Fotó: Veres Nándor
A 2015-ös mezőgazdasági támogatások kilencvenhat százalékát fizette ki eddig az APIA Hargita megyei központja. Eközben két tucat gazda éhségsztrájkba kezdett csütörtökön Bukarestben a támogatások kifizetésének elmaradása miatt.
„Az elmúlt időszakban a támogatások több mint 96 százalékát folyósítottuk a gazdák számára, de még mindig vannak olyan gazdák, akik kérelmeinek kifizetéséhez egyáltalán nem fogtunk hozzá. Az érintett pár száz termelő között azok vannak, akik átíratták gazdaságukat vagy teljes ellenőrzés alá estek” – ismertette Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) vezetője hozzátette, egyelőre még nem fizették ki mintegy háromezer kérelmező számára az agrár-környezetgazdálkodási csomagok után járó juttatásokat, de ezenkívül minden támogatási formából – legyen az területalapú vagy állattenyésztési – fizettek már ki az igénylőknek.
Mint ismeretes, idén a központi intézménytől kiküldött lista alapján zajlik a mezőgazdasági támogatások kifizetése: megjelölt pénzösszegeket és támogatási formákat folyósítanak a megnevesített gazdáknak. Az intézményvezető egy hónapja, amikor a kifizetések valamivel több mint felénél tartottak, a következőképp nyilatkozott: „Habár tehetetlenek vagyunk, butának érezzük magunkat amiatt, hogy ilyen összevisszaság van. Számunkra is hasonló a helyzet, hiszen mi sem tudjuk előre azt, hogy mikor, hány gazdát, milyen támogatást fizethetünk ki”.
A kormány épülete előtt csütörtökön délelőtt 11 órától huszonöt állattenyésztő kezdett éhségsztrájkba főként a támogatások kifizetésének elmaradása miatt. „Elegünk van a hazudozásokból, ígérgetésekből és kifogások kereséséből” – mondták az éhségsztrájkba kezdett farmerek.
A tervek szerint addig tiltakoznak, amíg a támogatások helyzete megoldódik, ugyanakkor kérik az APIA vezérigazgatója, Nicolae Horumba, illetve a mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, Achim Irimescu lemondását is. A gazdák azt állítják, hogy a beígért 95 százalékkal szemben csak 61 százalékát fizették ki a támogatásoknak az állattenyésztők számára, de az intézmény honlapján 96,5 százalékról beszélnek, ami hazugság. Azt javasolják a miniszterelnöknek, hogy újból vállalja fel ideiglenesen a mezőgazdasági miniszteri tisztséget, és intézkedjen a menesztendő miniszter és a vezérigazgató helyett.
Vasárnap 20 óráig közel 940 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 18 óráig több mint 295 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
A külügyminisztérium szombaton közölte, hogy a külföldi szavazókörzetek választási irodájában valamennyi politikai pártnak van képviselője, akiktől valós idejű tájékoztatást kaphatnak – írja az Agerpres hírügynökség.
Romániai idő szerint szombaton 15 óráig több mint 223 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában - derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Romániai idő szerint szombaton 9 óráig több mint 121 ezer román állampolgár szavazott külföldön az elnökválasztás első fordulójában – derül ki az Állandó Választási Hatóság (AEP) valós idejű adataiból.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Felhelyezték a pápaválasztási fordulók eredményét tudtul adó kéménycsövet a Sixtus-kápolna tetejére péntek reggel.
Tűz ütött ki szerda délután a pașcani-i CFR-kórház egyik tetőtéri helyiségében; több mint 60 beteget és 17 alkalmazottat evakuáltak.
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el, a másikból száll fel az eredménytelen szavazást jelentő fekete vagy a sikeres pápaválasztást jelző fehér füst.
szóljon hozzá!