Hirdetés
Hirdetés

1848 üzenete: nincs lehetetlen!

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

A szónokok rendre párhuzamot vontak az 1848-as fiatalok céljai és tettei, illetve a mai kor kihívásai között az idei, március 15-ei gyergyószentmiklósi ünnepségen. Mintegy 300-350-en vettek részt a magyar nemzeti ünnep helyi rendezvényén, a Petőfi szobornál.

Gergely Imre

2023. március 15., 17:232023. március 15., 17:23

2023. március 15., 17:252023. március 15., 17:25

Az utóbbi években szokásos forgatókönyv szerint zajlott a gyergyószentmiklósi megemlékezés, történelmi visszatekintéssel, szavalatokkal, szónoklatokkal, a kórusok és a fúvószenekar által előadott énekművekkel, zenével. Az ünneplő közösség jelentős részét a középiskolákból kivonult diákság alkotta, illetve az idősebbek, a nyugdíjas korosztályhoz tartozók, akik a hétköznap déli időpontban időt tudtak erre szakítani.

Hirdetés

Elsőként Erdős Nándor, a Fogarassy Mihály Általános Iskola történelem szakos tanára kapott szót, aki visszatekintőjében említést tett az 1848-1849-es forradalom fontosabb történéseiről, nagyobb teret szentelve a március 15-i eseményeknek. Ebben Erdős a 12 pontból kettőt emelt ki: „Törvény előtti egyenlőséget, polgári és vallási tekintetben”, „Közös teherviselést”.

Idézet
Párhuzamot vonva napjaink eseményeivel és jelenlegi helyzetünkkel, bátran kijelentem, hogy ez a két pont ma is időszerű. Sokszor tapasztaljuk, hogy jogainkért, értékeinkért még a törvény adta keretek között is harcolnunk kell. Látjuk, hogy bizonyos törvények sajátos módon vannak értelmezve, amelyek sokszor kényelmetlen helyzetbe hoznak minket, nem egyszer érnek minket megkülönböztető döntések, helyzetek. Tehát, kedves polgárok, elöljárók, a harc nem fejeződött be ma sem, továbbra is kell küzdeni, csak most más módszerekkel. Ezt a harcot pedig közösen kell vívjuk.

Ahogy az említett 6. pontban le van írva – „Közös teherviselést” –, most is együtt kell, összefogva küzdjünk és elérjük céljainkat. Itt nincs helye a személyes érdekeknek, személyeskedéseknek, szeszélyeknek, egyéni szimpátiáknak, 2023-ban nem engedhetjük meg magunknak az ilyen jellegű felelőtlen magatartást, hiszen a »bresciai hiénákhoz« hasonló személyek napjainkban is arra várnak, hogyan tudnak lecsapni a magyar nemzetre” – hangzottak Erdős Nándor szavai.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Ezt követően Csergő Tibor polgármester, Vincze Lóránt európai parlamenti képviselő, Bende Sándor parlamenti képviselő, Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó-területi szervezetének elnöke, és Tusa Szilárd, az EMSZ gyergyószentmiklósi szervezetének elnöke mondott beszédet.

Csergő szavai szerint csak az szabad, aki biztonságban érzi magát. Ma úgy tűnhet, hogy minden rendben van, de ez a biztonság, stabilitás törékeny, magyarságunkat rengeteg veszély fenyegeti ma is. Látjuk, mi zajlik az Úzvölgyében, jelképeink folyamatosan támadásoknak vannak kitéve. Jogainkért harcolunk ugyan, de felvetődik a kérdés, hogy mi értelme, ha közben lassan elfogyunk.

Idézet
Elengedhetetlen, hogy jövőnket itthon alapozzunk meg, a gyerekeket magyar nemzeti öntudatra neveljük, és azon dolgozzunk, hogy ha nehezebb is, de Erdélyben képzeljük el a jövőnket”

– mondta.

A székely szabadság nem olyan, amilyent a hatalom engedélyez nekünk, hanem amilyent mi szeretnénk. Ne csak megtűrjön minket az ország, hanem legyünk egyenrangú polgárok, ismerje el és támogassa az értékeinket, nyelvünket, hagyja, hogy mi döntsünk a minket illető dolgokról – fogalmazott Vincze Lóránt.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

„Nem halnunk, hanem élnünk kell”

Barti Tihamér szerint 1848 üzenete az, hogy nincs lehetetlen, csupán nem akarjuk elhinni, hogy lehetséges. Valószínű, hogy a 48-as fiatalok között is voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy céljaikat lehetetlen megvalósítani, de cselekedtek. Utalt a Bagossy Brothers Company példájára, akik pár napja 20 ezer ember előtt koncerteztek Budapesten. Ők néhány éve még kis emelvényeken próbálták megszólítani az embereket a városban, vagy közeli falvakban. Volt, aki megállt, mások legyintettek. A fiúk nem adták fel, és ma ők az egyik legsikeresebb magyar nyelvű zenekar, akik egyben az erdélyi, székely értékek zászlóvivői.

Idézet
Nincs lehetetlen. Meg kell találjuk egyenként és közösen is azt a belső indíttatást, amiért nem halnunk, hanem élnünk kell”

– fogalmazott Barti Tihamér.

Tusa Szilárd arról beszélt, hogy az elmúlt 30 évben ugyan nem kellett sem háborút, sem forradalmat átélnünk, viszonylag kényelmes életünk volt. De a történelem nem csak megkímélt, de szépen el is altatott, hagyta, hogy elhiggyük, a megoldás magától megszületik. Ezalatt pedig barátok, családtagok kezdtek hiányozni itthonról, az unokák már Londonban, Svájcban születnek meg. „A történelem kapui mozdulni látszanak.

Idézet
Valakinek lépni kell, határozott lépésekre, döntésképes emberekre van szükség. Két lehetőség van: vagy a kíméletes történelem elszenvedői leszünk, vagy cselekszünk. Adott a hőssé válás lehetősége. Nem kell olyanok legyünk mint a márciusi ifjak, de lehetünk olyanok, akik mernek itthon maradni, hazajönni, meghatározóvá válni az itthoni közösség számára”

– fejtette ki a felszólaló.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az eseményen szavalatok hangzottak el Cine Henrik, Lőrincz Eszter, vitéz Szilágyi Árpád és Gál Kristóf előadásában. Katonadalokat adott elő az Ipartestület Férfikara, és a Gyergyószentmiklósi Fúvószenekar is alkalomhoz illő zenével színesítette a programot. Az ünnepség legmegragadóbb pontja azonban – ezúttal is – a Salamon Ernő kórusának előadása volt.

Az esemény végén Gál Hunor plébános és Mátyás István református tiszteletes mondtak áldást.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
2026. november 04., szerda

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő

Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.

Királyi vendég a gyerekek és idősek között – Marosvásárhelyre látogatott Zsófia hercegnő
2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés