
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Novák Katalin köztársasági elnök a Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesítette Kató Bélát, az Erdélyi református egyházkerület püspökét, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökét pénteken a Sándor-palotában Budapesten.
2024. január 27., 11:502024. január 27., 11:50
Kató Béla az erdélyi néplélek vezére, aki felekezeti hovatartozástól függetlenül a 21. század Márton Árona – mondta el Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke laudációjában, amelyet az MTI szemlézett. Balog hozzátette:
A köztársasági elnök Facebook-posztjában „nagyság a kisebbségben” szavakkal jellemezte a kitüntetettet.
– írta.
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI
Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Balog Zoltán méltatása szerint
Partnere továbbá azoknak a nyugat-európai protestánsoknak is, akikből még nem veszett ki teljesen a diktatúrából szabadult keresztyén testvéreik megértése.
Kiemelte: a népvezér, ha lelkipásztor és püspök, először felfelé figyel, Isten akaratát keresi. Ezután rátekint azokra, akiket rábízott. A népvezér, ha lelkipásztor is, minden egyes elveszett bárányra figyel, a közösség érdekét és a magányos ember fájdalmát egyszerre látja, vigasztal, bátorít, épít, védelmez, s ha kell, számon kér.
– mutatott rá Balog Zoltán, hozzátéve: nevéhez kapcsolódik, hogy
A Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke arra hívta fel a figyelmet, hogy falakat emelni kevés, várat kell építeni, közösségeket, lelkeket.
Kató Béla az ünnepségen arról beszélt, hogy Erdély mai állapota azoknak is köszönhető, akik
Ez az értelmiség felelőssége – mutatott rá, hozzátéve: ha ez nincs meg bennünk, nem tudunk előre haladni.
Kató Béla elhivatott lelkészi szolgálata és közösségteremtő egyházvezetői tevékenysége, az erdélyi magyar szellemi örökség és kultúra továbbélése érdekében, különösen a magyar anyanyelvi oktatás terén végzett értékteremtő tevékenysége, valamint a nemzeti összetartozást a keresztény hit erejével is szolgáló, példaadó életútja elismeréseként vehette át a kitüntetést.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
Egy légtérvédelmi járőrszolgálatot teljesítő román F-16-os vadászgép lelőtt kedden Észtország fölött egy feltételezések szerint Ukrajnából érkezett drónt. A pilótát kitüntetné a román védelmi miniszter.
1 hozzászólás