
Fotó: Facebook/Nicușor Dan
Nicușor Dan bukaresti polgármester, független államelnök-jelölt szerint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetőségének azon döntése, hogy őt támogatja a kampányban, „abszolút helyes” – számolt be az Agerpres.
2025. április 10., 12:072025. április 10., 12:07
Dan az Antena 3 televíziónak nyilatkozott szerda este, és leszögezte, nem volt köze ehhez a döntéshez.
„Elena Lasconi számára nagyon nehéz lehet ez a helyzet, mert sok munkát fektetett be, de ez az egész nem Elena Lasconiról, jómagáról vagy Crin Antonescuról szól. Ez egy nagyon-nagyon komoly ügy Románia számára” – jelentette ki a politikus.
Véleménye szerint a tét az, hogy az államfői tisztséget ne Victor Ponta vagy George Simion nyerje meg, akik esetleg blokkolnák a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban (CSAT) Románia partnerségeit a szövetségesekkel, vagy Ukrajna támogatását.
És ebből a szempontból az USR mai (szerda – szerk. megj.) gesztusa abszolút helyes” – szögezte le a független elnökjelölt.
Hozzátette: a két héttel ezelőtti felmérések eredményei még azt mutatták, hogy az elnökválasztás második fordulójába egy nem nyugatbarát és egy nyugatbarát jelölt jut be, azaz George Simion fog megküzdeni vele vagy Crin Antonescuval. Azóta azonban a helyzet megváltozott, és
A Mentsétek meg Romániát Szövetség vezető testülete csütörtökre összehívta a párt politikai bizottságának ülését, hogy megszavazza Nicușor Dan független elnökjelölt támogatását.
Az USR alelnöke, Dominic Fritz szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szerdai ülésen az USR vezető testületének 22 tagja szavazott a független elnökjelölt támogatására, és ketten ellene. Egyikük Elena Lasconi pártelnök volt, aki egy későbbi sajtótájékoztatóján kizárta, hogy visszalépjen a választási versenytől.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezető testülete csütörtökre összehívta a párt politikai bizottságának ülését, hogy megszavazza Nicușor Dan független elnökjelölt támogatását. Ezt az USR alelnöke, Dominic Fritz jelentette be egy sajtótájékoztatón.

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke szerdán kizárta azt a lehetőséget, hogy visszalépjen az elnökválasztástól. A politikus arra reagált, hogy az USR vezető testülete Nicușor Dan független jelölt támogatásáról döntött.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
Hamis gyógyszerekkel és táplálékkiegészítőkkel kereskedett az a bűnözői csoport, amelyet nemzetközi összefogással számoltak fel – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.
Hszi Csin-ping kínai elnök szerint 2026 „történelmi jelentőségű mérföldkő” lehet, amely új fejezetet nyithat a kínai–amerikai kapcsolatokban – jelentette csütörtökön a kínai állami média Donald Trump amerikai elnök pekingi tárgyalásairól beszámolva.
Orosz dróntámadás zajlik Kárpátalján, amelyet a magyar kormány mélységesen elítél; a kabinet figyelemmel követi az eseményeket és tájékoztatni fogja a közvéleményt – mondta Orbán Anita külügyminiszter a Facebook-oldalára szerdán feltöltött videójában.
Módosította azon országok listáját, amelyekkel kettős állampolgársági megállapodásokat fogad el Ukrajna. A 29 ország között Románia és Magyarország is megtalálható.
Megkezdődött a Hondius holland óceánjáró utasainak evakuálási folyamata Tenerife szigetén – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter a kikötőben tartott sajtótájékoztatón vasárnap reggel.
szóljon hozzá!