
Fotó: Facebook/Olaszországi Magyar Katolikus Misszió
A magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is „követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját” – mondta Ferenc pápa a vatikáni audienciateremben csütörtökön az ezerötszáz fős Magyar Nemzeti Zarándoklat tagjainak, akiket magyarul köszöntött.
2024. április 25., 11:582024. április 25., 11:58
2024. április 25., 12:042024. április 25., 12:04
Isten hozott! – üdvözölte a zarándoklat tagjait Ferenc pápa, majd kijelentette, tavaly áprilisban „zarándokként, testvérként, barátként” látogatott Magyarországra, és apostoli útját „szívében hordozza hálával”.
– hangoztatta az egyházfő.
Hozzátette, apostoli látogatása során imádkozott „szeretett nemzetetekért, amely egy évezred óta lakja azt a vidéket, megtermékenyítve azt Krisztus evangéliumának hirdetésével és megélésével”.
Azt kérte, a magyarok az imádságban találják meg az erőt, elszántságot, hogy még a jelenlegi történelmi körülmények között is „követhessétek a népetekből sarjadt szentek és boldogok példáját”. A magyar egyház életét Máriára, a Magyarok Nagyasszonyára bízta, valamint Szent István, Szent László, Szent Erzsébet és Szent Imre közbenjárását kérte.
Az egyházi üldöztetés közelmúltjából példaképnek nevezte Boldog Apor Vilmost, Meszlényi Zoltánt, Brenner Jánost, Salkaházi Sárát. Kiemelte a fiatalokkal tartott budapesti találkozót, hangoztatva, hogy a nemzedékek közötti párbeszéd, a gyökerek ápolása erősíti az életet adó értékeket, a családot, az egységet, a békét.
Köszönetet mondott azért, hogy a magyarok „nyitott szívvel” fogadják a háború elől menekülő ukrajnai menekülteket, valamint erőfeszítéseket tesznek a táradalom peremén élők integrálására.
Isten, áldd meg a magyart! – zárta beszédét magyarul Ferenc pápa, aki a Szűzanya oltalmát kérte a magyarságra. Imádkozzatok értem is, ne ellenem – mondta tréfásan.
Kerekesszékkel körbejárta az audienciatermet majdnem egyenként köszöntve a résztvevőket. A zarándokok fehér kendőjüket lobogtatták, magyar zászlókat és városaik tábláit tartották magasba. Magyar egyházi énekeket énekeltek, imádságokat mondtak. A több ezer fős audienciaterem közel felét töltötték meg a magyar zarándokok. Az első sorokban ült Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar (MKPK) elnöke és a testület tagjai.
Ferenc pápa az audiencia végén külön köszöntött egy ötvenfős csoportot, amelynek tagjaival kezet fogott. Közöttük voltak a Rómában tanuló magyar papnövendékek, a Pápai Magyar Intézet papnövendékei, a Collegium Germanicum-Hungaricum és a római Görög Kollégium magyar hallgatói.
A pápához járultak a magyarországi szemináriumok papszentelés előtt álló diakónusai, valamint a Béres család tagjai és Szaplonczay Máté, a londoni görögkatolikus parókia vezetője családja kíséretében – számol be az MTI.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
szóljon hozzá!