
Ütni fogja a széle a hosszát? Jövőben kiderül. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A bruttó minimálbér 2230 lejről 2300 lejre való emelését tervezi a kormány 2021-től.
2020. december 28., 17:532020. december 28., 17:53
Florin Cîţu miniszterelnök és Raluca Turcan munkaügyi miniszter a bruttó minimálbér emeléséről tárgyalt hétfőn az országos érdekegyeztető tanács képviselőivel – tudósít az Agerpres.
A kormányfő szerint a szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek érveit, valamint a jelenlegi gazdasági-társadalmi körülményeket figyelembe véve döntenek a minimálbér emelésének mértékéről. A kabinet Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben
azzal érvelve, hogy számos gazdasági ágazat rendkívül nehéz helyzetbe került a járvány előidézte válság miatt.
– áll a bejegyzésben, amelyből az is kiderül, hogy az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadja majd el a kabinet.
A hétfői megbeszélésen egyezség született arról is, hogy jövő év első felében a kormány és a szociális partnerek – a stabilitás és a kiszámíthatóság érdekében – megállapodásban rögzítik a minimálbér-emelés mechanizmusát a következő négy évre vonatkozóan.
Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.
A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.
Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.
Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.
Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.
Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.
Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.
Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) jobb eredményre számított a vasárnapi előre hozott szerbiai parlamenti választáson, de sikernek tartja, hogy a párt megőrizte parlamenti képviseletét – jelentette ki Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
2 hozzászólás