
Fotó: Gálna Zoltán
A különböző függőségek hálójában vergődő fiatalokat szeretnék pártfogolni azzal a marosvásárhelyi központtal, amelynek megalakítását szerdán jelentették be. Az ötletgazda, Călin Zamfirescu azt mondta: olyanokon szeretnénk segíteni, akik azt hiszik, számukra nincs már kiút.
2019. július 18., 13:492019. július 18., 13:49
2019. július 18., 13:582019. július 18., 13:58
A statisztikai adatok szerin egyre több a szenvedélybeteg, egyre több a különböző függőség hálójában vergődő fiatal.
Călin Zamfirescu marosvásárhelyi közgazdász, aki hét évig Kolozsváron élt és tavaly költözött vissza a Vásárhelyre. Mint elmondta, négy évig volt önkéntes egy kolozsvári szervezetnél, ahol szenvedélybeteg fiatalokkal foglalkoztak, de nagy hangsúlyt fektettek a függőség kialakulásának megelőzésére, a prevencióra is.
„Az ember életében, a tanulás, a szerelem, a családalapítás, a karrierépítés után eljön az az időszak, amikor befele fordul, s megkérdezni magától, hogy mit tud még adni magából a közösségnek, mit tud maga után hagyni, ha majd távozik. Ez a befele fordulás juttatott el engem arra a következtetésre, hogy Marosvásárhelyen létre szeretnék hozni egy olyan központot, amely a szenvedélybeteg fiatalokkal foglalkozik. Erős partnerre és támogatóra találtam a város vezetője, Dorin Florea személyében. A Kolozsváron alkalmazott Minnesota-módszert szeretnénk itt is életbe ültetni, ami azt jelenti többek között, hogy egy olyan szakmai csapat foglalkozik a betegekkel, elsősorban csoportosan, amelyben minden vonatkozó szakterület szakembere jelen van: pszichológus, orvos, szociális munkás, addiktológiai konzultáns, saját élményű önkéntes. A szakemberek kiválasztása már megkezdődött, a képzésük is hamarosan következik” – számolt be a program koordinátora.
A marosvásárhelyi polgármester arról beszélt, fontosnak tartja, hogy Marosvásárhelyen odafigyeljenek azokra a fiatalokra, akik épp életük nehéz időszakában vannak. A függőség az egy betegség, s ezt ki kell mondani, s az érintetteknek és családjuknak segítséget kell nyújtani.
Florea elmondta, hogy egyelőre a marosvásárhelyi Várban a Kádárok bástyáját bocsájtották rendelkezésre a projektet kezdeményező Zamfirescunak és a leendő önkéntes csapatnak. De szeretnének uniós pályázattal egy központot is építeni, ahol kezelni lehet a függőségektől szenvedő fiatalokat. „Felelősek vagyunk a jövő nemzedékekeért, gyermekeinkért, és segítenünk kell azoknak, akik nem tudnak segíteni magukon. A prevencióra is nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen a gyermekeknek és a szülőknek is tudniuk kell, hogy milyen veszélyeket rejt a különböző szerek használata.”
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.
Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.
Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.
Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.
Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
1 hozzászólás