Hirdetés
Hirdetés

A Csíki Játékszín lelkét irtják ki?

A csíkszeredai Városi Művelődési Házban működik a Csíki Játékszín. Csökkenő létszám •  Fotó: Gecse Noémi

A csíkszeredai Városi Művelődési Házban működik a Csíki Játékszín. Csökkenő létszám

Fotó: Gecse Noémi

Olyan állások szűntek meg novembertől a Csíki Játékszínnél, amelyek nélkülözhetetlenek a csíkszeredai színtársulat számára. Öröm az ürömben, hogy a munkájukat némileg megkönnyíti, hogy az elbocsátott munkatársak közül ketten – a kellékes és az egyik jelmezkészítő – önkéntesen, tehát ingyen továbbra is a társulatnál dolgoznak. A helyzet azonban nem rózsás.

Barabás Hajnal

2017. november 22., 11:472017. november 22., 11:47

2017. november 22., 11:532017. november 22., 11:53

Parászka Miklóstól, a Csíki Játékszín igazgatójától arról érdeklődtünk, hogy hogyan változott meg a színház élete, a társulat mindennapjai a kulturális intézmények átszervezése nyomán, miután novembertől több munkatársuktól is búcsút kellett venniük.

Idézet
Lelkileg is megviselte a színház közösségét az átszervezés

– kezdte a színházigazgató, aki még a beszélgetés elején kihangsúlyozta, 19 éven át harmonikus és kooperatív viszony létezett a színházfenntartó csíkszeredai önkormányzat és a Csíki Játékszín között, és továbbra is azon vannak, hogy ez a viszony helyreálljon.

Hirdetés

A költségvetés fenntartása érdekében az önkormányzat hozott néhány döntést, amelynek következtében a színháznak meg kellett válnia néhány munkatársától, szakemberektől, akiknek feladata nehezen pótolható a társulat számára.

„Az intézmény már eleve egy csökkentett személyzettel működött, összevont munkakörökkel” – jegyezte meg.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Összehasonlításként

Annak érdekében, hogy jobban meg lehessen érteni a színház helyzetét, összevetette működésüket a temesvári Csiky Gergely színházzal. Mint magyarázta, ott 98 alkalmazott dolgozik hozzávetőleg évi 6,5 millió lejes költségvetésből, miközben a Hargita megyében működő 3 színháznak összesen van 90 alkalmazottja és körülbelül ugyanannyi költségvetése, mint a temesvárinak egyedül. A Csíki Játékszín 45 alkalmazottjának a számát lecsökkentették, jelentősen megnehezítve a társulat tevékenységét, így 39-en maradtak.

Idézet
Ennél jobban már nem lehet megkarcsúsítani az intézményt, van egy alsó szint, ez alatt megváltozik az intézmény jellege és teljesítőképessége

– fogalmazott Parászka.

Önkéntesen is dolgoznak

A megyeszékhely társulata

elvesztette a súgó állást betöltő munkatársát, akit nyugállományba kellett küldeniük, holott munkája nélkülözhetetlen a színháznál,

ennek kapcsán a színházigazgató megjegyezte, hogy más színházaknál két súgó is dolgozik. Továbbá

egyik kellékes munkatársukat is el kellett bocsátaniuk, aki színészként is bedolgozott a társulatnak.

Mint megtudtuk, a nyugdíjas korú férfi, mivel szívügyének tekinti a színházat, jelenleg önkéntesen végzi a feladatait a társulatnál.

Egy jelmezkészítőtől is búcsút kellett venniük, akivel meghatározott idejű szerződése volt a színházzal, ő szintén önkéntesen dolgozik tovább, amíg befejezi az elkezdett projekteket.

