Fotó: Veres Nándor
A románok leginkább Magyarországot tekintik Romániával szemben ellenséges országnak – derült ki egy közvélemény-kutatásból, amely szerint ugyanakkor a megkérdezettek többsége jónak ítéli a két állam kapcsolatait.
2013. március 14., 16:522013. március 14., 16:52
2013. március 14., 16:532013. március 14., 16:53
A kolozsvári IRES közvélemény-kutató által csütörtökön közzétett, márciusban készített felmérés szerint a románok 41 százaléka tartja Magyarországot ellenséges országnak, második helyen Oroszország áll, amelyről 27 százalék nyilatkozott hasonlóan. Magyarországnak ellenségként való megítélése főként a 65 év fölötti életkorúak körében figyelhető meg, és legkevésbé a 18 és 35 év közötti fiatalokra jellemző ez a vélekedés.
A románok nagy többsége Olaszországot és Spanyolországot tekinti baráti államnak. Az utóbbi tíz évben ebben a két országban telepedett le a legtöbb román állampolgár munkavállalás céljából. A felmérésben részt vevők 57 százaléka véli úgy, hogy a Románia és Magyarország közötti kapcsolatok jók, a romániai magyarok és a románok viszonyát pedig 64 százalék ítéli jónak vagy nagyon jónak. Történelmi régiókra lebontva a legtöbben az erdélyiek és a bánságiak közül ítélik jónak a román–magyar kapcsolatokat Romániában, legkevesebben Moldvában.
Arra a kérdésre, hogy az 1989 előtti időszakhoz képest milyen most a románok és a magyarok közötti viszony, 38 százalék mondta azt, hogy rosszabb, 32 százalék szerint jobb, 22 százalék szerint pedig ugyanolyan. A felmérés szerint a románok 51 százaléka soha nem volt Magyarországon, 49 százalékuk viszont legalább egyszer megfordult ott, legtöbbször szabadságon, rokonlátogatáson vagy vásárlás céljából. Magyarország 91 százalékukra jó vagy nagyon jó benyomást tett – derül ki a felmérésből. A részvevők többségének (52 százalék) jó vagy nagyon jó véleménye van a kedvezményes honosítás lehetőségéről, ugyanakkor 70 százalék nem ért egyet azzal, hogy magyar nemzetiségű megyei önkormányzati vezetők magyar állampolgárságot kértek, 56 százalékuk szerint ugyanis emiatt megváltozik a román államhoz való viszonyuk. A megkérdezettek 73 százalékának jó vagy nagyon jó a véleménye a magyarokról, az erdélyiek körében a legpozitívabb a magyarságkép. Munkatársként, szomszédként, barátként és családtagként is magas (70 százalék fölötti) a magyarok elfogadottsága, 46 százalék pedig magyar nemzetiségű politikai vezetőt is elfogadna.
A románok 50 százaléka kedvezőtlennek ítéli meg az RMDSZ-nek a román politikában betöltött szerepét. A megkérdezettek 48 százaléka tartja jónak azt, hogy a romániai magyarok megünneplik március 15-ét, 45 százalék viszont rossz dolognak tekinti ezt. A kutatás alanyainak többsége hallott a székely zászló kapcsán kialakult román–magyar vitáról, 68 százalék szerint azoknak volt igazuk, akik ellenezték a zászló kitűzését, 79 százalék pedig nem ért egyet azzal, hogy ilyen kérdésekbe Magyarország beleavatkozzon, hiszen 74 százalékuk szerint ez ronthatja a két ország kapcsolatait.
A felmérés 1267 személy megkérdezésével készült, hibahatára plusz/mínusz 2,8 százalék.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Országos Tanácsa vasárnap jóváhagyta Nicolae Ciucă államelnök-jelöltségét – írja az Agerpres.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap több, hétfő estig érvényes vörös, narancssárga és sárga kódú figyelmeztetést adott ki árvizekre vagy gyors vízszintemelkedésre 13 vízgyűjtő területen lévő folyókra.
Galac és Vaslui megyében több mint 5000 háztartást és több mint 15.000 embert sújtott az árvíz az elmúlt két nap során, a belügyi egységek nagy erőkkel dolgoznak a mentésen és a károk elhárításán.
Jelentős mennyiségű esőre figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki vasárnap az ország nyugati és keleti részére az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Duna-deltában másodfokú (narancssárga) riasztás lesz érvényben a heves esőzések miatt.
Klaus Iohannis államfő közölte, hogy folyamatos kapcsolatban áll az árvíz sújtotta területeken folyó mentést koordináló személyekkel, hogy az árvízkárosultak a lehető leggyorsabban megkapják a szükséges segítséget, menedéket, élelmet és orvosi ellátást.
Péntek estétől szombat délelőttig közel 700 segélyhívás érkezett az 112-es számra az árvíz sújtotta Galac és Vaslui megyei lakosságtól – közölte szombaton a Különleges Távközlési Szolgálat (STS).
Két személyt holtan találtak a Galac megyei Pechea és Drăgușeni településeken az elmúlt 24 órában lehullott nagy mennyiségű csapadék okozta áradások következtében – közölte szombat reggel az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU)
A nehéz vagy különleges munkakörülmények között dolgozó személyek nyugdíja sem csökken az újraszámolás után – közölte a bányászok képviselőivel tartott pénteki találkozója után a Facebook-oldalán Marcel Ciolacu.
Pénteken megalakult az államelnök-választás Központi Választási Irodája.
Negyedmillió embert figyeltetett a kommunizmus utolsó évtizedében, 1980 és 1989 között a román kommunista titkosrendőrség, a Securitate – közölte csütörtökön közzétett újabb jelentésében a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS).
szóljon hozzá!