
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Elfogadta módosításokkal szerdai ülésén a szenátus a gyerekpénz lépcsőzetes növelését előíró 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet, amelyet Klaus Iohannis államelnök korábban visszaküldött a parlamentbe újbóli megfontolásra. 75 szenátor voksolt a jogszabály elfogadása mellett, 56 pedig ellene.
2020. december 30., 19:522020. december 30., 19:52
A szenátus jogi és munkaügyi bizottsága szerdán pozitívan véleményezte a gyerekpénzt szabályozó kormányrendeletet elutasító törvény újbóli megfontolására irányuló kérését, és a rendelet elfogadását lehetővé tevő törvény elfogadására tettek javaslatot – számol be az Agerpres.
A sürgősségi rendelet előírta a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztotta. Első szakaszban, augusztus elsejétől 20 százalékkal nőtt volna a juttatás, 2021-ben és 2022-ben pedig évente kétszer – január elsején és július elsején – szintén 20-20 százalékkal. 2023-tól kezdődően pedig az éves inflációs ráta értékével nőtt volna a juttatás minden évben.
A képviselőház augusztus 19-én utasította el az 1993/61-es törvény 3. cikkelyét módosító 2020/123-as sürgősségi kormányrendeletet, amely a gyermeknevelési támogatás (gyermekpénz) többlépcsős emelését írja elő. A kormány megtámadta a jogszabályt az alkotmánybíróságon, a taláros testület azonban elutasította az óvást.
Klaus Iohannis államfő november 13-án visszaküldte a parlamentnek a gyerekpénzt szabályozó kormányrendeletet elutasító törvényt.
Az államfő azzal indokolta kérését, hogy a kormány a gyerekpénz lépcsőzetes növelését írta elő, oly módon, hogy az összeg biztosítható legyen a jelenlegi körülmények között.
Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.
Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.
Egy ember meghalt az Európai Parlament brüsszeli épülete előtt keddre virradóan történt lövöldözésben, egy másik brüsszeli helyszínen intézkedő rendőrt lőttek fejbe, aki belehalt a sérüléseibe.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
szóljon hozzá!