A közösség visszaszoríthatja az erőszakot

A családon belüli erőszaknak öt típusát és annak sajátosságait beszélték meg a vezetőképzés résztvevői László Éva pszichológus egyetemi tanárral.

Míg általában a bántalmazás említésénél a legtöbben a testi agresszióra gondolnak, létezik a lelki, a szóbeli, a szexuális és a gazdasági is, illetve hatodikként a spirituális bántalmazás is megemlíthető.

Utóbbi azt jelenti, hogy a bántalmazó fél akadályozza áldozatát a szabad vallásgyakorlásban, hitének megélésében.

Felmerült a kérdés, hogy mi nevezhető bántalmazásnak, vagy erőszakos cselekedetnek a családon belül. A feleségbántalmazás mellett a gyerekek bántalmazása is ide tartozik – hangzott el az előadáson, ahogy az is, hogy amikor két fél hevesen vitázik, veszekszik, esetleg egymást megpróbálja bántalmazni, akár szóban, akár fizikailag, egyenlő erőviszonyokról beszélhetünk, kölcsönös kontroll-gyakorlásról, aminek

nem kimondottan a bántás a célja, hanem a feszültségek levezetése és az, hogy „végre legyen csend”.

Míg az egyirányú agresszió esetén az erőviszonyok eltolódnak, az egyik fél bántalmazza a másikat, ez jellemző a nők elleni párkapcsolati erőszakra.

Annak ellenére, hogy a társadalomban még mindig az az elfogadott nézet, hogy ha a a feleség rendszeres agressziót szenved el a férje részéről, – ez magánügy, mégsem az, különböző hatással vannak a történtek a szűkebb és tágabb környezetre, közösségre is – hívta fel a figyelmet a szakember. László Éva rámutatott arra, hogy

az a gyerek, aki olyan családban nő fel, ahol az apa bántalmazta az anyát, ezt a mintát viszi tovább és felnőtt élete során ezt követi, feltéve, ha tudatosan nem küzd ellene.

Az erőszakkal gyakran találkozó gyerek maga is erőszakossá válhat, illetve olyan cselekedetek elkövetőjévé, akár kiskorúként is, aminek súlyos következményei lehetnek.

Romániában a jogrendszer nem ismeri az önvédelemből elkövetett gyilkosság fogalmát. Ezért a törvény nem mentesít senkit, aki önvédelemből oltja ki valakinek az életét. A börtönpszichológus Moldován Erika többek közt annak a 15 éves fiúnak az esetét mesélte el, akit anyja külföldi távolléte miatt az apja nevelt, ám folyamatos veréssel, bántalmazással.

A gyereknek nem állt szándékban gyilkolnia, süteményt szeletelt, amikor az apja többször is megpróbálta bántalmazni, ő pedig a kezében levő kést maga elé emelte, ami végzetes következménnyel járt.

A gyerek történetét megismerve a szakember előtt egy olyan élettörténet, eseménysorozat tárult fel, ami nem csupán annak a családnak az életét befolyásolta, de a szélesebb családét, a közösségét is. Az áldozat agresszorrá vált, a bántalmazott gyerekből bántalmazóvá, akinek az öt letöltött börtönév után élete végéig az apagyilkosság súlyával kell élnie – mutatott rá a börtönpszichológus. Moldován Erika arra is felhívta a figyelmet, hogy a felelősség nem csak a családját elhagyó anyát és az agresszív apát terheli a fiú esetében, de azokat a pedagógusokat is, akik naponta látták, hogy a gyerek kék-lila foltokkal megy iskolába, vagy a háziorvost, a rendőrt, a polgármesteri hivatal munkatársait, akik tudtak a családi viszonyokról.

Ha felismerjük egy gyereken a bántalmazás nyomait, ne hagyjuk szó nélkül, vállaljuk fel, hogy megtesszük azokat a lépéseket, amelyek a továbbiakban megakadályozzák az agressziót

– hangzott el egyértelműen a szakemberek részéről a javaslat.

A bántalmazott félre sok irányból ömlik az üzenet,

a társadalom nehezen fogadja el azt, hogy egy családban történő negatív események nyilvánossá váljanak, a közösség sem tud azonosulni a család felbomlásával.

Ahhoz, hogy valaki kilépjen egy  áldatlan helyzetből számos akadállyal kell szembenéznie és megküzdenie. Ferenczi Enikő arra hívta fel a figyelmet, hogy sok esetben a szerepek összemosódnak. A bántalmazó férjet a közösség „rendes embernek” ismeri, kitűnő művésznek, civilizált, kedves embernek, és nem akarja elfogadni, hogy otthon, a családban agresszíven viselkedik, bántalmazza a feleségét, esetleg a gyerekeit is.

A bántalmazott félnek, ahhoz, hogy megtegye az első lépéseket, elsősorban a problémával kell szembenéznie, és nem eltussolnia azzal, hogy „jó ember, csak akkor van baj vele, ha iszik”, vagy hasonló magyarázatokkal.

Sok esetben az önbizalomhiány, a tájékozatlanság, a szégyen, az anyagiak hiánya, vagy a szélesebb család viszonyulása, a közösség hozzáállása, a társadalmi normák jelentik az akadályt. Akárcsak a remény, hogy megváltozik az agresszor, a bizonytalanság, a félelem a jövőtől, hogy hol fog lakni, miből fog megélni, hogyan viseli gondját a gyermekeinek – magyarázat arra, amiért marad az áldozat a kapcsolatban, illetve visszatér még egy-két kitörési próbálkozást követően is.

A közösségi vezetőknek, – lelkésznek például, vagy polgármesternek, falugondnoknak, pedagógusnak, háziorvosnak is – a legkisebb jelre is fel kell figyelnie és megtenni azokat a lépéseket, amelyek megakadályozhatják az erőszak folytatását. Ezzel nem csupán a kisebb-nagyobb személyi sérülések előzhetők meg, de az olyan további súlyos következmények is, mint akár a gyilkosság, a börtön, a további bűncselekmények elkövetése.

A vezetőnek  nem szabad hagynia, hogy a családon belüli erőszak tabutéma legyen a közösségben, kapcsolatot kell teremteni az áldozat és a segítők között, ahogy a biztonság visszaállításában is szerepet kell vállalnia.

A hétvégi háromnapos képzésre, amely a 2014-ben indult vezetőképző sorozat hatodik része volt, a marosvásárhelyiek mellett a Székelyudvarhelyről, Csíkszeredából, Kolozsvárról, Tordáról, Háromszékről és a Zsil-völgyéből érkeztek résztvevők.