Három évtizede működik sikeresen a Budapesti Tavaszi Fesztivál

– Ön közel 15 éve igazgatja a fesztivált. Sikerült-e Önöknek emelni a mércét és növelni a népszerűséget?

– Először is, azért elmondanám, hogy ezt a fesztivált valójában az idegenforgalmi tárca hozta létre és mindig is ő volt a fő támogatója. Pontosan akkoriban épültek új szállodák a Duna parton és egy szezon előtti időszakban akarták a magyar fővárosba vonzani a külföldi turistákat. Egy másodlagos célt is kitűztek, tudniillik nagyon sok híres alkotó személyiség hagyta el Magyarországot az első és második világháború, valamint az 1956-os forradalom után, és ezeket a művészeket akarták valamilyen hivatalosabb formában hazacsalogatni, legalább egy-két előadás erejéig. Persze az itthon élő művészeknek is lehetőséget biztosítottak.

– Szóval Magyarországon, már a rendszerváltás előtt lehetett, módot találni, hogy az elmenekült alkotókat előadóművészeket haza hívják.

– Így van ez volt, az egyik cél. Másfelől ebben az időszakban, Európában legalábbis, nem tartottak hasonló fesztivált, így a vonzata is erős volt. A rendszerváltás után egy kicsit megváltozott a rendezvénysorozat arculata. Azelőtt az volt a jelszó, hogy „Tíz nap, száz helyszín, ezer esemény!”. 1990-1996 között a fesztivál háromhetesre bővült, de a befektetett anyagiak szempontjából nem változtattak, így gyakorlatilag az előadások száma és minősége sem lett más. Nekünk az volt a szerencsénk, hogy sikerült az idegenforgalommal közösen a befektetéseket növelni. Bevontuk ugyanis a kulturális minisztériumot is, valamint Budapest Önkormányzatát is sikerült megnyernünk. A három intézmény kötött egy keretszerződést, amelyben meghatározták pontosan azt az összeget, melyet a fesztiválra szánnak. Tulajdonképpen, ez az intézkedés azt eredményezte, hogy könnyebben lehetett előre tervezni, ami nagyon fontos ha nemzetközileg elismert művészeket akarunk vendégül látni, mivel az esetükben idejében lépnünk kell, és akár három évvel hamarabb is fel kell velük vennünk a kapcsolatot. Továbbá azt is megjegyezném, hogy sikerült a magánszférát is bevonni. Szponzorokat találtunk, jelenleg elmondhatom, hogy a fesztivál költségvetése ötvenkét százaléka a jegyek utáni bevételből valamint magáncégek, vállalkozások támogatásából származik. Persze a belépők árát azért megőriztük egy eléggé alacsony szinten, hiszen a tapasztalatunk azt igazolja, hogy nézőink körülbelül hetven százaléka hazai és harminc százaléka külföldi.

– Azt hiszem, hogy ideje lenne most már az idei fesztiválra összpontosítani. Idén Erkel Ferenc világhírű zeneszerző születésének 200. évfordulóját ünnepeljük, ennek a jegyében is szervezték a rendezvénysorozatot.

– Erkel Ferenc nemcsak zeneszerzőként elismert, hanem – véleményem szerint – ő volt az első igazi magyar zenei menedzser, hiszen ő nyitotta meg és elsőként működtette a Magyar Zenei Akadémiát és a Magyar Állami Operát. Tehát különleges figyelmet érdemel, és úgy gondolom ezt sikerült is megvalósítanunk, a születése óta eltelt kétszáz év alatt ugyanis még nem fordult elő, hogy mind a hat operáját egy fesztivál keretében játsszák. Sőt, mitöbb gondolom fenntartások nélkül kijelenthetem, hogy a népszerű Bánk Bánon és a Hunyadi Lászlón kívül, a másik négy Erkel-operát kevesen ismerhetik, mert ezek nem szoktak szerepelni az operák repertoárján. Egyet, a Brankovics Györgyöt a Kolozsvári Állami Magyar Opera teljes színpadi megoldásban hozza el Budapestre, a Sarolta, a Báthory Mária és a Dózsa György operákat viszont keresztmetszet formájában láthatja a nagyérdemű.

– A Világok találkozása sorozatuk keretében idén melyik külföldi, elismert művészeket, társulatokat hívtak meg?

Nigel Kennedy a Budapestre szinte már hazajáró extravagáns hegedűvirtuóz az egyik kiemelt meghívottunk, a 2009 szeptemberében Londonban bemutatott Bach–Ellington műsorát ismétli meg a magyar fővárosban. Érdekes zenei időutazás ez, amely a komolyzene és persze a dzsessz közti összefüggéseket firtatja. Paco de Lucia spanyol virtuóz gitárművész viszont már régóta nem járt Magyarországon. A tüzes latin zene kedvelői azonban most hallhatják a flamenco gitárost, aki Nigel Kennedyhez hasonlóan több különböző zenei műfaj közt létesít sajátos kapcsolatot. Egy harmadik kiemelt meghívottat is említenék, Erwin Schrottról van szó, róla pedig azt kell tudni, hogy egy kíváló uruguayi származású basszbariton, aki Magyarországon kevésbé ismert. Gyakorlatilag az Egyesült Államokban vált hírességgé, jelenleg ott is él, és főleg a New York-i Metropolitan színpadán szokott fellépni. Budapesti romantikus áriaestje valószínű, hogy a fesztiválunk egyik csemegéjének számít majd.

– Másfajta sorozatnak is úgymond adóznak, gondolok itt a Roma vagyok – magyar vagyok interetnikus kapcsolatokat kereső műsorsorozatra, amely ismét egy különlegességnek számít.

– Annál inkább szükségünk van ennek a hazánkban élő népcsoportnak a bemutatására, hogy az utóbbi években sajnos kiéleződött a úgynevezett cigány–magyar konfliktus. A művészeteknek persze az a szerepe, hogy a politikától és a társadalmi közélettől függetlenül el kell vetnie a negatív sztereotípiákat és közös gyökereket, valamint gyümölcsöző kapcsolatokat kell felkutatnia. Egyszóval azt próbáljuk bemutatni, hogy mit adott a roma kultúra Magyarországnak. Egy sajátos ősbemutatóra is fel szeretném hívni a figyelmet, az ENSZ–díjas Balogh Rodrigó, fiatal színész–rendezőtől először láthatják a Tollfosztás című drámát, melyben az elmúlt időszak szőrnyű romagyilkosságait mutatja be természetesen roma szemszögből. Persze, ha már a sorozatainknál tartunk, akkor azt is meg kell említenem, hogy több mint háromszáz művész fellépésével, részvételével zajlik a XXIX. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár. A magyarországi táncházmozgalom a fesztiválunk keretében erősödött meg és vált népszerűvé.