A 2016-2017-es évadban Csíkszereda színházának 51 ezer nézője volt •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

A 2016-2017-es évadban Csíkszereda színházának 51 ezer nézője volt

Fotó: Gecse Noémi

Ugyanakkor egy másik jelmezkészítői állást is megszüntettek. Az igazgató elmesélte, hogy a jelmezkészítő kolléganőjüket ugyan kérték, hogy vegye át a jegypénztárosi feladatokat, – mivel a jegypénztárost is nyugdíjba kellett küldeniük –, de nem vállalta el ezt a feladatot, inkább elhagyta a színházat. Így

egy adott pillanatban jegypénztáros nélkül maradt az intézmény, így az igazgató kénytelen volt saját felelősségre, a helyzet sürgős megoldására, meghatározott idejű szerződéssel, átmenetileg visszavenni a pénztárost.

Jelenleg egyébként annak a jogi megoldását keresik, hogy visszaszerződhessék a produkciós költségek terhére a súgó és a kellékes munkatársukat, az intézmény kérte az önkormányzat jogi apparátusának segítségét ebben.

Fenntartásaik vannak

Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalához került a színház hangtechnikusa, aki egyben díszletmunkásként is tevékenykedett, illetve a színház titkárnője és közönségszervezője is a polgármesteri hivatalhoz került.

Idézet
Sokszor összevont munkakörökkel dolgoztak munkatársaink, például a titkárság és a könyvelőség dolgozói előadásokkor este fogadták a nézőket, vagy a kellékesünk színészként is bedolgozott. Most ott tartunk, hogy ha még jobban lecsökkentik a személyzetet, az intézmény fenntarthatatlanná válik

– adott hangot félelmének a színházigazgató. Hozzátette, hogy

ilyen körülmények között nem lehet egy évadon belül öt nagyszínpadi és egy kamaraelőadást megszervezni és színpadra vinni.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Költségvetés

A színház költségvetése az elmúlt években valamelyest növekedett, ez a fizetésemelések mellett annak is köszönhető, hogy a Csíki Mozi is ügykezelésükbe került, így nagyobb mértékű hozzájárulást kaptak a várostól. A filmszínházat novembertől azonban visszavette a város, de a költségvetési számokban látszik, hogy

míg 2015-ben 2,3 millió lej támogatást adott a város, amelyből 2,1 milliót költöttek el, addig 2016-ban jóval többet, azaz 3 millió lejt kaptak, amelyből 1,8 milliót költöttek el. Idén 3,7 millió lejjel járult hozzá fenntartásukhoz az önkormányzat.

„Eddig minden év végén korrektül visszaadtuk, amit megspóroltunk a városnak” – jegyezte meg Parászka. 2018-ra valamivel kevesebbet, mindössze 2,7 millió lejt kértek, és úgy tervezték, hogy növelni fogják a saját jövedelmüket. Mint megtudtuk,

a költségvetésük 58 százalékát teszik ki a fizetések, és 42 százalékát az anyagi költségek.

Az igazgató fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy a Csíkszereda színházának 51 ezer nézője volt a 2016-2017-es évadban. 169 saját előadást tartottak és 44 vendégelőadást fogadtak. A bérletes nézőik száma pedig 8200 fölötti volt.

Felháborodás a közösségi oldalon

Veress Albert, a Csíki Játékszín színésze a Facebook közösségi oldalon nyilvános bejegyzésben tette közzé, hogy a társulat kellékese novembertől ingyen dolgozik, mert nem tartották be azt az ígéretet, hogy külsős szerződéssel újra alkalmazzák. Bejegyzésére több mint 300-an reagáltak, és több mint 100-an hozzászóltak. Sokan felháborodtak azon, hogy leépítették a társulat létszámát, volt olyan is, aki egyenesen általános sztrájkot javasolt.

Idézet
Az a legborzasztóbb az egészben, hogy a lelkét irtják ki a társulatnak

– adott hangot véleményének az egyik hozzászóló.

