A vadak nem hoznak nyereséget

Vadászterületek Székelyföldön

A vadgazdálkodási tevékenység jövedelmezősége ritkán van megkérdőjelezve, és gyakran elhangzanak olyan kilövési díjak, melyek alapján kívülállóban fel sem merül, hogy ezt a tevékenységet pénzügyileg ne lenne érdemes folytatni. Minket azonban a konkrét adatokkal alátámasztható helyzetkép érdekelt. Ennek érdekében – önkényesen – Székelyföldet vadgazdálkodási szempontból úgy határoltuk le, hogy Hargita, Kovászna és Maros megyék területén lévő vadászterületekkel azonosítottuk. Az átfedés nem teljes, ugyanis a három megye teljes kiterjedése 1 706 258 ha, míg az itteni vadászterületeké összesen 1 604 218 ha. Ezen az 1,6 millió hektáron 143 vadászterület van, amelyeket 67 vadászatra jogosult kezel. A három megye területén a vadászterületek átlagos kiterjedése 11 218 hektár (legkisebb 7010 ha Maros megyében, a legnagyobb 20 862 ha Hargita megyében). Egy vadászatra jogosult legkevesebb egy és legtöbb tizenkét vadászterületet kezel, az egy vadászatra jogosultra számított vadászterületek átlagos száma 2,13. Ez azt is jelenti, hogy olyan vadgazda is van, aki kevesebb mint 10 ezer hektáron gazdálkodik, de olyan is, akinek a fennhatósága alá több mint 100 ezer hektár tartozik.

Szarvasra jönnek külföldiek, vaddisznóra alig

Egyértelmű, hogy bevétel elsősorban a vadásztatásból, másodsorban a vadásztársulati tagok tagsági díjaiból származhat. A vadásztatás bevételeit pedig az éves jóváhagyott kilövési keretek határozzák meg. A 2017–2018-as vadászati idényben Székelyföld 1,6 millió hektárnyi területén gímszarvasból 839, vaddisznóból 4203 és őzből 2836 példány ejthető el. Egyszerű számítások azt mutatják, hogy

ami egyenértékű azzal is, hogy egy átlagos, 11 218 ha kiterjedésű székelyföldi vadászterületen évente kb. 55 nagyvad ejthető el. Ebben persze benne van a szarvasfélék hím példányainak trófeás és selejt példányszáma, illetve a tehén- és borjúhasznosítás is. Ez utóbbiak köztudottan kisebb gazdasági értékkel bírnak, nincs is rájuk fizetőképes kereslet,

A 2016–2017-es vadászati idény statisztikái alapján a három vizsgált megyében átlagosan a jóváhagyott trófeás bikák 88 százaléka, a selejt bikák 94 százaléka, illetve a tehenek és borjak 77 százaléka lett hasznosítva. Továbbá az összes gímszarvas-vadásztatásnak csak 36 százaléka történt külföldivel. Ez utóbbi adat azért is fontos, mert eltérő árat lehet egy külföldi bérvadásszal megfizettetni ahhoz képest, amit egy helyi vadász képes és hajlandó fizetni. A vaddisznó-hasznosítás is csak a jóváhagyott keret 85 százaléka volt a 2016–2017-es vadászati idényben. A vaddisznó-vadásztatással kapcsolatosan azt kell megjegyezni, hogy

Általánosságban az jellemző, hogy a vaddisznó vadászata a társulati tagság kiváltsága.

Számításaink szerint 138 azoknak a vadászterületeknek száma, amelyeken az éves vadgazdálkodási bérleti díj valós, és ezek teljes összege 501 220 euró.

Megvan a vadak porciója

Másik fontos költségtétel a gazdálkodási szerződésekben hatóság által kötelezően előírt kiegészítő takarmány mennyiségének értéke. Szálas takarmányból (széna és szárított leveles, fásszárú növények hajtásai) minden becsült gímszarvasra és dámszarvasra 75 kg, minden őzre 25 kg és minden mezei nyúlra 1,5 kg a minimális takarmányszükséglet. Szemes takarmányból (főként kukorica) gím- és dámszarvas számára 25 kg, vaddisznónak 60 kg, míg fácánnak és fogolynak 6 kg az előírt mennyiség. Lédús takarmányokból (gyümölcs vagy takarmánynövények) a gímszarvas, dámszarvas és vaddisznó számára szükséges szemestakarmány mennyiségének 30 százalékát kell biztosítani.

Tehát ezek a mennyiségek be kell kerüljenek a könyvelésbe, és ki kell kerüljenek a vadászterületekre. Gazdasági szempontból az fontos, hogy évente a székelyföldi vadásztársulatok összesen 1454 tonna szálas, 1130 tonna szemes és 287 tonna lédús takarmányt kénytelenek kijuttatni a vadállomány számára, és ennek összértéke kb. 295 500 euró.

Ennek vannak gazdálkodási és konjunkturális okai egyaránt. Egyesek a menedzsment szemléletet csak úgy hajlandók alkalmazni, hogy akkor értékesítenek vadászati lehetőséget, ha már a tagsági díjakból nem lehet a működési költségeket fedezni. Tehát

A konjunkturális ok a ragadozók vadászatának betiltása, ami egy átlagos Hargita megyei vadásztársulat éves bevételének kb. 40 százalékával egyenértékű. A helyzet kezelésére nyitást javasoltunk a civil társadalom felé a vadászat általános elfogadottsága érdekében, és alternatív bevételi források (turizmus, erdei iskola, vadfotózás stb.) felkutatását, illetve kiaknázását.

A szerző vadgazdamérnök,
az Ökoszisztéma Menedzsment Egyesület elnöke