A csapat két marokkói nemzetközi színházi fesztiválon vesz részt májusban: a kelet marokkói Oujdában, a nyugati országrészen fekvő Kenitrában, ezt követően pedig az óceánparti Safiban is bemutatják az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadásukat. Az Osonó egy monacói színházi világtalálkozón kapott meghívást Mohamed  Benjeddi fesztiválszervezőtől, ezzel – Ázsia és Európa számos országa után – újabb kontinensen való bemutatkozásra kapott lehetőséget.

Az Oujda-i Fesztivált hetedik alkalommal szervezi meg a helyi Comeodrama Színházi Műhely, szaúd-arábiai, francia, svájci, belga és helyi társulatok alkotásait gyűjtve egybe. A Gibraltári-szoroson való kompos átkelést követően kisbuszunk Ceutába, Marokkó Spanyolországhoz tartozó városába tért be. A határátkelés órája alatt Marokkó feltárta szélsőségeit – mintha függöny mögé néztünk volna. Egy pillanatra beláttunk a turisták számára szépen megkomponált díszletek mögé. Az elit tengerparti közönség itt együtt létezik a beutazásra várakozó marokkóiakkal, egyéb afrikai népekkel. Csempészárusok,  hangos beszédű, kételyes állapotú alakok zsúfolódtak a határon, vagy a várost Marokkótól elválasztó kerítések mögötti sziklákon kuporogtak.

Később a klasszikus üdülőrész pálmafás, csillogó szállodasorának biztonsága váltotta a képet. A városból kifelé tartva ismét át kellett lépnünk a határt. Félreállítottak, csomagjainkat kipakoltatták, zavaros figurák állták körül autónkat, csak néhányuk viselt egyenruhát. A határátkelés kaotikus, bizarr, kissé félelmetes. Láttuk, hogyan került át egyik autóból a másikba a kábítószer, az alkohol, és úgy tűnt, ez senkit sem zavart. A rendőrök szemet hunytak felette, akit elkaptak, kicsit kergették, ütlegelték, de úgy érzékeltük, ők is kaphatnak a tiltott áruból. Mindenki mindenkit irányított, sajátosan kialakuló csoportok működtek. Sokan akartak segíteni rajtunk is, két civil igyekezett terelgetni, zavartalanná tenni az átkelésünket ebben a forgatagban. A vámosok nem nagyon értették, miért kerül útlevelünkbe két marokkói beutazó pecsét egyazon napon, hiába magyaráztuk, hogy csak néhány liter üzemanyagot szerettünk volna vásárolni, hogy kitartson a következő városig. A spanyol  rendőr ránk nevetett: ne itt vegyük, itt drágább, mint Marokkóban! Az üzemanyag így is csupán 1,1 euróba került Ceutában, Marokkóban pedig 90 cent  és 1 euró között mozog a literenkénti ára.

Afrika északi partjain haladtunk tovább az Algériával határos Oujda felé. A város Kelet-Marokkó fővárosa, közel 1,1 millió lakossal, modern, civilizált, békés hangulatú, széles sugárutakkal, tágas belvárosi terekkel, arab stílusú épületekkel. A helyiek büszkén mesélik, hogy a folyamatos fejlődés Marokkó fiatal királyának köszönhető, aki fontosnak tartja a beruházást ebben az országrészben.
Előadás után könnyen beszédbe elegyedtünk a marokkói fiatalokkal, többségük jól beszél angolul, nyíltan vallottak gondolataikról, érzéseikről. Legtöbbjük a helyi egyetem bölcsész szakos hallgatója.

A szülő-gyermek, férfi-nő, társadalom-egyén közötti kapcsolatokról, a vallásukat érintő előítéletekről, az iskola és  a nevelés szerepéről nagyon hamar őszinte beszélgetések bontakoztak ki az erdélyi és marokkói fiatalok közt. Hasonló az ő életük is, mondták, még ha kulturálisan és vallásuk által sokkal látványosabb szabályok keretezik. Számukra is a törődés, a bizalom, a szeretet a legfontosabb, annak hiányában nem lehet teljes értékű életet élni, tartják. Kedvesek, meleg szívűek, ölelnek, sok közös fénykép készül. A  lányok fontosnak tartják a tanulást, tanárok szeretnének lenni, a pedagógusokat az állam is jól fizeti. Családban gondolkodnak, szeretik a hazájukat, városukat. Tisztelettel és elfogadással beszélnek társadalmuk hagyományos értékrendjéről, szabályairól, a fejükön lévő kendőről, vagy arról, hogy este kilenc óra  után nem maradnak távol az otthontól, és csak szülői kísérettel járhatnak moziba vagy más  szórakozóhelyere. A férfiakat értékelik, de elvárják, hogy ők is értékelve legyenek, és a döntéseket egyenlően hozzák a családban.

Oujda-i vendéglátóink a város legrégebbi közösségi terébe invitáltak bennünket hagyományos ebédre. A mozaikos oszlopok csipkézett rácsozata, csúcsos boltíveinek ölelésében elegánsan terített asztalok vártak ránk, örömmel végigkóstoltuk a hagyományos marokkói ételsort: az édes palliatát, az aszalt gyümölcsös marhapörköltet. Végül egy erős mentatea, csak kortyolva, nyugodtan, komótosan, ahogyan jó lenne eltanulni kedves, segítőkészség új afrikai barátainktól.