•  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Fotó: Gecse Noémi

Önkormányzati döntés volt
Mint ismert, a kulturális intézmények átszervezéséről októberi ülésén döntött a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Mint arról már korábban beszámoltunk, a megszavazott határozat szerint a Csíki Játékszínnél felszámolták a jegypénztárosi, a kellékes és a súgó állásokat, illetve visszavette a város a Csíki Mozi működtetésére elkülönített 5 állást is, ebből azonban nem volt mindegyik betöltve. A hivatalhoz került továbbá a társulattól még három állás: egy szervező, egy díszletes, egy ügyintéző. A Csíki Székely Múzeumtól a városházához került két muzeológus, továbbá egy be nem töltött restaurátori állást megszüntettek. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes nyolc személyt veszített el, így huszonhatan maradtak, közölte egy korábbi sajtótájékoztatón András Mihály, az intézmény vezetője. A városvezetés egyébként a kulturális iroda alárendeltségébe egy szervezői csapatot kívánt létrehozni az intézményektől átvett munkaerő bekapcsolásával. Irodájuk az elképzelések szerint a Csíki Mozi épületében kapna helyet, feladatuk lenne többek között a rendezvényszervezés, a jegyeladás, a város „mecénás” kedvének serkentése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Személyautó és kisbusz ütközött csütörtök este a Maros megyei Mezőcekeden. Az ütközés következtében mindkét jármű lesodródott az úttestről.

Kisbusz és személyautó ütközött
Kisbusz és személyautó ütközött
2026. július 02., csütörtök

Kisbusz és személyautó ütközött

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

Egy hete eltűnt kamaszlányt keres a Maros megyei rendőrség.

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség
2026. július 02., csütörtök

Eltűnt tinédzsert keres a rendőrség

2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

A csütörtök délutáni viharkárok elhárításában Marosvásárhelyen is több helyszínen szükség volt a tűzoltók munkájára.

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Marosvásárhelyen is károkat okozott a vihar

2026. július 02., csütörtök

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök

Román, illetve ukrajnai bűnözők informatikai és vagyon elleni bűncselekményeit vizsgálta ki egy nemzetközi nyomozócsoport, melynek három Maros megyei rendőr is tagja volt.

Nemzetközi együttműködésben lepleztek le pénzügyi csalókat a rendőrök
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

Nagy mennyiségű csapadék hullt rövid időintervallum leforgása alatt Csíkszeredában és környékén csütörtök délután. A nagy mennyiségű csapadékot nem mindenhol tudta elnyelni a vízelvezető rendszer. Fotókon mutatjuk a vihar utáni állapotokat.

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában
2026. július 02., csütörtök

Rövid időre a víz lett az úr Csíkszeredában

2026. július 02., csütörtök

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene

Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak várhatóan a következő napokban csökkenni kezdenek, amint a vállalatok elkezdik eladni az alacsonyabb áron vásárolt készleteket.

Bolojan: a következő napokban az üzemanyagáraknak fokozatosan csökkeniük kellene
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Udvarhelyszék után Csíkszékre is lecsapott az vihar csütörtök délután. Rövid idő leforgása alatt nagy mennyiségű víz zúdult le, amit helyenként nem tudott elnyelni az esővíz-elvezető rendszer.

Csíkszeredára is lecsapott a vihar
Csíkszeredára is lecsapott a vihar
2026. július 02., csütörtök

Csíkszeredára is lecsapott a vihar

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Kiskorúakat érintő balesetek, amik nagyobb körültekintéssel és tudatosítással elkerülhetőek lennének

Az utóbbi hetekben több kiskorú is baleset áldozata lett, amelyek elkerülhetőek lettek volna. A rendőrség a kellő óvatosság és körültekintés fontosságát hangsúlyozza a szülők számára.

Kiskorúakat érintő balesetek, amik nagyobb körültekintéssel és tudatosítással elkerülhetőek lennének
2026. július 02., csütörtök

Udvarokról, pincékből kellett kiszivattyúzni a nagy mennyiségű esővizet

Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.

Udvarokról, pincékből kellett kiszivattyúzni a nagy mennyiségű esővizet
2026. július 02., csütörtök

Érettségi: már csak az anyanyelvi próba van hátra a nemzeti kisebbségek diákjainak

A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Érettségi: már csak az anyanyelvi próba van hátra a nemzeti kisebbségek diákjainak
Hirdetés