol területfejlesztő az mondta a fogadó csapatunknak, hogy mi nagyon gazdagok vagyunk, de a működtetéshez nem látja a tudást. Ez nagyon megmaradt bennünk, hogy mire gondolt.

Ezért lett összevágva a híd, és majd kerül külföldre építőanyagként a faépületeink anyaga, kerülnek tűzre a székelykapuink, mert nem látja senki benne az eszményi értéket, csak a hasznosat. Igen, kellett egy műszakilag jól megépített híd, és útban volt a régi, eladták, de miért nem jutott senki eszébe – akkor is, hogy ha nem újjáépíthető, mert olyan az állapota – hogy:

• kommunikációs kampánnyal kövesse a régi híd lebontásának eseményét, mindenki csak az újjal foglalkozott, pedig hangos volt a média már korábban (ahogy egy gólya életét a fészekben lehet követni, ez sem lett volna olyan nehéz)

• ötletbörzét tartani arról hogy mi legyen a sorsa, ha nem újra összerakható

• egy adott időszakig tárolni részeit, hogy időt lehessen nyerni

• meghívni a gyártót, hogy hátha beszáll egy értékgondozásba

• pályázatot hirdetni, hogy a helyi-távolabbi képzőművészek hátha jönnek jó ötletekkel

• képzőművészeti tábort szervezni, ahol ez a fő téma

• felajánlani helyi beruházóknak, hogy részeket felhasználhassanak, mint egyedi díszletet

• valamelyik közeli városi múzeumot bevonni egy értékprogram kidolgozásába

• más

Nem is kell válaszolni, hogy miért nem! Mert nem volt igény rá, mert sokba kerül. De nekünk

Ennél fogva ne csodálkozzunk, ha a mintát és az értéket a digitális világ adja, és senki nem marad itthon.

A cikket gondolatindítónak szántam, további jó mérgelődést kívánok magunknak, aki pedig nem érti, hogy miért, kérem, hogy keressen egy reklámújságot és nézzék meg, hogy mennyire ment le a „székelynek lenniség” ára.

Üdvözlettel, Ilyés Ferenc