A Székelyudvarhely határában lévő illegális hulladéklerakókra, illetve az arcátlan buszsofőrökre is felhívták a figyelmet az önkormányzati képviselők az e havi ülésük különfélékében.
Lavina zúdult le a Páring-hegységben, a 2405 méteres Cârja-csúcs közelében. Egy személy eltűnt.
A szélsőséges Új Jobboldal Párt mintegy hetven tagja vonult fel péntek délelőtt, a román nemzeti ünnep alkalmából Sepsiszentgyörgy belvárosában, ahol csatlakoztak a hivatalos ünnepséghez zászlókat lengetve skandáltak, és román hazafias dalokat üvöltöttek.
Körülbelül 3500 román és más nemzetiségű katona vonult át a bukaresti Diadalív alatt a december elsejei katonai parádén, amelyet több ezren követtek figyelemmel.
Negyedszerre is közbeszerzési eljárást hirdetett a városháza a közszállítás biztosító cég megtalálásáért, nem nőnek az adók, valamint Udvarhely csatlakozik a Harvíz Rt-t működtető közösségi fejlesztési társuláshoz (ADI).
Az ünnepek, a hagyományok az összetartozás érzését erősítik, a közösséget éltetik. Ezért is hívták életre – immár tíz éve – a Négy vasárnap, négy gyertyaláng elnevezésű ünnepségsorozatot Csíkszeredában.
Egyenként 3000 eurós támogatást kaptak azok az udvarhelyszéki paradicsomtermesztők, akik a helyi rossz időjárási viszonyok ellenére bekapcsolódtak a kormány által meghirdetett programba. Feladatuk az volt, hogy legalább két tonna paradicsomot értékesítsenek szezonon kívül.
Marosvásárhelyen még nem kezdődött el a főtéri díszkivilágítás szerelése, és erre az idén nem is lesz szükség, ugyanis a múlt év karácsonya óta nem jutott idő a jelentős mennyiségű huzal és kiskörte eltávolítására.
Ingyenesen kaphatnak malacokat azok a gazdák, akik mangalica és báznai sertések nevelését vállalnák – nyilatkozta Petre Daea mezőgazdasági miniszter Gyulafehérváron. A miniszter elmondta, hogy egyelőre a jóváhagyást várják a program elindítására.
Törpedinoszauruszok is lesznek a Maros Megyei Múzeum korszerűsített természettudományi részlegének udvarán – ismertette a terveket lapunkkal Soós Zoltán múzeumigazgató. A felújítási munkálatokat követően egy modern, a 21. század igényeinek megfelelő intézmény várja majd a látogatókat.
Naponta 24 ezer rendőrt, csendőrt, tűzoltót és határőrt mozgósít a belügyminisztérium a november 30. és december 2. közötti időszakra.
Szűk háromperces videóban igyekszünk visszaadni az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú hangulatát. Szól a harang, csengő, orgona, a zarándokok pedig benépesítik a hegynyerget.
Nehézkesen szerez érvényt a Románia által is ratifikált regionális vagy kisebbségi nyelvek chartájának a Maros megyei önkormányzat keretében működő útügyi osztály.
Erőszakkal vitte magával egy gyergyószentmiklósi férfi korábbi élettársát annak csíkszenttamási lakásából. A férfit megtalálása után őrizetbe vették.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték azt az Apa községbeli férfit, akinek szüleit és nagyanyját meggyilkolva találták meg saját otthonukban.
A megvalósított forgalmukkal és jövedelmükkel uralják a Hargita megyei gazdasági szférát az udvarhelyszéki cégek – derül ki a REGA Régiókutató Egyesület tanulmányából, amely a megye vállalkozásainak fejlődését boncolgatja.
Újabb szerveltávolító műtétet végeztek Csíkszeredában. A szerdai beavatkozás során annak a 40 éves, gyergyóremetei donornak távolították el a máját, illetve veséit, aki a hétvégi, Gyergyóalfalu határában történt balesetet követően került kómás állapotba.
A hosszú hétvégére és a kedvező téli időjárásra való tekintettel csütörtök délelőtt 10 órától a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal megnyitja a jégpálya kapuit.
Hideg időre és havazásra várnak a csíkszéki sípályák üzemeltetői, hogy elkezdhessék a megfelelő hóviszonyok biztosítását. Ennek érdekében a legtöbb helyszínen új hóágyúkat vásároltak, és reménykednek, hogy karácsonyig meg tudják nyitni a pályákat a téli sportok kedvelői előtt.