
A 21. században Romániában emelkedtek legnagyobb mértékben az árak az Európai Unióban: míg az ezredfordulótól tavalyig az EU-ban átlagosan 36,5 százalékos áremelkedést regisztráltak, Romániában 257 százalékos volt a növekedés. A legnagyobb mértékben az alkoholos italok és dohánytermékek ára emelkedett, az EU-ban 92,1 százalékkal, Romániában azonban hatalmas mértékben, több mint 700 százalékkal.
2018. szeptember 15., 18:502018. szeptember 15., 18:50
Beszédes adatokat hozott nyilvánosságra nemrég az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat: többek között az árak alakulását vizsgálták 2000 és 2017 között, az eredmények pedig Romániára nézve igencsak aggasztók. A felmérésben tizenegy termékcsoport mentén vizsgálták az áremelkedéseket évről évre, és mint kiderült, Románia tízben az élen jár.
Már az Eurostat felmérésének elején kiemelték, hogy bár az infláció összesített mértéke átlagosnak mondható az Unióban, termékcsoportonként igencsak eltérő eredmények születtek az áremelkedés tekintetében. Uniós szinten átlagosan 36,5 százalékos növekedést tapasztaltak,
Ezekhez képest azonban számottevően magasabb árnövekedések figyelhetők meg Romániában, az ország a lista elején áll 257 százalékos növekedéssel, míg az ellenkező oldalon Németország kapott helyet mindössze 28,6 százalékkal. A romániai áremelkedések hatalmas mértékéről árulkodik az is, hogy a második helyen lévő, nem uniós tag Izlandon „csak” 108,3 százalékos drágulást mértek.
Romániában – az uniós helyzethez hasonlóan – az alkoholos italok és dohánytermékek ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 726,5 százalékkal. A második legnagyobb drágulás a lakhatással kapcsolatos kiadások tekintetében figyelhető meg az országban, itt 536,5 százalékos növekedést regisztráltak, ami szintén a legmagasabb növekedés a tagországok között.
Ugyancsak Romániában drágult legnagyobb mértékben a közlekedés (338,3%-os növekedés), a vendéglátás (328,0%), az oktatás (297,3%), az élelmiszer és az alkoholmentes italok (185,6%), a ruhanemű és a cipő (144,1%), a kommunikáció (135%), a szabadidős és kulturális tevékenységek (128,9%), illetve a lakberendezési termékek (128,3%).
az EU-ban 40,8 százalékkal nőtt az egészségügyi szolgáltatások ára, a legnagyobb drágulást Magyarországon mérték (156.8%), Romániában pedig 116,2 százalékos volt a növekedés.
A hazai helyzetről
A romániai infláció alakulását nemrég az Országos Statisztikai Intézet (INS) is górcső alá vette, ebben a felmérésben 2017 júniusa és 2018 júniusa között vizsgálták az árak alakulását. Mint kiderült, az említett időszakban az alapvető szükségleti cikkek ára nőtt a leginkább az országban: a villanyáram ára 16,9 százalékkal, a földgázé 10 százalékkal, az üzemanyagoké 17,4 százalékkal, a cigarettáé 7,2 százalékkal, a vajé 21,2 százalékkal, a tojásé 13,5 százalékkal nőtt, miközben a zöldségkonzervek 12,9 százalékkal, a friss gyümölcsök 11 százalékkal, a tej pedig 5,4 százalékkal drágult. Az INS szerint az éves szintű infláció 5,4 százalékos volt, az Eurostat azonban a román statisztikai intézetnél alacsonyabb, 4,7 százalékos inflációs rátát mért Romániában idén júniusban, ám még ezzel az értékkel is immár ötödik hónapja annak, hogy nálunk nőttek a leggyorsabb ütemben az árak.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!