Igazságtalannak tartja Bedő Zoltán újságíró, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elmarasztalta őt a Kovászna megyei főfogyasztóvédő menesztését követelő véleményanyagáért.
Több erdélyi megyét is érintő, sárga jelzésű árvízriasztást adtak ki szerdán az ország 22 vízgyűjtő medencéjére – írja az Agerpres hírügynökség.
Pünkösd után egy héttel van Szentháromság ünnepe, és hagyomány szerint ekkor tartják a Gyergyóalfalvi Falunapokat is. Június 8–11. között minden korosztálynak élményt kívánnak nyújtani – közölte Bege László, a település alpolgármestere.
Általános sztrájkot, munkabeszüntetést is kilátásba helyeznek az új egységes bértörvénnyel elégedetlen pedagógusok.
A 2016-ban megjelent Kacagásaink című kötetéért díjazta Gálfalvi Györgyöt a Romániai Írók Szövetsége. Az írószövetség nemzetiségi díját Bukarestben a Nemzeti Színház média termében vett át a díjazott Nicolae Manolescutól.
A nemrégiben elindított, Diszkó a híd alatt elnevezésű projekt keretében arra buzdítják a marosvásárhelyi fiatalokat, hogy minél színesebbre varázsolják a híd alatt kialakított parkoló falait.
Nemcsak a magánterületeken, hanem a turisták által látogatott Szejkefürdőn, az Orbán Balázs-síremlék környékén is gondot jelent a legeltetés az utóbbi időben. A székely kapuk mentén gyakori látvány az állati ürülék, amely miatt az ide érkező látogatók is megjegyzéseket tesznek.
Országos vagy régiós szinten Marosvásárhely nem számít egyetemi központnak, annak ellenére sem, hogy öt felsőoktatási intézmény is székel a városban. Bár egyetemeinket nem jegyzik a legjobbak között, mégis népszerűek.
Három vezetői állás üresedett meg tavaly az udvarhelyi rendőrségen, és jelenleg a meglévő vezetői tisztségeknek csupán felét töltik be tisztek.
Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a TUDÁSZ általános műveltségi vetélkedőt a székelyudvarhelyi volt Stúdió moziban. A középiskolásoknak egy hónapjuk volt arra, hogy a magyar történelem mellett az iszlám kultúrából is felkészüljenek.
Záporokra, felhőszakadásra, villámlással kísért viharokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
Komoly gondot jelenthet, ha egy csíkszeredai tömbházban hétvégén történik csőtörés. Egy-egy lépcsőház, de akár egy egész tömbház maradhat akár egy napig is víz nélkül, mert a Goscom Rt.-nek már nincs intervenciós csapata.
Marosvásárhelyen egyre több lépcsőházban senki nem vállalja a tömbházfelelősi tisztséget, nem kívánja képviselni a lakókat. Érdeklődésünkre a városháza lakótársulásokért felelős igazgatója elmondta, nyugodtan lehet nélkülük is intézni a lakók felmerülő gondjait.
Átfogó, a székelyudvarhelyi iskolahálózat összetételéről szóló, illetve a város oktatási rendszerének újjászervezéséhez szükséges tanulmányt rendelt meg a székelyudvarhelyi önkormányzat. A kutatás kedden ismertetett eredménye a következő tanévre még nem lesz hatással, ám a terv szerint hosszú t&
A nyár játékőrülete egyértelműen egy kis csapágyazott pörgettyű, az úgynevezett fidget spinner. Az Amerikai Egyesült Államokból induló játék a gyerekek körében lett a legnépszerűbb – bár eredetileg stresszoldónak készült. A pörgettyűláz már Csíkszeredát is elérte.
Egy év után kicserélték a rosszul fordított feliratokat a csíkszeredai buszmegállókban.
Fogd a kezem! jelszóval szervez programokat gyerekeknek és szülőknek a gyergyószentmiklósi Csillagszem Napközi Otthon. A mottó elsősorban a felnőtteknek üzen: a kicsik csak segítségükkel tudnak boldogulni.
Egy számítógép-vezérlésű marógéppel (CNC), több számítógéppel, valamint projektorokkal szerelték fel a Bányai János Szakközépiskola laboratóriumát, ahol ezentúl gyakorlati képzést nyújthatnak a CNC-s szakosztályba járó diákoknak.