
Fotó: TIFF.ro
88 éves korában elhunyt Alain Delon francia filmlegenda – jelentette be vasárnap reggeli közleményében a színész három gyermeke – írja az AFP nyomán az Agerpres.
2024. augusztus 18., 10:462024. augusztus 18., 10:46
2024. augusztus 18., 10:552024. augusztus 18., 10:55
„Alain Fabien, Anouchka, Anthony, valamint Loubo (a kutyája) mérhetetlen szomorúsággal jelentik be édesapjuk halálát. Békésen hunyt el douchy-i otthonában, három gyermeke és közeli barátai körében” – áll a közleményben.
– tették hozzá.
A színész „a kora éjszakai órákban” halt meg – írják a tájékoztatásban.
Bár az 1990-es évek vége után nagyon kevés filmszerepe volt, Alain Delon 2023 nyarán újra a címlapokra került, miután három gyermeke feljelentést tett Hiromi Rollin ellen, akit olykor a színész partnereként mutattak be, és akit azzal vádoltak, hogy kihasználta apjuk kiszolgáltatott állapotát.
A színész három gyermeke média- és jogi háborúba keveredett a sztár egészségi állapota miatt, akinél 2019-ben limfómát diagnosztizáltak és agyvérzést szenvedett.
2019-ben Alain Delon visszatért a vörös szőnyegre Cannes-ban, ahol tiszteletbeli Aranypálmát kapott. „Ez egy kicsit posztumusz tisztelgés, de amit még életemben kaptam” – mondta akkor a Ragyogó napfény (1960) – a film, amely nemzetközileg ismertté tette –, a Rocco és fivérei (1960), A párduc (1963) és A medence (1969) főszereplője.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!