Tőkés–Creţu vita, második felvonás

Tőkés László, az EP alelnöke hétfőn, nagyváradi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta „a román politikum egyetértésével és kölcsönös megegyezéssel” szeretne területi autonómiát Biharban és Szatmárban is. Corina Creţu kedden erre úgy reagált, hogy jogosan kérte az Európai Parlamentben Tőkés alelnöki tisztségéből való leváltását.

Szőcs Lóránt

2010. szeptember 28., 18:432010. szeptember 28., 18:43

2010. október 04., 14:592010. október 04., 14:59

Galéria

Tőkés László ugyanakkor a román politikusok, nyáron, a Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott székelyföldi autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira érkezett vádaskodásaikra is válaszolt. „Corina Creţu (EP képviselő-szerk.megj.), aki munkatársa volt Ion Iliescu egykori államelnöknek kérte leváltásomat az EP alelnöki funkciójából. Mondja ezt egy olyan képviselőnő, akinek pártja az új kezdet hajnalán, 1990-ben, bányászokkal verette szét a békés bukaresti tüntetőket” – nyilatkozta Tőkés. Hozzátette elhatárolódik az ilyen múltú személyek kijelentéseitől.

A volt püspök kifejtette, az ellene indított „nacionalista-soviniszta lejárató kampány” része volt Titus Corlăţean, PSD-s szenátor, Mihai Voicu PNL-s szóvivő és Bogdan Diaconu, PC alelnök nyilatkozata és legnagyobb meglepetésére a PDL-s „szövetségesei” is csatlakoztak ezekhez. „Ragaszkodunk a romániai magyar közösség autonómiájához, a területi autonómiához ott, ahol a magyarság többségben van. A demokratikus európai normák szerint jogunk van az autonómiához. Nem akarunk függetlenséget, nem akarunk elszakadást, tiszteletben tartjuk Románia területi egységét” – emelte ki Tőkés.

Kifejtette, nemcsak a Székelyföldön, de ezen kívül eső részeken is támogatja az autonómiát.
„Szándékunkban áll- a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján- más régiókban is bevezetni a területi autonómiát, például a Partiumban, Bihar és Szatmár megyékben, ahol relatív többségünk van” – hangsúlyozta Tőkés. Hozzátette, egy ilyen autonómia előnyös lenne a területen élő románok számára is és példaként a Spanyolországi Katalóniát hozta fel, ahová az autonómia nyomán kialakult magas életszínvonal hatására „ezer és ezer spanyol költözik.” Tőkés László azt is kifejtette, hogy levelet küldött az EP elnökének, Jerzy Buzeknek, kéri tőle támogassa a román politikusok támadásainak leállításában, mert ez „az egykori nacionál-kommunista légkör újrateremtéséhez vezet”.

Corina Creţu, PSD-s EP képviselő kedden azt állította hogy, Tőkés László EP alelnök legutóbbi, autonómia kiterjesztésére vonatkozó nyilatkozatai igazolják: okkal kérte leváltását. „Nem találhatsz ki mindenféle elképesztő autonómiát, amely nem egyéb, mint a magyarok felsőbbrendűségére alapozott etnikai alapú szeparatizmus. Európának éppen elég gondja van a növekvő idegengyűlölettel, a rasszista megnyilvánulásokkal, a kisebbségeket érintő diszkriminációval, nincs szükség egy EP alelnök «hozzájárulására»” – fejti ki Corina Creţu, egy, Mediafaxnak eljuttatott közleményben. Az EP képviselő szerint Tőkés „az elmúlt 20 évben kifejtettet folyamatos, és heves, szélsőséges, horthysta megnyilvánulásaival elveszítette minden hitelét és jogát, hogy bárkire mutogasson, vagy nacionál-kommunista, nacionál-soviniszta jelzőket aggasson.”

„Nevetséges, hogy egy országban, amelyben a kisebbségek számára ilyen demokratikus feltételeket teremtetett, éppen egy etnikumközi konfliktust gerjesztő személyiség kiabáljon ilyen hevesen. De főként nagyon aggasztó, hogy egy ilyen drámai gazdasági, szociális helyzetben a magyar közösség egyik politikai vezetője soviniszta, irredenta elveket népszerűsít, ahelyett, hogy Románia minden polgára számára megfelelő megoldásokat keresne, most a PDL–RMDSZ kormányzás sorozatos hibáinak láttán” – nyilatkozta Corina Creţu, az EP fejlesztési bizottságának alelnöke.

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak

Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
Hirdetés
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
2026. október 26., hétfő

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jobb eredményre számított a szerbiai választáson, Magyar Péter gratulált a győztesnek
Hirdetés