
Fotó: Presidency
Klaus Iohannis hétfőn kijelentette, továbbra is kiáll a tanári fizetések 2024. január elsejétől történő megemeléséért, és továbbra is támogatni fogja, hogy megvalósuljanak a kormány ígéretei, amelyeket a nyár elején tett a tanügyi alkalmazottaknak.
2023. szeptember 11., 12:362023. szeptember 11., 12:36
Iohannis a bukaresti 162-es számú iskola tanévnyitóján vett részt Ligia Deca tanügyminiszterrel és Clotilde Armand fővárosi első kerületi polgármesterrel együtt.
A tanárokhoz intézett felszólalásában kihangsúlyozta, meggyőződése, hogy az oktatók elengedhetetlen szerepet játszanak az ország jövőjének alakításában.
Fotó: Presidency
„Az idei béremelések egy lépést jelentenek a helyes irányba, de egyértelmű, hogy önök többet érdemelnek. Az tanügyi bérek átlagban 25 százalékos emelése akkor valósult meg, amikor önök felhívták a társadalom figyelmét az oktatói szakma fontosságára.
– fogalmazott az államfő.
Fotó: Presidency
Iohannis megemlítette a tanügyi infrastruktúra korszerűsítését célzó, számottevő beruházásokat is, amelyeket egyrészt az országos helyreállítási alapból, másrészt az államkasszából finanszíroznak.
– mondta.
Arról is beszélt, hogy az új tanügyi törvény bátorítja a tanárok elhelyezkedését a hátrányos helyzetű települések iskoláiban.
– szögezte le az államfő.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!