Közel kétszáz fős tömeg emlékezett meg a magyarság gyásznapjára, a trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára Sepsiszentgyörgyön. A Magyar Polgári Párt által szervezett eseményen az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője is felszólalt. Az RMDSZ tagjai a tömegben hallgatták a szónoklatokat.
2015. június 04., 22:072015. június 04., 22:07
Az eső ellenére is kisebb tömeg vett részt a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete által a megyeszékhelyen szervezett megemlékezésen. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács sepsiszéki elnöke rámutatott, már tizenhárom éve annak, hogy Erdélyben első alkalommal szervezték meg a trianoni megemlékezést a sepsiszentgyörgyi Erzsébet-parkban, a volt országzászló közelében.
„Napjainkban is félnek tőlünk, mert a magyarság mindig erős tudott lenni, tehetséges nemzet saját akarattal és elképzeléssel, és nem jellemzője a megalkuvás vagy meghunyászkodás mások előtt” – jelentette ki Gazda Zoltán. Alapvető jogaink megadásával pedig a mesterségesen létrehozott idegen országokban otthon érezhetnénk magunkat, de nem, a rabszolgasorsot, a másodlagos állampolgár szerepét adják csak nekünk – mondta, hozzáfűzve: nehéz elhinni, hogy mindez a demokratikus Európában megtörténhet.
Trianon gyásznapja nem csupán veszteségeinkre emlékeztet, hanem az ige szellemében arra is figyelmeztet: helyre kell állítani – jelentette ki az esemény díszszónoka,Tőkés László EP-képviselő a megemlékezésen. Tőkés felidézte, 2015-ben a II. bécsi döntés 75. évfordulójára is emlékeznek, amely a nemzet helyreállítására irányult, s részlegesen, rövid időre eredménnyel járt. „Új kiáltó szóra van szükség, Trianon sebeinek a gyógyítására, a békediktátum következményeinek teljes felszámolására, talpra állásunk és felemelkedésünk érdekében” – jelentette ki.
„Nincs helye nagyotmondásnak és fogadkozásnak, se az erdélyi vagy székely romantikának, sem magyarkodásnak, vagy székelykedésnek, dolgoznunk kell, ha élni akarunk” – mondta Kós Károly szavait is idézve Tőkés László. A képviselő fontosnak tartja a külföldi vendégmunkások hazacsalogatását, a népességfogyás, az asszimilációs politika megszüntetését, a nemzeti öntudat megerősítését, valamint az önrendelkezés megteremtését.
Farkas Balázs, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja rámutatott: „Ha nincs meg az összetartozás érzése, akkor nincs összefogás, ha nincs összefogás, akkor a megoldások keresésében sincsen irány, és a nemzetben kárt okozunk”.
Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi vezetője elmondta, Trianon a magyarok holokausztja, „de itt vagyunk, van szavunk, van szülőföldünk, és itt kell élnünk, hiszen jogunk van hozzá, még akkor is, ha sokszor nehéz, vagy vannak, akik megfutamodnak, illetve elárulnak”. Az eseményen felszólalt Czegő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselője, Csíki Lóránd, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja, énekelt Szabó Fruzsina. A megemlékezést a székely és magyar himnusz eléneklése, zárta, rendbontás nem történt.
Negyedik alkalommal is megszervezi a hagyománnyá vált húsvétvasárnapi ételszentelést a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) Sepsiszentgyörgyön. Tavaly közel ezer ember állt sorban az áldásért a város főterén.
Sokan kaptak a napokban olyan üzeneteket Háromszéken, amelyekben Messenger-ismerőseik kérik el a telefonszámukat, majd amikor megkapták a telefonszámot, egy arra küldött kódot is kérnek.
Az erdélyi magyar néprajztudomány kiemelkedő alakját, a háromszéki és a moldvai csángó kultúra elkötelezett kutatóját ünnepelték szerdán a zabolai Mikes-kastélyban. Pozsony Ferenc hetvenedik születésnapján vette át a Háromszék kultúrájáért díjat.
Jövő héten Kézdivásárhelyre érkezik 72 diák, akik a magyar kisebbség történelmét úgy tudják, ahogy azt egyébként minden gyereknek illene. Ők viszont már bizonyítottak a megyei tantárgyversenyen és most az országos szakaszon mérik össze tudásukat.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban április 16-án, szerdán 18 órakor a szerző jelenlétében mutatják be Csinta Samu legújabb kötetét. A Háromszék sportcsillagai a Tortoma Kiadó gondozásában jelent meg a Háromszéki Téka sorozat részeként.
Kovászna városa újabb beruházás megvalósítására készül a fejlesztési minisztérium közreműködésével: a felek aláírták a Petőfi Sándor utca felső szakaszának korszerűsítésére vonatkozó finanszírozási szerződést.
Fesztivállal, versenyekkel, izgalmas kihívásokkal készülnek az idei futószezonra Sepsiszentgyörgyön. Az egészséges életmódot és a sportolást népszerűsítő eseményekről kedden számoltak be a város futóklubjai, szervezetei.
Ismét megrendezik május 21-22. között Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Középiskolás Sportolimpiát. Az első háromszéki sportolimpiának 250 résztvevője volt, idén ennél is több jelentkezőre számítanak.
Mélyen a zsebükbe nyúltak azok, akik megtehették: a Panorama Boutique Hotel rendezvénysátrában megtartott április 11-i Rotary-bálon összesen 263 300 lej adomány gyűlt össze a közel 250 jelenlévőtől, akik nemes célra adakoztak.
Egy személyautó és egy motorkerékpár ütközött össze Kézdivásárhelyen vasárnap délután. A baleset következtében a motoros könnyebb sérüléseket szenvedett.
szóljon hozzá!