Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi szervezete szeptemberben további négy túrát szervez: két gyalogtúrát, valamint a Teleki emlék- és teljesítménytúrát, illetve egy honismereti kirándulást.
A szülőknek minden tanévkezdés anyagilag megterhelő, főként ahol több csemete készül iskolába. Az írószerboltok polcain nagy a kínálat, a taneszközök beszerzése akár több száz lejbe is kerülhet.
A közlekedési kihágások, törvénysértések ellen fokozott ellenőrzéssel lép fel a csíkszeredai rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya keddtől a város területén.
Felkérte hétfőn Jean Adrian Andrei Hargita megyei prefektus a székelyudvarhelyi Kaufland áruház vezetőségét, hogy közölje, milyen intézkedéseket hoztak azt követően, hogy az alkalmazásukban álló egyik eladó nem szolgált ki egy vásárlót, utóbbi állítása szerint azért, mert román.
Előbb a Szent András-plébániatemplomban szentmisével, majd a templomkertben plakettavatással, aztán a Gábor Áron Művelődési Házban előadással emlékeztek Isten szolgája, Márton Áron püspök életpéldájára vasárnap Szentegyházán.
Nem hiába volt a medvekérdésé a főszerep a tusnádfürdői Medvefesztiválon: idén ugyanis 15 medveboccsal szaporodott a medveállomány a fürdőváros környékén, a házak, panziók udvarára pedig sokkal gyakrabban merészkednek be az állatok, mint a korábbi években.
Szeptemberben, októberben és novemberben a sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékekre kell számítani főleg a déli, a délkeleti és a nyugati országrészben – derül ki az ANM következő három hónapra szóló előrejelzéséből.
4400 kérést iktattak augusztus végéig gyógykezelési jegyekre a Hargita Megyei Nyugdíjpénztárnál, azonban eddig 1278 jegy állt rendelkezésre. A hatalmas érdeklődés ellenére ezekből mégis megmaradt 34 jegy a román vidékeken lévő kezelőbázisokra, mert azokra nem volt igény.
Tizenhét megyében és a fővárosban volt szükség az elmúlt 24 órában a hivatásos tűzoltók közbelépésére a vihar és a jelentős mennyiségű csapadék okozta károk elhárítása érdekében – derül ki a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői közleményéből.
„Észrevettem, hogy a szomszéd csűrje füstöl. Amíg a telefonért a házba szaladtam és a kapuig elértem, már lángolt minden, pillanatok alatt óriási tűz lett” – beszélt lapunknak a pénteki tűzről az egyik károsult. Mint korábban többször, e szerencsétlenség után is összefogtak a kilyénfalviak.
Meghalt vasárnap este egy férfi Bélborban, miután a viharban rádőlt egy fa.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Fák estek közutakra Hargita megyében a vasárnap délutáni vihar következtében. Az útkarbantartó vállalat alkalmazottai, a csendőrség és a katasztrófavédelem együttesen dolgozik a baj elhárításán.
Lassan telt meg a Kalonda-tető szombaton, a nagyobb területen gyérebben felállított sátrak is könnyebben nyelték el a tömeget, mint az eddigi években, viszont az Edda koncertjét már több ezren várták.
Közzétették a pótérettségi eredményeit. Hargita megyében a vizsgázók mindössze 22 százaléka ment át, azaz a 671, vizsgákon megjelent diák közül 146 írta meg összesítettben a hatos médiát.
Két ajándékot is kaptak a napokban a homoródalmásiak: a nemrég alakult polgárőrség egy jó állapotú terepjáró, a tűzoltó-egyesület pedig egy felújított esetkocsi birtokába jutott. Mindkettőt a hétvégi falunapokon adták át a helyi közösségnek.
Főtt a tokány, sült a miccs, ínycsiklandó illatok terjengtek szombaton Nagygalambfalván, a birkatartók Juhé! fesztiválján. Az eseményen volt állatmustra is, amelyen a legszebb jószágokat díjazták. A juhtartók szerint mindenképp érdemes fajtiszta állatok tartására törekedni.
Amikor az ember megünnepli a lóval kötött barátságát, akkor két napig áll a bál. A Krigel Sportklub által szervezett Székelyföldi Lovas Ünnep szeptember 2–3-án tizedik alkalommal bizonyította Gyergyószentmiklóson: a lovak léte, látványa nagy érdeklődésre tart számot.
Több ezren tomboltak három napon át az első alkalommal megrendezett Awake fesztiválon. A hangulatot csak a vasárnapi eső rontotta el kissé.