
Főleg német és vegyes vidékeken, századokon át megáldották a lovakat István-napon
Fotó: Beliczay László
István, az egyház első vértanúja, a jeruzsálemi közösség hét diakónusának egyike volt. Az imádságnak, valamint az ige szolgálatának szentelt, tanúságtevő életét és megkövezés általi halálát Szent Lukács örökítette meg az Apostolok cselekedeteiben (6,1–8,2). Rá emlékezünk karácsony másodnapján.
2020. december 26., 09:252020. december 26., 09:25
Az apostolok segítőjét, a szegények gyámolítóját hite miatt ugyanazokkal a vádakkal illették a főtanács előtt, mint mesterét. A kapu, amelyen végső útjára indult mindmáig István kapu néven ismert.
Tisztelete ereklyéinek megtalálása, 411 után kezd kibontakozni. Nagyon sok püspökség, székesegyház, templom tartozik a védelme alá. Mint első vértanú, a jó halál védőszentje. A győzelem jelével, pálmaágakkal és köntösében kövekkel szokták ábrázolni. Főleg német és vegyes vidékeken, századokon át megáldották a lovakat István-napon. A szokás Szent István-hajnali lójáratásként él tovább, megáldatják a jószágtartáshoz szükséges takarmányokat és az istállót.
Géza fejedelem fiának az István nevet választotta. Híres az István-napi köszöntés, számos településünkön saját szövege van a csak ezen a napon énekelt dallamoknak. A rímes köszöntővel megtisztelt Istvánok egyes erdélyi településeken rosszabbul jártak: a kapu elé vitték, ráhúzták a sulykoló padra, és vesszővel vagy súlyokkal végigvertek rajtuk. Majd, hogy gyógyuljanak, megitatták borral.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
szóljon hozzá!