Ady Endre csucsai élete

Ady Endre-emlékkiállítás nyílt a Kolozs megyei Csucsán, a Boncza-kastély udvarán álló „fehér házban”, ahol Ady Endre és felesége, a verseiben Csinszkaként emlegetett Boncza Berta átvészelte az első világháborút.

2014. március 20., 10:252014. március 20., 10:25

Félúton Kolozsvár és Nagyvárad között, az országút jobboldalán egy kastély uralja a falu fölé emelkedő domboldalt. Autóból, de vonatból is csak úgy láthatjuk a fák között megbújó épületegyüttest, ha jócskán kitekerjük a nyakunkat, hogy felpillantsunk a magasba. Alant, az út másik oldalán a Sebes-Körös kanyarog, nevét bizonyító gyorsasággal. Ha köd borítja folyót és a dombot, szinte már nem is e világi hangulata lesz a tájnak, és Csucsa lakosait rossz időben mintha a föld nyelné el. A domb aljában református templom áll – de már régen nincs, aki eljárjon az istentiszteletekre. A 2011-ben végzett népszámlálás adatai szerint 1100 lakosából kilenc vallotta magyarnak magát. Magyar szót ma már alig lehet hallani ott, ahol az egyik legnagyobb magyar költő, Ady Endre léptei koptatták a vasútállomás peronját, az utcák macskaköveit, a kastélyhoz felvezető lépcsőket.

A 19. század végén Csucsán épült kastély Boncza Miklós földbirtokos, képviselő, jogtudós ajándéka volt a nála 28 évvel fiatalabb feleségének. Egyébként enyhén szólva is furcsa házasság volt a Bonczáéké: a közel 50 éves ember saját királyi engedéllyel nővérének lányát vette el feleségül. A Boncza-kastély építésze Alpár Ignácz volt, de az eredeti épületegyüttesből igen kevés maradt meg változatlan állapotában napjainkig.

Boncza felesége, Török Berta lánya születése után kilenc nappal meghalt, a megrendült család a kastélyt lezárta, és elköltözött Budapestre, a kislányt nagymamája nevelte. Kolozsvárra kerültek, itt élt Berta ötéves koráig. Beteges gyerek volt, így apja jobbnak látta, ha visszaköltözteti a kislányt Csucsára. Ugyanakkor Boncza Miklós a kúria mellett külön házat építtetett magának, hogy legyen, hol megszállnia csucsai látogatásaikor. Az egész házat egy háló-illetve könyvtárszoba és egy fürdőszoba alkotja. Ebben húzódott meg később szerelmével, Adyval Csinszka, majd a költő halála után a kastélyt és a kúriát eladta Octavian Goga költőnek, egykori román miniszterelnöknek.

A teljes írás az Erdélyi Napló március 20-án megjelent 11. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 10., szerda

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán

A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.

Román állampolgárok is kárt szenvedtek a Belfastban kitört erőszakos zavargások nyomán
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára

Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.

Új légitársaság került fel az uniós tiltólistára
2026. június 09., kedd

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd

További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.

A csapat kijutott a vébére, az ország viszont súlyos ebolajárvánnyal küzd
2026. június 03., szerda

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút

Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.

NATO-főtitkár Kijevben: Oroszország semmi jelét nem adja annak, hogy le akarná állítani a háborút
Hirdetés
2026. június 02., kedd

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni

Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.

Kárpát-medencétől Ausztráliáig – ezt a térképet érdemes megnézni
2026. június 02., kedd

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”

Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.

Választ ígér Oroszország Románia „barátságtalan lépésére”
2026. május 30., szombat

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”

Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.

„Lerángatták a nyakamból a zászlót, majd fel is gyújtották azt mindenki szeme láttára”
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól

Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.

Kiemelték a 25 éves román lány holttestét a Németországban összedőlt épület romjai alól
2026. május 21., csütörtök

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében

A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.

A román sajtónak is üzentek a Németországban romok alá szorult román állampolgárok ügyében
2026. május 20., szerda

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek

Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.

Összedőlt egy épület Németországban, román állampolgárok is érintettek
Hirdetés