
Fotó: Downton Abbey
89 éves korában elhunyt Maggie Smith, a Harry Potter filmekből ismert McGalagony tanárnőt alakítő színésznő – számol be róla a nemzetközi sajtó alapján a hirado.hu.
2024. szeptember 27., 17:152024. szeptember 27., 17:15
2024. szeptember 27., 20:492024. szeptember 27., 20:49
A brit színésznő legendás pályafutása során két Oscar-díjat is bezsebelt, először a legjobb női főszereplőnek járó szobrot vihette haza az 1970-ben bemutatott Miss Jean Brodie virágzása című filmben bemutatott alakításáért, másodszor pedig a legjobb női mellékszereplőnek választották az 1979-es Kaliforniai lakosztályban nyújtott teljesítményéért.
„Mély szomorúsággal jelentjük be Maggie Smith halálát” – közölték a gyászhírt Smith fiai.
A legtöbben a Harry Potter-filmek McGalagony professzorjaként ismerthetik, de ő játszotta a Downton Abbey-sorozatban és az azt követő két mozifilmben Violet Crawley-t, Grantham özvegy grófnéját, de olyan emlékezetes filmek is fűződnek a nevéhez, mint az Eltakarítónő, a Gosford Park, vagy a Szoba kilátással.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!