
Tanultunk. Ma már ritkábban fordul elő, hogy „ottfelejtik magukat” az emberek a napon. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Tudományosan ugyan nem bizonyított, de a bőrgyógyász szakorvos az esetei alapján úgy vélekedik, ez a nap nem úgy süt, mint harminc éve. És bár az emberek többször fordulnak elővigyázatosságból a doktorhoz a bőrön megjelent elváltozásokkal, a bőrrákos esetek száma mégis világszerte nő. Mindez a napozás kapcsán került szóba Mild Edittel, a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Sürgősségi Kórház dermatológus főorvosával folytatott beszélgetésünkben.
2023. július 15., 12:112023. július 15., 12:11
– Esetei alapján ön hogy látja, jobban éget a nap mostanában, mint harminc-negyven évvel ezelőtt?
– Évek óta mondjuk, hogy az ózonréteg vékonyodik, a nap erősebben süt. Én azt látom, erősebben éget, mert az utóbbi időben a barnabőrűek is megégnek.
– Tulajdonképpen mi történik akkor, amikor leégünk?
– Egy bőrpír jelentkezik, másodfokú égésnél már a hólyagok is megjelennek. Amikor a bőr begyullad, akár napfény hatására, bekövetkezik a hámlás. Bőrpír függvényében hét-tíz nap alatt elmúlik ez a gyulladásos folyamat, de a hatása halmozódik.
– Tehát ha egy szezonban többször leégünk, akkor ez a folyamat csak felgyorsul, de ha az elmúlt években, nagy kihagyásokkal többször leégtünk, akkor is kell szóljon a vészcsengő a fejünkben?
– Igen. Sokan jelentkeznek például a rendelőben napfény hatására kialakult sárgásbarnás-szürkés, megvastagodott, lassan növekvő bőrelváltozásokkal (keratosis solaris) és a páciensek többsége azt mondja, „dehát ő nem is napozott mostanában”. Könnyen meglehet, hiszen a középkorúak, idősebbek manapság nem strandolnak, napoznak. De megtették ezt korábban, esetleg le is égtek...
– Mi a teendő az említett elváltozásokkal?
– Nem ajánlom, hogy piszkálják vagy levakarni próbálják őket. Mint minden más bőrelváltozást, szemölcsöt, anyajegyet, amely minőségbeli vagy formai változáson megy át, meg kell mutatni őket a szakorvosnak. Ez is jelenthet rákmegelőző állapotot, esetleg lassabban, fokozatosabban alakulhat ki maga a betegség.
– Ne fessük az ördögöt a falra! Hogyan vigyázzunk a bőrünkre?
– Kövessük az arany középutat! Azt szoktam mondani,
Hiszen szükségünk van a napsugárzásra az anyagcsere-folyamatokhoz, a vitamintermelődéshez. Csak fokozatosan szoktassuk bőrünket a naphoz és inkább kora délelőtt és késő délután napozzunk, 11-től 4-ig ez kockázattal jár. Ajánlom, hogy 50-es fényvédő faktorú krémeket használják, és azt se felejtsék el, hogy az sem ad 24 órás védettséget: többször kell felvinni őket a bőrre, különösen ha fürdik az ember, de a verejtékezés is lemossa. Fehérbőrűek, vöröshajúak még óvatosabbak legyenek (s különösen a vitiligóval diagnosztizált személyek, akiknek a fehér, festékanyag híján levő bőrfoltjai nagyon érzékenyek lehetnek a napsütésre).
A gyerekekre még inkább kell vigyázni, tűző napra ne vigyük őket, egyébként is keveset tartózkodjanak a napon. De úgy látom, a szülők már ügyesen kezelik ezt a problémát. Viszont, mint mondtam, egyre több barnabőrű ember is jelentkezik napégéssel a rendelőben, vélhetőleg pont azért, mert ők kevésbé óvatosak, illetve „csak ledobták a trikójukat” kerti munka vagy költöztetés közben.
– Az jó, ha már a napégéssel is bőrgyógyászhoz fordulnak az emberek? Ezt régen mindenki házilag kezelte, kente...
– Az emberek tűrőképességétől függ, hogy mivel jelentkeznek: van, aki eljön egy bőrpírral és van, aki hólyagos égéssel sem jelentkezik. Utóbbi elég ritkán fordul elő, például akkor, ha az illető elalszik a déli napon. De
Látom a változást az elmúlt évekhez képest, mert mind többen – főleg a fiatalok – jönnek megmutatni az anyajegyeiket, a bőrön megjelenő elváltozásokat a korai stádiumokban, kevesebb súlyos, elhanyagolt bőrrákos esettel találkozom. Az idősebbek még tartózkodóbbak e téren... Jönnek sokan azok közül is, akiknek családi előzményeiben megtalálhatók a bőrdaganatos esetek.
Ennek ellenére sok és egyre több a bőrrákos eset, éppen amiatt, amiről korábban szó volt: hosszú évek alatt halmozódnak fel a rossz hatások, a bőrrákok pedig általában nem járnak panasszal, nem viszketnek, nem fájnak, lassan növekednek. Viszont ez magyarázható azzal is, hogy egyre többen fordulnak hozzánk, már az idősödő emberek is megvizsgáltatják a bőrelváltozásaikat.
Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.
Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.
Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.
Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.
A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.
Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.
Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.
Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.
A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.
szóljon hozzá!