
Fotó: Presidency.ro
A románok és a magyarok évszázados együttélése a kultúrák közötti párbeszéd előnyeinek megértéséhez vezetett – mutatott rá a március 15-e alkalmából megfogalmazott szerdai üzenetében Klaus Iohannis.
2023. március 15., 12:382023. március 15., 12:38
Az elnöki hivatal közleménye szerint az államfő üdvözölte nemzeti ünnepükön a magyar etnikumú román állampolgárokat.
„Ez az ünnep alkalmat ad számomra kiemelni a romániai magyarok jelentős részvételét a közös projektjeinkben, illetve
– idézte Klaus Iohannist a közlemény, amelyet az Agerpres szemléz.
Az államfő szerint március 15-e minden évben jó alkalom az európai kultúrát gazdagító magyar értékek és hagyományok megismerésére.
„Az évszázados együttélésünk megérttette velünk az együttlét és a kultúrák közötti párbeszéd előnyeit.
A mai ünnep adjon önöknek önbizalmat és új energiákat, hozzon (...) örömet és reményt a közösségükbe!” – zárta üzenetét Klaus Iohannis.
Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze szombat délután.
Százezrek vettek részt szombaton a francia nagyvárosokban a megélhetési problémák elleni tiltakozásul az egykori sárgamellényesek és a diákok által meghirdetett felvonulásokon.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
1 hozzászólás