
Fotó: MTI/EPA
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan – jelentette be Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke vasárnap Skóciában, Donald Trump amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően.
2025. július 28., 08:442025. július 28., 08:44
„Ez az arány a legtöbb ágazatra kiterjed, beleértve az autóipart, a félvezetőket és a gyógyszeripart. Ez a 15 százalék világos felső határt jelent – nincs halmozás, minden benne van, így világos keretet ad a polgárok és a vállalkozások számára, ami rendkívül fontos” – fogalmazott a bizottság elnöke az MTI szerint.
Von der Leyen elmondta:
Ez érinti többek között a repülőgépeket és alkatrészeiket, egyes vegyi anyagokat, generikus gyógyszereket, félvezetőgyártó berendezéseket, bizonyos mezőgazdasági termékeket, valamint nyersanyagokat és kritikus fontosságú alapanyagokat.
Von der Leyen közölte: „az acél és alumínium esetében közös kihívást jelent a globális túlkapacitás. Az EU és az Egyesült Államok együtt fog dolgozni a tisztességes globális verseny biztosításáért, valamint a két fél közötti akadályok csökkentéséért.”
„Az amerikai energiaimport diverzifikálja az ellátási forrásainkat, és hozzájárul Európa energiaellátásának biztonságához. Jelentős mértékű amerikai LNG-, olaj- és nukleáris üzemanyag-vásárlással váltjuk ki az orosz gázt és kőolajat” – tette hozzá a bizottsági elnök.
Von der Leyen szerint a mesterséges intelligencia fejlesztésében is együttműködésre törekszenek: amerikai MI-chipek segíthetik az európai gyárak működését, miközben az Egyesült Államok is megőrizheti technológiai előnyét.
– emelte ki.
A bizottsági elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy az amerikai termékek jobb piacra jutása egyúttal előnyt jelent az európai fogyasztók számára, miközben javítja az európai vállalkozások versenyképességét is. A megállapodás lehetőséget teremt további vámtételek csökkentésére, a nem vámjellegű akadályok kezelésére és a gazdasági biztonság terén való együttműködésre.
Von der Leyen hangsúlyozta: „külgazdaságpolitikánkat megerősítjük”.
– tette hozzá.
Az EU az elmúlt hónapban lezárta a kereskedelmi tárgyalásokat a Mercosurral, Mexikóval és Indonéziával is. Von der Leyen szerint ezek a megállapodások hozzájárulnak Európa jólétének megőrzéséhez.
A bizottság elnöke végül személyesen köszönetet mondott Donald Trumpnak az együttműködésért. „Az elnök kemény tárgyalópartner, de egyben igazi üzletkötő is” – fogalmazott.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
75 éves korában elhunyt Bonnie Tyler popdíva, énekesnő – közölte csütörtökön Facebook-oldalán családja.
Az Európai Bizottság úgy határozott, hogy nyilvántartásba veszi a feltétel nélküli alapjövedelem uniós bevezetését szorgalmazó európai polgári kezdeményezést – tájékoztatott az uniós bizottság kedden.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Az ukrán fél közölte Bukaresttel, hogy a konstancai kikötőben június 5-én történt incidens egy elszigetelt eset volt, amelyet nagy valószínűséggel az orosz elektronikai hadviselés okozott – tájékoztatott pénteken a védelmi minisztérium.
A bogár akár tömeges kőrispusztulást is okozhat, ezért fokozott ellenőrzést rendeltek el Magyarországon.
szóljon hozzá!