
Sok településen ötven fő alá csökkent a román lakosság – ez is aggodalomra ad okot Lăcătușu szerint
Fotó: Kocsis B. János
A Kovászna megyei román közösség elmúlt száz évéről szóló tanulmányt tett közzé a centenárium alkalmából a Kovászna-Hargita Európai Tanulmányi Központ, arra a következtetésre jutva, hogy a Háromszéken élő románok hatalmas erőfeszítéseket kell tegyenek, hogy megőrizzék identitásukat.
2018. november 13., 20:352018. november 13., 20:35
A központ tudományos igazgatója, Ioan Lăcătușu a tanulmány kapcsán úgy nyilatkozott, hogy az 1910 és 2011-es népszámlálás adatait dolgozta fel, ugyanakkor kutatásokra, más tanulmányokra is alapoz. A most megjelent kiadvány szerint
1910-ben a jelenlegi Kovászna megye területén 151 ezren éltek, 18,58 százalékuk volt román nemzetiségű, vagyis ortodox vagy görög-keleti katolikus;
2011-ben 201 ezer lakosból 21,42 százalék volt román.
A szerző szerint a 3 százalékos növekedés az 1968 és 1989 közötti migrációnak tulajdonítható, elsősorban Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhely költöztek be románok, mert ebben az időszakban „gazdasági, társadalmi és kulturális fellendülés” volt tapasztalható.
Lăcătușu szerint az itt élő román közösség számára az 1918-as egyesülés „újjászületést” hozott minden téren, de még most is „sebezhetők”, mert csak nagy erőfeszítésekkel tudják megőrizni identitásukat. Ugyanakkor vészharangot is kongat, hogy – a 2011-es népszámlálás adatai szerint – több mint 30 Kovászna megyei településen 50 fő alá csökkent a románok száma, és fennáll a veszélye, hogy „teljesen eltűnnek”.
Az általa is kimutatott 3 százalékos román népességnövekedés ellenére Lăcătușu úgy fogalmaz, hogy
A magyaroknak minden intézményi hátterük megvan – iskolák, templomok, művelődési intézmények –, és a helyi önkormányzatok is őket segítik, hogy megőrizzék és megéljük nyelvi, vallási és kulturális identitásukat.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!