Kissé megkésve – hiszen a jó időre vártak –, de kétnapos eseménysorozattal ünnepelték a csendőrség napját Székelyudvarhelyen. A hétköznapokban zajló közös munka és a sport szeretete kötötte össze a résztvevőket.
Megnyitja a kapuit az érdeklődök előtt a csíktaplocai kutyamenhely május 7-én, vasárnap. A cél, hogy bárki betekintést nyerhessen mindennapi munkájukba.
Harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit az Unscene – Művészeti Egyetemek Fesztiválja Csíkszeredában, hogy hat romániai felsőoktatási intézmény közreműködésével összegyűjtse a színházi szakma területén tevékenykedő végzős hallgatókat és oktatóikat.
Az első táncházat 51 éve rendezték meg Csíkszeredában, ennek emlékére a Táncház napját idén is megtartják május 10-én. Ebből az alkalomból a város központjában néptánccal, népzenével telített estét kínálnak a szervezők.
Sokkal gyakrabban jár Marosvásárhelyre, mint azt a helyiek gondolnák, felesége ugyanis innen származik – ezt a magánéleti adalékot is megosztotta Csák János, Magyarország kultúráért és innovációért felelős minisztere itteni látogatása során.
Csütörtöktől elérhetők a Gondoskodó nemzet program pályázati felhívásai – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A Szent György Napok sztárfellépője volt idén a magyarországi Ossian együttes, Paksi Endre, a zenekar énekes-szövegíró-alapítója a koncertet megelőzően élményeiről beszélt a háromszéki sajtónak. Ebből a beszélgetésből szemlézünk.
Letért az útról és belehajtott egy közeli lakóházba egy kamion szerdán, a Maros megyei Mezőtóháton. A baleset következtében eltörött egy gázvezeték is – tájékoztatott Valeria-Georgiana Oltean, a Maros megyei tűzoltóság szóvivője.
Több új erdélyi beruházás kapott zöld utat – jelentette be Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési szaktárcavezető a finanszírozást jóváhagyó miniszteri rendelet aláírása után.
Suhajda Szilárd túl van a második akklimatizációs körön, ezért haladhat tovább, hogy a Kyocera Everest Expedíció 2023 keretében sikerüljön teherhordók és mesterséges oxigén használata nélkül első magyarként megmásznia a Mount Everest 8848 méteres csúcsát.
Június közepéig lehet számítani a lakott településeken elsősorban a dolmányos varjaktól ellenséges, támadó viselkedésre, ugyanis április végétől akár június közepéig is eltarthat a fajnál a fiókareptetés időszaka.
Becze Tihamér, a Csíkszeredai Sportklub csapatkapitánya volt a vendége a videocast sorozatunk legújabb részének. Gyurka Csabával kendőzetlenül beszélgettek a jégkorongot övező kérdésekről, pletykákról, tervekről.
Nyolc diák és egy biztonsági őr halt meg szerdán egy belgrádi általános iskolában, amikor egy hetedikes diák lövöldözni kezdett – közölte a szerbiai belügyminisztérium.
A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elfogadta a román állampolgárok nyilvántartásáról, lakóhelyéről, tartózkodási helyéről és személyazonosító okmányairól szóló 2005/97-es sürgősségi kormányrendeletet módosító jogszabálytervezetet.
Meghalt a kórházban az a 14 éves diáklány, aki félrenyelt egy gumicukrot – írja az Agerpres hírügynökség a kolozsvári gyermekkórház illetékeseinek szerdai közlésére hivatkozva.
Május 8–12. között nyílt hetet tart a Manó Tanoda, a sajátos nevelést igénylő gyerekek oktatásával foglalkozó, óvodai és iskolai csoportokat működtető csíkszeredai tanintézmény. Egy héten át, előzetes bejelentkezés alapján bárki meglátogathatja a tanodát.
Vezetéstechnikai képzést szerveznek május 20–21-én Csíkszeredában. A Safety Bike Egyesület és a Rebel Wolves MC kétnapos, a képzésen túlmutató rendezvényét a Román Autófelügyelet (RAR) udvarán tartják.
Másfél millió lejes büntetést kapott a marosvásárhelyi városháza, mert tavaly nem gyűjtöttek össze szelektíven elég háztartási hulladékot. A bírság miatt a megyeszékhely büntetésből nem vehet részt az országosan meghirdetett helyi roncsautóprogramban.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület harmincharmadik alkalommal rendezi meg névadója emlékére a Csoma-napokat, idén rendhagyó módon május 4–6. között.