Hirdetés
Hirdetés

Ferenc pápa: akkor fogok lemondani, ha már nem tudok tisztán látni

Ferenc pápa négy esztendővel ezelőtt Csíksomlyóra is ellátogatott. Archív •  Fotó: Beliczay László

Ferenc pápa négy esztendővel ezelőtt Csíksomlyóra is ellátogatott. Archív

Fotó: Beliczay László

Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.

Székelyhon

2023. március 12., 12:542023. március 12., 12:54

2023. március 12., 14:132023. március 12., 14:13

Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani, remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek – mondta az egyházfő.

Az MTI által idézett interjúban Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről, hangoztatva, hogy az abban az esetben következhetne be, ha „túl fáradt lesz, elveszíti tisztán látását”. Hangsúlyozta:

Hirdetés

néhány bölcs bíborost már megkért arra, figyelmeztessék őt időben, ha a fáradtság miatt már nem képes világosan értékelni a helyzeteket.

„Idős vagyok, gyengült a fizikai erőm, a térdemmel kapcsolatos egészségi problémákat megalázónak éreztem, bár jól gyógyulok” – mondta a 86 éves pápa. Hozzátette, amikor kerekesszékbe kényszerült, „kicsit szégyellte magát”.

A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az RSI olasz nyelvű svájci televíziócsatornának nyilatkozott vatikáni szolgálata tíz évéről. Ferenc pápa úgy vélte, harmadik világháború zajlik, és annak fő csatatere jelenleg Ukrajna. Kifejtette:

világháborúról van szó, mivel az összes nagyhatalom részt vesz benne: „ott, távol mindenkitől (..) régi és új fegyverek kipróbálása zajlik”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök „tudja, hogy rendelkezésre állok, tudja, hogy szeretnék vele találkozni” – jelentette ki Ferenc pápa, aki az ukrajnai háború kirobbanása óta közvetítő szerepre törekszik, és többször hangoztatta, hogy

kész elutazni Kijevbe és Moszkvába is.

A katolikus egyházfő azt mondta, a háttérben „birodalmi érdekek húzódnak, és nem csak oroszok, hanem más nagyhatalmaké is”.

Visszatekintett az elmúlt tíz évre is

Ferenc pápa az interjúban az utóbbi tíz esztendő számos történését felidézte attól a döntésétől kezdve, hogy megválasztása után – elődeivel ellentétben – nem a pápai lakosztályba költözött be, hanem a sokkal kisebb Szent Márta-házat választotta lakhelyeként. Elmondta, hogy

továbbra is az hiányzik neki legjobban, hogy szabadon sétáljon az utcán, metrón, buszon utazzon, az emberek között legyen, amiként ezt megválasztása előtt tehette Buenos Aires érsekeként.

Azzal kapcsolatban, hogy első nem európai, hanem feltörekvő országból származó pápaként kezdettől fogva a világ és a társadalom perifériáján élőket helyezte előtérbe, az egyházfő az argentin filozófust, Amelia Podettit idézte, miszerint a valóságot jobban lehet látni a külső részről mint középről, a távolság segít megérteni az egyetemességet akár a politikában, mint a társadalomban vagy a filozófiában.

Megjegyezte: az egyház nem csak a szegényeket fogadja be: „az egyház nem csak egyesek otthona, az egyház nem szelektív”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Krakkói lövöldözés: holttesteket találtak az elkövető otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte Donald Tusk lengyel kormányfő szombat esti sajtóértekezletén.

Krakkói lövöldözés: holttesteket találtak az elkövető otthonában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak

Hat ember életét vesztette, és tizenöten megsérültek szombat délután, amikor egy fegyveres férfi válogatás nélkül lövöldözni kezdett Krakkó főterén – közölték a lengyel hatóságok.

Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén, hatan meghaltak
2026. november 05., csütörtök

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok

A román külügyminisztérium közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.

A román külügy kikéri magának, és azt mondja, elismerik a román állampolgárok munkáját a befogadó országok
2026. november 05., csütörtök

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését.

Ahogy közeledik a határidő, engedékenyebbek: elnéznének némi szennyezést az új autóknál is
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt

Több mint 11 millió jüanos (majdnem nyolcmillió lejes) lottónyereményét veszítette el egy kínai férfi, mert két nappal lekéste a beváltási határidőt. A férfi hiába fordult bírósághoz, keresetét elutasították.

Óriási lottónyereményt bukott el egy kínai férfi, mert lekéste a beváltási határidőt
2026. október 29., csütörtök

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma

Tovább emelkedett a urdai vasúti szerencsétlenségben elhunytak száma; a 69. áldozat az egyik kritikus állapotú sérült, aki a kórházban halt meg – közölte a Kasztília-La Mancha tartomány elnöke csütörtökön.

Tovább emelkedett a spanyolországi vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
2026. október 29., csütörtök

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén

Egész éjjel zajlott a mentés a legkevesebb 68 halálos áldozatot követelő spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén a Madrid-Sevilla vonalon, Urda település közelében – közölték a hatóságok csütörtökön.

Egész éjjel zajlott a mentés a spanyolországi vasúti szerencsétlenség helyszínén
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt

Késsel támadt egy feltehetően kiskorú személy az izraeli nagykövetséget őrző rendőrre Belgrádban szerdára virradó éjszaka, a rendőr lelőtte a támadót.

Terrortámadás történt Izrael belgrádi nagykövetségénél, lelőtték az elkövetőt
2026. október 28., szerda

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak

Halálos vasúti szerencsétlenség történt szerdán a spanyolországi Urda település közelében, több mint harminc ember életét vesztette – a közölte Kasztília-La Mancha tartományi kormányának szóvivője.

Vonatszerencsétlenség történt Spanyolországban, sokan meghaltak
2026. október 27., kedd

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek

Minden idők legmagasabb, 44,9 százalékos részvételi arányát mérték az izraeli parlamenti választásokon kedd délután kettőig – írja az MTI a központi választási bizottság közlésére hivatkozva.

Minden idők rekord választási részvételét mérték Izraelben délután, az emberek nagyon költekeznek
Hirdetés