Fotó: illusztráció
Növelni kell a vízmedence-bizottságok tevékenységének hatékonyságát, szigorúan követni és ellenőrizni kell a kidolgozott stratégiák betartását – hangsúlyozta a Maros Vízügyi Igazgatóság vezetője.
2010. március 29., 14:292010. március 29., 14:29
2010. április 08., 18:332010. április 08., 18:33
Teodor Giurgea igazgató szerint újra át kell gondolni, hogy ezentúl kik alkossák a vízmedence-bizottságokat ahhoz, hogy tevékenységük valóban hatékonyak legyenek. A bizottság tagjai – a vízgazdálkodási törvény értelmében – a vízügyi szakemberek mellett a vízhasználók: a közigazgatási tisztségviselők, nemkormányzati szervezetek, gazdasági társaságok képviselői is.
„Jelen pillanatban a Maros vízmedence-bizottsága 21 tagú, azonban azt is elemezni kell, hogy kikből álljon, hiszen amikor Marosvásárhelyen ülésezünk, akkor csak a Maros megyei prefektúra képviselői vannak jelen, a Hunyad, Fehér, Arad és Hargita megyeiek távolmaradnak. Egyelőre konzultatív tanácsként működik, ezen is változtatni kellene, mert fontos, felelős döntésekről van szó. Létezik megelőzési, árvízvédelmi stratégia, de betartását nem követi, figyeli, ellenőrzi senki, csak baj esetén derűl fény a hibákra. A vízügynek nincs személyzete a felügyeletre” – mondta Teodor Giurgea. Hozzátette, legfontosabb a szennyezés csökkentése, illetve megszüntetése.
Maros megye fontosabb árvízvédelmi létesítményei: balavásári víztározó (24,5 millió köbméter vizet tud tárolni), bözödi gát (fotó, 1989-ben épült, 16 millió köbméter vizet tárolhat, szárazság esetén szabályozható a Kis-Küküllő vízhozama, a fenékürítő vezetéken keresztül áramfejlesztőt működtet, óránként 37 kW villamos energiát termel, a tó felülete 184 hektár), jobbágyfalvi vízgyűjtő (2003 óta működik, 125 hektár földterületet áraszthatnak el).
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.
Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.
Meglepetés fogadta a Maros megyei hegyimentőket a Tiha-nyeregben: mire kiérkeztek, hogy kicseréljék a menedékház betört ablakát, valaki már elvégezte helyettük a munkát.
Biztonságosabbak a körülmények a Maros megyei kórházban, miután uniós pénzalapokból jelentős beruházásokat eszközöltek, különösen az oxigénterápia biztosításában és a tűzvédelem terén – mondta Ovidiu Gîrbovan igazgató kedden.
szóljon hozzá!