
Fotó: RMPSZ
Tisztújító küldöttgyűlést tartott április 22-én Szovátán a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A testület újabb négy évre megerősítette tisztségében a szövetség korábbi operatív elnöksége négy tagját.
2023. április 23., 19:552023. április 23., 19:55
A gyűlésen a megyei képviseletek egyhangúan elfogadták a 2022-es esztendő programjainak – elnöki, módszertani központvezetőinek, gazdasági vállalkozásainak, programfelelőseinek – beszámolóit, illetve a gazdasági és cenzorbizottság jelentését.
A testület újabb négy évre megerősítette tisztségében az RMPSZ korábbi operatív elnöksége négy tagját: Burus-Siklódi Botond újraválasztott országos elnök munkáját Ferencz-Salamon Alpár általános elnökhelyettes, Halász Ferenc partiumi és Kiss Imre székelyföldi területi alelnökök támogatják. Virág Erzsébet korábbi közép-erdélyi alelnök visszavonult az országos tisztségviseléstől, helyébe a küldöttgyűlés Szőcs Ildikónak, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatójának szavazott bizalmat. A szövetség alapszabályzata által meghatározott országos operatív elnökség összetétele kiegészült a pályakezdő pedagógusok támogatásáért felelős alelnöki tisztséggel, amelyre Tamási Zsoltot, a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium igazgatóját választották meg.
A küldöttgyűlés testületileg jóváhagyta a megyei, széki vagy körzeti elnökökből, a történelmi egyházaink delegált képviselőiből és a MAKOSZ képviselőjéből álló, megújult Országos Elnökség összetételét, megválasztotta az Etikai Bizottság és a Cenzorbizottság tagjait is.
Burus-Siklódi Botond újraválasztott RMPSZ-elnök a szervezet működési alapelvére építve – minőség és korszerűség, hitelesség és tisztesség –, továbbra is a szövetség alapszabályzatában és programjában foglaltak szerint kívánja folytatni tevékenységét. Hangsúlyozta többek között, hogy a fejlődés útját követő törekvésében folyamatosan szükség van a szemléletmódváltásra, melynek fő elemei az elköteleződés, az együttműködés, a tradícióra épülő innováció és korszerűsítés. Ebben a munkában pedig számít a csapatmunkára, az elnöktársak és munkatársak hatékony együttműködésére – számol be közleményben az RMPSZ.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!