
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A hazát, a nemzetet szolgálni a legnagyobb megtiszteltetés – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap a Sándor-palota előtt megtartott, ünnepélyes beiktatásán mondott beszédében.
2024. március 10., 16:562024. március 10., 16:56
„Nem terveztem ezzel a szolgálattal, nem készültem erre a feladatra”, de ha a sors váratlan helyzetek elé állít és szolgálatra hív, az elől nem szabad kitérni – idézte fel az újonnan beiktatott államfő az MTI beszámolója szerint.
– fogalmazott, hozzátéve, hogy a jogállamiság garanciáját nyújtó alaptörvény érvényesülése mellett mindig is kiállt.
Sulyok Tamás kiemelte:
Az én támaszom, egész életem iránytűje a jog, ehhez mérten és híven kívánok dolgozni – közölte az államfő.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Sulyok Tamás államfő a beiktatása alkalmából tartott ünnepi beszédében arra is kitért, hogy
A köztársasági elnök megjegyezte, személyiségéből adódóan képtelen hajlékony értelmezési keretű vagy érdekalapon változó jelentésű fogalmi kerettel operálni, a jogállam fogalmát annak eredeti jelentése szerint csak úgy használja, hogy az állam működésének egésze a jognak van alávetve.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
– fogalmazott Sulyok Tamás, hozzátéve, hogy
Ez az egység az, amit nem lehet és nem is enged megbontani és ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezi a szolgálatát és melynek határait következetesen fogja őrizni és nem engedi átlépni – rögzítette.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
szóljon hozzá!