
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A Kovászna megyei utakon jogosítvány nélkül, illetve ittasan vezető sofőrök akadtak a rendőrök horgára, de egy kisteherautó és egy motorkerékpár közti ütközéshez is riasztották a hatóságiakat az elmúlt napokban – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság összesítőjéből.
2023. július 18., 20:082023. július 18., 20:08
A kovásznai Alsópáva utcában állítottak meg egy gépkocsit rutinellenőrzés céljából a rendőrök szombat este. Az igazoltatás során kiderült, hogy a 30 éves sofőr nem rendelkezik jogosítvánnyal. Ugyanaznap 20 óra 15 perc körül a dálnoki 11-es jelzésű megyei úton járőröző rendőrök hasonló szabálysértést elkövető autóvezetőt füleltek le. Mindkét esetben jogosítvány nélküli vezetés miatt indult eljárás.
Szombaton 23 óra 25 perckor a kézdivásárhelyi rendőrök egy személygépkocsit állítottak meg ellenőrzés céljából a Bem József és a Fortyogó utcák kereszteződésénél. Az elvégzett alkoholteszt 0,75 milligramm alkoholkoncentrációt mutatott ki a leheletéből ezért a sofőrt kórházba szállították vérmintavétel céljából.
Vasárnap hajnalban 3 óra 10 perckor a sepsiszentgyörgyi rendőrök a Gróf Mikó Imre utcában állítottak meg egy gépkocsit. Az elvégzett alkoholteszt 0,86 milligramm alkoholkoncentrációt mutatott ki a leheletéből, ezért a sofőrt kórházba szállították vérmintavétel céljából. Az ügyben ittas vezetés miatt indult eljárás.
Ugyanaznap 21 óra körül értesítették a kézdivásárhelyi rendőröket, hogy egy gépkocsi igen kanyargósan közlekedik a 11-es jelzésű országúton, veszélybe sodorva a többi autót. A rendőrök a céhes városi Csernátoni úton azonosították és állították meg a 46 éves sofőr által vezetett gépkocsit. Az elvégzett alkoholteszt 1,24 milligrammos alkoholkoncentrációt mutatott ki a leheletéből, ezért a sofőrt kórházba szállították vérvételre. Mindhárom esetben ittas vezetés miatt indult eljárás.
Vasárnap 17 óra 40 perc körül értesítették a Kovászna városi rendőrséget, hogy a Mihai Eminescu utcában baleset történt. A helyszínen megállapították, hogy egy 35 éves férfi által vezetett, tolatva haladó kisteherautó ütközött egy 81 éves férfi által vezetett, szabályosan közlekedő elektromos motorkerékpárral. A motorkerékpár vezetőjét kórházba szállították, hogy ellássák a sérüléseit. Az ügyben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vizsgálódik a rendőrség.
Bóka Jánost választotta vezetőjének a Fidesz parlamenti frakciója keddi ülésén.
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!