Kájoni János halálának 330. évfordulójára emlékeznek vasárnap Gyergyószárhegyen. A megemlékezés a Csíkszeredai Régizene Fesztivál programjának része.
Mit gondol a fejlődésről? címmel nyílt fotókiállítás csütörtök délután a székelyudvarhelyi Művelődési Ház koncerttermében. A filmnézéssel egybekötött tárlaton bemutatott képek egy hónapig lesznek megtekinthetők.
Az emberkereskedők áldozatainak többsége kiskorú és lány, illetve az esetek 77 százaléka szexuális jellegű – mutat rá az Országos Emberkereskedelem Elleni Ügynökség tavalyi jelentése. Ezért vigyázzunk gyerekeinkre a nyári táborok, kirándulások alatt is.
Kátyúzásra idén közel 232 ezer lejt költ Gyergyószentmiklós, a székelyudvarhelyi Viaduct Kft. munkatársai dolgoznak az utakon. Ezzel párhuzamosan a mellékutcák rendbetétele is zajlik, ezt az alfalvi Hamerlemn szakcég végzi.
Színes kísérőprogramokkal készülnek az idei, július 14- 16 között sorra kerülő Székely Vágtára, a három nap során a lovas tematikájú rendezvények sorát vonultatják fel.
Idén a Hargita megyei végzősök 60,48 százaléka írt átmenőt az érettségin, ezzel az aránnyal pedig legrosszabbul teljesítettek az erdélyi megyék közül. Csíki iskolaigazgatóktól érdeklődtünk az elért eredmények kapcsán.
Fakitermelésben dolgozó férfit ütött oda egy rönk csütörtök reggel Torján. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője szerint az áldozatot a kézdivásárhelyi kórházba vitték, ám nem sikerült életben tartani.
Kigyúlt a Makovecz Imre által tervezett sepsiszentgyörgyi református ravatalozóház tetőszerkezete.
Ismét Csíkszeredában tartják a Csíki Berbécsvásárt, amelyet harmadik alkalommal szerveznek meg július 29-én. A rendezvénnyel és a regisztrációval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról csütörtökön tájékoztatták a sajtó képviselőit.
Három első díjat, két aranyminősítést, több dobogós helyezést és különdíjakat is elhoztak a székelyudvarhelyi Fortuna Dance tánciskola tanulói az idei látványtánc Európa-bajnokságról, melyet Budapesten tartottak.
Noha közvetlenül a szerdai bukaresti tiltakozás után 175 nagyvadra vonatkozó rendkívüli kilövési kvótáról beszéltek, végül ez a szám 140-re csökkent. Van magyarázat.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
A nyári érettségi eredményeinek közzététele után országszerte összesen 42 215 óvást nyújtottak be a tanügyminisztérium adatai szerint.
Medvetámadás történt a Zetelaka és Zeteváralja közötti erdős részen csütörtökön délelőtt. A megtámadott férfi az arcán, a karjain és a lábain is sérüléseket szenvedett, nincs életveszélyben.
Az Európai Unió tagországai közül Románia a 7. helyet foglalja el a sörfogyasztás tekintetében az egy főre eső évi mintegy 80 liter „folyékony kenyérrel”. Továbbá a romániai komló 80 százalékát Segesvár térségében termelik meg.
A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán spirituálisként tevékenykedő Koncsag Lászlót nevezte ki plébánosnak Szentegyházára Jakubinyi György Érsek. Több változás is történt az egyházmegyében a papi kinevezéseket illetően.
Több tucat felajánlás érkezett már a szerdai bukaresti tüntetés miatt Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnökre kirótt ezerlejes bírság kifizetésére.
Az esők és hirtelen felmelegedések nyomán újra egyre erősebben érződik a vegyipari kombináttal szemben illegálisan felhalmozott szemét orrfacsaró bűze. Maroskeresztúri olvasóink panaszkodtak erre, de bárki érezheti a tömény hulladékszagot.
A csurgalék a szeméttározók velejárója, annak szennyezettsége pedig a benne tárolt hulladéktól függ. Ambrus László székelyudvarhelyi ökológus, természetvédő úgy véli, a cekendi szeméttározó esetében a probléma megelőzése a járható út.