
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Bejelentette lemondását szombaton Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke.
2024. február 10., 18:582024. február 10., 18:58
2024. február 10., 19:132024. február 10., 19:13
Novák Katalin köztársasági elnök szombat délután a közmédia rendkívüli adásában jelentette be lemondását, vállalta a felelősséget, amiért kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt korábbi igazgatóhelyettesének.
A Facebook közösségi oldalon is elérhető videóüzenetében úgy fogalmaz, „azért vállaltam ezt a feladatot, mert szenvedélyesen szeretem Magyarországot, a hazánkat, és mert hiszek Önökben. Hiszem, hogy egy békés, szeretettel teli, egymásra odafigyelő nemzet a miénk. Hiszek a csendes többségben, a minden nap keményen dolgozó emberekben, a becsületben, az egyenes tartásban és a szeretet erejében. Ezeket az értékeket nagyszüleinktől, szüleinktől kaptuk, és gyerekeinknek, unokáinknak szeretnénk továbbadni.”
A lemondott köztársasági elnök az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozata szerint „hozott egy olyan kegyelmi döntést, mely sokakban értetlenséget és békétlenséget váltott ki. Érthető, hogy magyarázatot várnak.”
„A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával.
A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet – minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre” – fogalmaz Novák Katalin.
„Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek” – hangsúlyozta, hozzátéve,
„A döntés nem személyes okból volt nehéz. Azért volt nehéz, mert esküt tettem. Arra a kérdésre kellett most választ találnom, hogy eskümhöz híven képes lennék-e a köztársasági elnöki tisztséget továbbra is a magyar nemzet javára gyakorolni? Rendelkeznék-e azzal a mozgástérrel, amely ahhoz kell, hogy szuverén államfőként jól teljesítsem a feladatomat?
Nem a válaszom mindkét kérdésre. Bocsánatot kérek azoktól, akik most úgy érzik, cserben hagyom őket. Akik most úgy érzik, hogy a gyűlölet legyőzte a szeretetet.
A szuverenitás drága kincs. Az embernek, a nemzetnek egyaránt. Vigyázzunk rá! Köszönöm! Köszönöm Önöknek, hogy célt és értelmet adtak a köztársasági elnöki feladatnak. Köszönöm a találkozásokat, amelyek a legnagyobb ajándékai voltak ennek a két évnek. Köszönöm, hogy leülhettem a sámlira, hogy sikerült oda is figyelmet irányítani, ahova a hétköznapokban kevesebb jut. Azoknak, akikkel együtt dolgozhattam, köszönöm a magas színvonalú munkát, az elhivatottságot, az emberséget. Köszönöm a családomnak a mindenkor biztos hátteret. Köszönöm Istvánnak, hogy huszonöt éve együtt lehetünk a szép és a nehéz pillanatokban. Köszönöm, hogy segített megmutatni, hogy egy férfi ugyanúgy tudja támogatni a társát, ahogy egy nő. Köszönöm Ádámnak, Tamásnak és Katának, hogy az édesanyjuk lehetek, és hogy célt adnak életem közélet után következő szakaszának is. A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ. Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam. Isten, áldd meg a magyart! Mert a TIÉD az ország, TIÉD a hatalom és TIÉD a dicsőség” – zárta üzenetét.
Röviddel Novák Katalin üzenetét követően Varga Judit volt igazságügyi miniszter – aki ellenjegyezte a kegyelmi rendeletet – szintén bejelentette: lemond országgyűlési képviselői mandátumáról és az EP-lista vezetéséről is.
„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.
Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében” – írja szombati Facebook-bejegyzésében.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
6 hozzászólás