A helybéliek az éppen zajló városnapi rendezvényekre tartottak, a turisták sétálgattak, a környék szép, a levegő tiszta: idilli helynek tűnt a kikapcsolódáshoz, amikor pénteken este nyolc óra körül megérkeztünk a fürdővárosba. Mi azonban nem pihenni mentünk, hanem megnézni a „medvehelyzetet”.

Először csak néhány kóbor kutyát pillantottunk meg, amelyek lustán heverésztek. Két Rădăuţi-ról érkezett nővel és egy galaci házaspárral elegyedünk szóba. Nem először vannak Tusnádfürdőn, kezelésre jöttek. „Még nem találkoztunk itt medvével. Egy hölgy mondta, hogy a hotel teraszáról látott medvét a tegnap éjjel egy órakor. Hallottuk, hogy a házakba is bemennek, vagy elviszik a háziállatokat. Éhesek. Az erdészek kellene valamit tegyenek” – véli az egyik nő, majd nevetve hozzáteszik, ők nem félnek, mert a hotelbe nem merészkedik be a medve.

Az egyik kisboltban a kiszolgálónő megerősíti: rendszeresen bejárnak a medvék. Néhány napja az egyik panzió mögötti lakásba ment be egy medve, még a mélyhűtőt is kinyitotta. „Udvarokra is mennek be, viszik az állatokat, nem sok embernek maradt itt tyúkja. Most már napközben is bejárnak a szemetesekhez. Az emberek elmennek mellette, nincs, mit tenni, haza kell térjenek” – mesélte Nagy Irén. Egy másik üzletben azt mondták, félnek a medvéktől, autóval járnak haza. Egyik kollégájuk, aki a vonatállomás mellett lakik, épp azelőtt való éjjel látott egy anyamedvét három boccsal.

Lázár Mária tusnádi lakos szerint rengeteg medve van a környéken, este fél kilenc körül már járnak a mellékutcákban. „Még nem találkoztam szerencsére közelebbről, hogy kezet fogjak eggyel, hogy bemutatkozzak neki. De az is lehet, ő mutatkozna be nekem. Úgy járnék, mint akit hirtelen a nyavalya kitört” – kacagott, majd óvatosságra intett, amikor meghallotta, mi járatban vagyunk.

Minden évben városnapokkor Tusnádfürdőn húzza fel a vattacukros standját a sepsiszentgyörgyi Péterffy Csaba. „Hallottam, hogy viselik magukat, de ez van. Vadállatok. Együtt kell élni velük. Sajnos kivágtuk az erdőket, valahol ők is kell létezzenek. A halakat a folyókból kifogtuk, előlük mindent megettünk, most ők jönnek hozzánk. Ösztönösen viselkednek, az emberek pedig hülyéül. Ezek nem rongálják a természetet, az ember rongálja.”

A helyi Baricz Zoltán és Bara Erzsébet teraszán a minap mászkált három bocs. „Nagyon sok van, az ember rendesen irtózik kimenni este. A rendőr autóval viszi haza a pincéreket, akik itt dolgoznak és későn végeznek” – tudtuk meg a férfitól. Egy felvételt is megmutat a telefonján Tóth Attila, ő épp előző éjszaka látott medvét. A korondi fiatalember Tusnádfürdőn elárusító egy kisboltban. „Az autóból néztük, úgy filmeztem. Ha az ember hozzátart, igazából nincs félnivalója. Inkább az élelemre jönnek, évek óta tart ez a medve-história. A helyiek már megszokták.”

Ahogy kezd sötétedni, mi is a vonatállomás felé tartunk. Egy magyarországi rendszámtáblájú autó áll a kukáktól nem messze, majd egy Maros megyei érkezik. Rövid ideig mi is leparkolunk, majd továbbmegyünk, a tömbházak felé. Ott találkozunk Keresztes Bélával. A helyi fiatalember számos medvés történetet ismer. „Úgy vagyunk, mint a kóbor kutyákkal: mindennap látunk medvét. Nincs élelmük, málna, gomba, itt még kapnak ezt-azt. Volt olyan, hogy a kutyát a láncról vitte el, vagy a disznót, tyúkokat is öli meg, már nem nagyon mernek háziállatot tartani a tusnádiak. Tíz óra után mindig jön ide az állomáshoz egy anyamedve három boccsal, a jobb első lába le van bénulva. Olyan is előfordult, hogy hét-nyolc medve volt egyszerre a szemetesnél. Már a kutyáktól sem félnek. S jönnek az emberek, nézik, videózzák, a fiatalok veszik a szotyit, töltik meg az állomás elejét. Nem bánt embereket, négy-öt méteres körzetben lehet nézni. Sokan nem hiszik, hogy tényleg bejárnak.”

A vonatállomásnál már több autó is parkol, amikor visszatérünk. Egyre nyilvánvalóbb, hogy itt mindenki arra vár, amire mi is: medvére. A mellettünk parkoló autóban elöl egy férfi, hátul két kislány ül. Mint kiderül, ők helybéliek, a lányok hetek óra kérik, hogy jöhessenek medvét nézni. „Soha nem láttam még medvét” – mondja kacagva egy fiatalember, aki odajött az autóhoz. Amikor megtudta, mi járatban vagyunk, az autóban ülő férfi, Dániel csak annyit mondott, kövessük őt, mutat nekünk medvét, az előbb hallotta valakitől, hogy éppen hol járnak. Így a nyomába szegődtünk újdonsült ismerősünknek, és követtük a kisváros másik felébe az autót, amelynek pótkeréktartójára nagy, medvét ábrázoló matrica van ragasztva.

Ismét kukák mellett parkolunk le, medvét egyelőre itt sem látunk. Nemsokára újabb autó érkezett, a fiatalember szállt ki belőle, akivel az állomáson találkoztunk. Kiderült, épp itt lakik, napi rendszerességgel látja az élelem után kutató medvéket. Elmondta, most indul a „szezon”, nyáron általában a háza előtti rész tele van medvét leső emberekkel.

Közel húsz személy volt már a kukák környékén, köztük a szotyizó fiatalok. „Medve, medve, medve!” – kiáltom fotós kollégámnak, ahogy leparkolunk a kukával szemben. Egy 200-250 kilós medve ült a szemetes mellett. Mivel valaki bekötötte egy dróttal a kukákat körbevevő ketrec ajtaját, nem tudott bemenni. Néhányszor odament, megrángatta az ajtót, körbekerülte, majd újra próbálkozott. Végül feladta, végignézett a társaságon, aztán eltűnt a sötétben. Egy merész fiú odament és kioldotta a kötést, kinyitotta az ajtókat. Kis idő múltán a főút felől hallatszott a kiáltás: medve!

A teljes írás a Csíki Hírlap 2015. június 17-én, szerdán megjelent lapszámában olvasható.