Kevesen tudnák kihasználni egyelőre a hipermarkettörvényt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyelőre csak elméletileg hozná helyzetbe a kistermelőket a január elsejétől hatályba lépő, számos vita közepette elfogadott hipermarkettörvény, amely szerint az üzletek polcain lévő egyes termékek legkevesebb 51 százalékának az országból kell származnia. Amellett, hogy az Európai Unió már figyelmeztette az országot, hogy ezzel az előírással megszegi az uniós normákat, a megkérdezett szakértők úgy vélik, a törvény nyújtotta lehetőségeket jelenleg kevesen tudnák kihasználni.

Szabó Kamilla-Mária

Gyergyai Csaba

2016. november 26., 16:352016. november 26., 16:35

Még mindig bizonytalan a 2016-ból származó 150-es törvény, valamint annak egyes előírásai sorsa, amelyekkel legutóbb módosították az élelmiszeripari termékek forgalmazására vonatkozó 2009/321-es törvényt. Mint ismeretes, a kistermelők helyzetbe hozását szorgalmazó, számos vita közepette elfogadott hipermarkettörvény miatt kötelezettségszegési eljárás indulhat Románia ellen, ha nem változtat az uniós normákba ütköző előírásain. A júliusban kihirdetett törvény értelmében az élelmiszer-forgalmazási engedéllyel rendelkező jogi személyek kötelesek a hús, tojás, zöldség, gyümölcs, méz, tejtermék és pékáru kategóriába tartozó termékekből legalább 51 százaléknyit a rövid ellátási láncból beszerezni. Kivételt képeznek azok a cégek, amelyek kétmillió eurónál kisebb éves forgalmat bonyolítanak vagy részvényeik összessége legtöbb ennyit ér.

Achim Irimescu mezőgazdasági miniszter hétfőn a Mediafax hírügynökségnek arról számolt be, hogy ebben a helyzetben két megoldás közül választhatnak: vagy csökkentik az említett 51 százalékos arányt, vagy bebizonyítják, hogy az uniós termelők nem lesznek diszkriminálva a jogszabály révén. Szintén a hírügynökség emlékeztet, hogy idén májusban Brüsszel már megállított egy hasonló kezdeményezést: egy európai uniós rendelkezés szerint ugyanis Szlovákiában az év végéig meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, miszerint az üzletekben feltüntetik, hogy ott milyen arányban árulnak hazai terméket. Az EU a szlovák szabályozásnak ezt a részét a többi uniós tagország termékeire nézve diszkriminatívnak nyilvánította, s ezért az Európai Bizottság az arányt jelző táblák eltávolításáról intézkedett, illetve előírta a törvény módosítását.

A témával kapcsolatban megkérdeztük Török Jenőt, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjét is, aki kifejtette, a kezdeményezést nagyon jónak találja. Mint mondta, el kell kezdeniük a szupermarketeknek is nyitni a hazai kis- és közepes gazdaságok felé, mivel meglátása szerint eddig találtak különböző – mennyiségi, formai – okokat, ami miatt inkább nem szerződtek velük. „Ennek tükrében a termelők szempontjából mindenképp előnyös a jogszabály, még ha nem is vagyunk teljesen felkészülve a megnyíló piac igényeinek kielégítésére” – mutatott rá az intézményvezető. Hozzátette, Hargita megyében elsősorban a burgonyából, tejtermékekből van jelentős termelés. A hústermelésben kevésbé állunk jól, mivel nem vagyunk gabonatermelő megye, a szárnyas és disznóhús előállításban nem járunk élen – húshozamú szarvasmarhát viszont egyre többen tartanak. A megyében jelen lévő ágazatok szereplőinek mindenképp nagy segítség lehet a piacra jutásban ez a törvényi háttér – vélekedett.

Rámutatott arra is a szakember, hogy a burgonya esetében például hiába a megfelelő mennyiség, a kis- és közepes termelők még nem állnak készen a szupermarketeknek való termelésre – hiszen ahhoz mosó- és csomagológépre is szükség lenne –, még ha kisebb próbálkozások vannak is. Török Jenő meglátása szerint a termelőknek legalább az értékesítésben szövetkezniük kellene. Erre a krumplitermelés kapcsán Kovászna megyében több jó példa is van, a tejtermelésben pedig a szépvízi és keresztúri tejfeldolgozó is követendő példa lehet.

Jakab Ernő, az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületének (EMGE) elnöke úgy véli, a kis családi gazdaságok nincsenek felkészülve arra, hogy az új törvény biztosította lehetőségeket kihasználják, még nincs erre alkalmas szövetkezeti hálózatuk. Rámutatott, a mezőgazdasági minisztériumnak konzultálnia kellett volna a kisgazdák, valamint az ágazatban tevékenykedő civil szervezetek képviselőivel, hogy gyakorlati kérdésekre konkrét válaszokat kapjanak azoktól, akiknek tulajdonképpen segíteni akartak ezzel a kezdeményezéssel. „Rendben van az, hogy tárgyaltak a Mezőgazdasági Termelők Országos Szövetsége (LAPAR) vagy más hasonló nagyobb szervezetek képviselőivel, de igazából azokat kellett volna első körben meghallgatni, akik közvetlenül érintettek, hiszen Romániában körülbelül 70 százalékos arányban kistermelők próbálnak helytállni a piacon. Már tapasztalatból tudjuk, hogy ebben az országban gyakran megtörténik, hogy először cselekszünk, és utána gondolkodunk” – mondta Jakab Ernő a Krónika megkeresésére. Az EMGE elnöke hangsúlyozta, „minél több és minél erősebb szövetkezetre van szükségünk, ez világos, másképp nem tudunk helytállni a piacon, egyénileg már lehetetlen boldogulni”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés