
Koncsag László spirituális. Szentegyháza plébánosa lesz. Archív
Fotó: Kristó Róbert
A Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán spirituálisként tevékenykedő Koncsag Lászlót nevezte ki plébánosnak Szentegyházára Jakubinyi György Érsek. A Gyulafehérvári Érsekség honlapjának tájékoztatása szerint több változás is történt az egyházmegyében a papi kinevezéseket illetően.
2017. július 06., 14:122017. július 06., 14:12
2017. július 07., 13:342017. július 07., 13:34
Mint ismert, Portik Bakai Sándor szentegyházasfalvi plébános tragikus halála után a nyugállományba vonult Balázs Hegedűs József töltötte be ideiglenesen a plébánosi tisztséget Szentegyházán, Jakubinyi György érsek őt és Bartos Károly kézdikővári besegítő plébánost felmentette az ideiglenes szolgálattétel alól.
Szentegyháza új plébánosa, az 1965-ben született, 1991-ben pappá szentelt Koncsag László korábban Gyergyóremetén, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánián, Csíkszentléleken, és a Gyulafehérvári Hittudományi Főiskolán teljesített szolgálatot, de két évig börtönlelkészként is tevékenykedett Csíkszeredában.
Az érsekség honlapjának tájékoztatása szerint a június 29-én pappá szentelt Albert István Csaba újmisést Szászrégenbe, Biró Károly újmisést Barótra, Bojtor Attila György újmisést Kolozsvárra, a Szent Mihály-plébániára, Jánossi Imre újmisést Zetelakára nevezte ki segédlelkésznek az érsek. Mihály András, akit Lövétén szenteltek pappá, Rómában folytatja tanulmányait.
Jakubinyi György érsek Elekes Szabolcs szászrégeni segédlelkészt Nagyszebenbe, Boga Norbert baróti segédlelkészt a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-főplébániára nevezte ki segédlelkésznek. A plébánosok közül Puskás Attila nagyszebeni segédlelkészt Gödemesterházára, Márton István korábbi gödemesterházi plébánost kérésére Gyergyótölgyesre helyezte. Márton József gyergyótölgyesi plébános átveszi a borszéki plébániát, Szőcs Csaba a kolozsvári Verbum Kiadó igazgatója korábbi megbízatásainak megtartásával vállalta a szászfenesi plébániát és annak filiáit – olvasható a tájékoztatásban. Szőcs Béla szászfenesi plébános saját kérésére a sinfalvi plébániát és filiáit fogja ellátni az elkövetkező időben. Simó Ferenc gyergyószentmiklósi kisegítő lelkész Görgényüvegcsűrre kerül, míg Both Dávid zetelaki segédlelkészt Homoródkarácsonyfalvára nevezte ki plébánosnak az érsek. „Bodor Attila Rómából hazatérő papunkat Kudzsirra neveztem ki plébánosnak. Lelkipásztori munkája mellett készíti el doktori disszertációját, és besegít a teológiának is” – áll az érseki tájékoztatóban.
Jakubinyi György érsek Csibi Sándor sinfalvi plébánost saját kérésére felmentett plébánosi megbízatása alól és átmenetileg külföldi szolgálatra engedte, Bakos Balázs borszéki plébánost betegségére való tekintettel, Csavar Tibor görgényüvegcsűri plébánost súlyos műtét után köszönetnyilvánítás mellett mentette fel a plébániai kötelezettségek alól.
„Tamás Hubát, megtartva tavalyi székelyudvarhelyi kisegítő lelkészi kinevezését és főegyházmegyei ministránsfőlelkészi beosztását, ez év augusztus 1-jétől felmentettem homoródkarácsonyfalvi megbízatása alól. Balázs-Hegedüs József szentegyházasfalvi megbízott plébánost és Bartos Károly kézdikővári besegítő plébánost ez év augusztus 1-től köszönetnyilvánításom mellett felmentettem ideiglenes megbízatásuk alól” – idézi a honlap az érseki rendeletet.
Koncsag László spirituálist Szentegyházára nevezte ki plébánosnak Jakubinyi György érsek, helyette Kiss Endre kolozsvári segédlelkész fogja ellátni a papnevelő intézet spirituálisi megbízását.
„Varga Rezső főegyházmegyei vagyonkezelő urat saját kérésére felmentettem megbízatásából folyó év augusztus 1-jei hatállyal, és Kézdikővárra neveztem ki plébánosnak, ifj. László Istvánt kisszemináriumi kinevezése és gyulafehérvári megbízatásai megtartásával ez év augusztus 1-jtől felmentettem kudzsiri kötelezettségei alól, a főegyházmegyei vagyonkezelői tisztséget átmenetileg hitvalló civil szakemberre bízzuk, aki jártas a pénzügyi dolgokban” – szól az érseki rendelkezés.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
Felszálláshoz készülő repülőgép ütött el egy embert a kifutópályán az egyesült államokbeli Denver nemzetközi repülőterén – közölték a hatóságok szombaton.
Péntek nulla órától kétnapos tűzszünetet hirdetett ki az orosz védelmi minisztérium csütörtök este, megismételve a figyelmeztetést is, hogy a moszkvai győzelem napi ünnepség elleni esetleges támadásra Kijev elleni tömeges csapással fog válaszolni.
Meghalt Ted Turner amerikai üzletember, médiavállalkozó, a CNN hírtelevízió alapítója – jelentette be a Turner Enterprises szerdán.
Két román állampolgár is érintett a Koppenhága közelében csütörtök reggel történt vonatbalesetben, mindketten jól vannak – közölte csütörtök este a külügyminiszter.
szóljon hozzá!