Az erdészeti kihágásokra vonatkozó rendelkezések visszavonását kérik

•  Fotó: Tamás Attila

Fotó: Tamás Attila

A nemrég hatályba lépett, az erdészeti kihágásokat büntető 2016-os évi 51-es számú sürgősségi kormányrendelet ellen tiltakozik az erdőket ügykezelők országos egyesülete, amely az erdészeket is képviseli.

Kovács Attila

2016. október 26., 18:152016. október 26., 18:15

2016. október 26., 18:172016. október 26., 18:17

A szervezet miniszterelnökhöz címzett nyílt levele rámutat, semmi sem indokolja a megemelt bírságok sürgős bevezetését, mivel az utóbbi években az erdők összterülete országos viszonylatban nem csökkent, hanem nőtt, elérve a 6,9 millió hektárt. A szakmai szervezet szerint indokolatlanok az erdészek számára kilátásba helyezett, nagy összegű – 20-30 ezer lejes bírságok, amelyeket olyan adminisztratív jellegű kihágásokért (jelentések elmulasztása) róhatnak ki, amelyek megelőzhetők lennének a kitermelt faanyagot nyilvántartó elektronikus adatbázis átalakításával.

Megjegyzik, hogy technikai jellegű hibákért – kitermelés után a vágtéren hagyott fák – jóval nagyobb összegű szankciókat lehet alkalmazni, mint az illetéktelen favágásért vagy falopásért. „vajon milyen kritériumok szerint állapították meg a nagy összegű bírságokat, amelyek elérhetik egy erdőmérnök egyévi fizetését is, figyelembe véve, hogy a cselekedetek társadalmi veszélyessége elenyésző, vagy nem is létezik?” – teszik fel a kérdést a levélben. Az elektronikus nyilvántartási rendszer (SUMAL) keretében a szállítási dokumentumok esetében szükséges két típusú jelentés elmulasztása 20 ezer lejig terjedő bírsággal járhat, és a dokumentumok kibocsátásának egy évre történő felfüggesztésével – a szakemberek szerint ez a faipar és a lakossági tűzifa-ellátás leállását eredményezheti. Az erdőket ügykezelőket tömörítő egyesület a sürgősségi kormányrendelet visszavonását, az egyeztetések folytatását és az erdészeti törvények egyszerűsítését kérik.

Mint korábban beszámoltunk róla, a sürgősségi kormányrendelettel módosított 2010-ből származó 171-es számú törvény az erdőtulajdonos magánszemélyeket is kötelezi, hogy kössenek szerződést az őrzésre és adminisztrálásra az erdészeti hivatalokkal, de ehhez rendelkezniük kell a tulajdonjogot igazoló hivatalos iratokkal. 

A Csíki Magánerdészet esetében több mint ezer olyan szerződés válik semmissé, amelyeket magánszemélyekkel kötöttek korábban különböző kisebb területek őrzésére, mert a tulajdonosoknak nincsenek ilyen irataik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés