A 25. kiadásához érkezett a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. A jubileum apropóján alapítókat kérdeztünk álmaikról és emlékeikről. David Campanale, Németh Zsolt, Sántha Attila és Toró T. Tibor emlékezik és elmélkedik. Kezdetek, értékelések, vidám történetek, ráadásként pedig Greenbelt, a fesztivál, ahonnan Tusványos is merített.
2014. július 23., 09:432014. július 23., 09:43
2014. július 23., 09:432014. július 23., 09:43
„A fesztivál forradalomból született. Véleményem szerint minden generációnak meg kell hogy legyen a saját epifániája, azoknak az autentikus emberi értékeinknek a mély felismerése, amelyek az életet, a szabadságot és az Isten hasonlatosságára teremtett egyforma gyermeki létünket ünnepli” ‒ David Campanale, a BBC újságírója.
„Szép volt és szép lesz, köszönhetően annak, hogy mindig is több volt, mint csupán politikai szabadegyetem: emberek találkoztak egymással és beszélgettek, politikusok és politikusok, művészek és politikusok, művészek és művészek” ‒ Sántha Attila, költő.
„Folytatni kell. Van itt még tenni való újabb 25 évre. Rossz hír, hogy 25 év múlva már 76 éves leszek. De jó hír, hogy a tábor résztvevőinek talán a többsége épp akkor fog 50 körül járni. Ők választják a politikusokat, őket fogják választani, ők írják az újságokat és a szépirodalmat, ők fognak tárgyalni a románokkal, ők hozzák a táborba felnövőben lévő gyermekeiket (mi meg a cseperedő unokáinkat). És akkor majd megint megvonhatjuk a mérleget: ötven év mérlegét. Remélem, hogy majd elmondhatjuk: nemcsak jó mulatság és férfimunka, de legfőképpen sikeres munka volt” ‒ Németh Zsolt, a Külügyi Bizottság elnöke.
„Bár már a kezdetekkor mondogattunk szép dolgokat a rövidnadrágos politizálásról, a mindenre gyógyírt jelentő Európáról és a román‒magyar párbeszéd fontosságáról, fogalmunk se volt, milyen folyamatot indítottunk útjára. Ma már tudom, hogy Bálványosból kinőtt Tusványos nélkül szegényebb lenne a világ, más lenne az erdélyi, de akár az egész Kárpát-medencei magyar nemzetpolitika, másként nézne ki a Fidesz, és EMNT vagy néppárt sem lenne. És a gondviselés különleges kegyének érzem, hogy ebben nekem kiemelt szerep jutott. Jó időben voltunk jó helyen” ‒ Toró T. Tibor, az EMNP elnöke.
A teljes összeállítás az Erdélyi Napló július 24-én megjelenő, 29. lapszámában olvasható.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint az edinburgh-i román konzuli hivatal képviselői kapcsolatban állnak három román állampolgárságú családdal, amelyek otthonát megrongálták az éjszakai események közben.
Az Európai Bizottság frissítette a légiközlekedés biztonságával összefüggésben azon légitársaságokat felsoroló listáját, amelyekre működési tilalom vagy működési korlátozás vonatkozik az Európai Unió légterében.
További 16,5 millió eurós uniós támogatást jelentett be az afrikai ebolajárvány megfékezésére Hadja Lahbib, az Európai Bizottság válságkezelésért felelős tagja Brüsszelben kedden.
Oroszország semmi jelét nem mutatja annak, hogy le akarná állítani agresszióját; ezt bizonyítják a Kijev és más ukrán városok elleni orosz támadások is – jelentette ki Mark Rutte, a NATO főtitkára szerdán Kijevben.
Székelyföldről a világ másik pontjára jutott családokat is tartalmaz egy érdekes térkép. Az ausztráliai Melbourne-ből érkezett hír szerkesztőségünkhöz egy különleges diaszpórakezdeményezésről, amely a Nemzeti Összetartozás Napjához kapcsolódik.
Románia válaszlépésre számíthat, miután a konstancai orosz főkonzulátus bezárásáról döntött – nyilatkozta hétfőn az orosz külügyminisztérium sajtószóvivője, Marija Zaharova.
Középiskolai ballagó diákok magyar zászlót égettek Szabadka központjában pénteken – közölte az egyik szemtanú vallomását a Szabad Magyar Szó vajdasági hírportál.
Kiemelték a németországi Görlitzben összedőlt épület romjai alól egy 25 éves román lány holttestét – nyilatkozták a dpa hírügynökségnek csütörtök reggel a német rendőrség képviselői. A rendőrségi szóvivő szerint a holttestet szerda este találták meg.
A katasztrófaelhárító csapatok továbbra is dolgoznak Görlitz városában, és mindent megtesznek, hogy kimentsék azokat az embereket, akik az összedőlt épület romjai alatt rekedhettek – közölte szerdán a román külügy.
Három embert kerestek még tegnap a romok alatt, közülük ketten román állampolgárok, miután előző nap összedőlt egy többlakásos épület a kelet-németországi Görlitz városában – adta hírül kedden este az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!